„Ne mondd már, hogy nagy a hasad!” – testkép és önértékelés kamaszkorban

„Ne mondd már, hogy nagy a hasad!” – fakadunk ki szülőként, amikor a tizennégy éves lányunk áll a tükör előtt és a hasát nézegeti, vagy amikor egy oversize pulcsival akarja azt eltakarni. Miközben szülőként mi magunk is időnként nézegetjük a szülés után megereszkedett hasunkat, vagy lógó mellünket, próbálunk a megváltozott testünkkel együtt élni több-kevesebb sikerrel, hogyan is gondolhatnánk, hogy mindez nincs hatással a kamasz gyerekünk saját testképére?

A serdülőkor egyik legfontosabb feladata az identitás alakítása, amelynek része nemcsak a jövőképpel való foglalkozás, de az önmagáról kialakított kép változása is. Intenzíven foglalkoztatja őket, hogy kik ők, merre tartanak, milyen személyiségek – és hogy néznek ki, azaz elég szépek-e, elég hasonlóak vagy éppen különbözőek a kortársaikhoz képest. A saját testükről alkotott kép – a testkép – a kamasz testével kapcsolatos észlelését, érzéseit és gondolatait is magába foglalja, de tágabb értelemben a test méreteinek megbecslésével, a test vonzerejének értékelésével és a testalkattal kapcsolatos érzésekkel együtt értelmezhető.

A gyerekekkel és a serdülőkkel folytatott terápiás munka során azt tapasztalom, hogy a legtöbb fiatal nem beszél erről, vagy csak érintőlegesen, a szülők pedig sokszor nehezen tudnak mit kezdeni az elégedetlenséggel, a ruhák válogatásával és az újabb és újabb testékszerrel, étkezési szokásokkal.

A saját test észlelése

Korábban serdülőkorra tettük a testképpel kapcsolatos problémák, zavarok megjelenését, de ez egyre korábbi életszakaszban jelenik meg, hiszen már az alsó tagozatban téma nemcsak az, hogy kinek milyen farmernadrágja van, de az is, hogy hány kilót mért az iskolai védőnő.

Ha szülőként, gyerekekkel foglalkozó szakemberként nem törődünk a témával, az az egészségi problémákon túl

további pszichoszociális és érzelmi következménnyel jár, olyanokkal, mint például a stigmatizálás, a kirekesztés, az alacsony önértékelés, vagy a testképzavarok megjelenése.

Habár elsősorban a fizikai jellemzők befolyásolják a testképünket, mégis a legtöbb kutatás a saját test észlelése helyett a testünkkel való elégedetlenségre koncentrál. A túlzásba vitt edzések, étrend-kiegészítők, illetve az egészségkárosító evési szokások nőknél és férfiaknál egyaránt sokkal inkább a testkép szubjektív észleléséből fakadnak. Ezek az észlelésbeli különbségek a testkép pszichológiájának egy kognitív síkjára világítanak rá, és talán érthetőbbé teszik számunkra az egyes evési zavarok hátterében húzódó problémákat is.

Szexuális nevelés és testkép

A szexuális nevelés része a saját testünk megismerése, ami már egészen kisgyermekkorban szerepet kell hogy kapjon. A saját és a másik nemi szervének felfedezése, a gyerekkori maszturbáció mind a szexualitás része, ahogyan az óvodás és kisiskolás gyerekek meztelenséggel kapcsolatban megjelenő szégyenérzete is. Ha szülőként ennek nem adunk teret, nem beszélgetünk a gyerekünkkel a testükről, a saját testünkről, akkor magukra maradnak a kérdéseikkel. A kereteket, határokat a szülő állítja, a gyereknek így lesz szabad mozgástere, ahol kielégítheti a kíváncsiságát. Nem kell ugyanis meztelenkedni, ha ez számunkra kellemetlen és az is nagyon fontos, hogy vegyük a gyerek jelzéseit, ha már számára kellemetlen a lakásban bugyiban szaladgáló anyja.

Rendkívül fontos a gyerek testképe szempontjából, hogy a szülő hogyan gondolkodik a saját testéről, mennyire elégedett vagy éppen nem elégedett a külsejével, és nem utolsósorban hogyan beszél erről. Ha egy gyerek kiskorától azt hallgatja, hogy „már megint nagy a fenekem, diétáznom kell”, akkor ez és az ezzel kapcsolatos negatív érzések beépülnek az attitűdjébe. Serdülőkorban, amikor a társas összehasonlítás miatt kiemelten fontos lesz a külső, ennek a korai hatásnak is lehet szerepe. Felerősítheti az elégedetlenséget, önértékelési nehézséghez és csökkent önbizalomhoz vezethet.

Ez nem azt jelenti, hogy egy szülő nem fogalmazhatja meg, hogy önmaga kapcsán mivel elégedetlen, csak nagyon nem mindegy, hogy emellett van-e bármi, amivel viszont elégedett, és ennek vajon ugyanúgy hangot ad-e. Hogy mivel hozza összefüggésbe a megereszkedett mellét vagy pocakját, hogyan beszél róla, hogyan viszonyul a megváltozott testéhez és milyen érzésekkel adja mindezt át a kamasz gyerekének.

A túlzott testkontroll egészségkárosításhoz vezethet

A testképünk nagyon különböző módokon gyakorol hatást az egészségünkre, a negatív visszajelzések – rövid ideig ugyan, de – szinte biztosan rontják a hangulatunkat, ám ha ezek a visszajelzések egyre gyakoribbak lesznek, akkor állandóan hatással lehetnek a hangulatunkra. Ez aztán szorongáshoz, önértékelési gondokhoz és akár depresszióhoz is vezethet. Kutatásokból tudjuk, hogy azok, akik rendszeresen sportolnak, általában elégedettebbek a testükkel és az önértékelésük is pozitívabb. Sokan éppen a kinézetük miatt kezdenek mozogni, amihez idővel jó, ha társul egyéb örömforrás is.

Valószínűleg kevés az olyan nő az országban, aki még soha életében nem diétázott fogyási céllal, a közösségi média és az internet által gyakorolt nyomás, miszerint a karcsúság érték, nagyban befolyásolja a mai fiatalok én- és testképét is. A testtel való elégedetlenség, illetve a testsúly túlzott kontrollálása egyaránt szorosan összekapcsolódik az egészségkárosító evési szokások széles skálájával, mint például az ételmegvonás, az önhánytatás, hashajtózás és az egészségtelen diéták alkalmazása.

Kortársak és bodyshaming

A szubjektív és a társas hatásokon keresztül erőteljesen befolyásolható, hogy miként gondolkodunk a saját testünkről. A testkép eredetét kutató vizsgálatok jelentős társas hatást mutattak ki a testtel való elégedetlenség, a súlyproblémák, az ideális és jelenlegi testalkat közötti távolság kialakulásában. A szociokulturális modellek egyre erőteljesebben hangsúlyozzák a média, a család és a kortárs közösségek szerepét mint rizikófaktorokat. Azt is tudjuk azonban, hogy a rizikófaktorok mellett védőfunkciót is betölthetnek a kortárs kapcsolataink. Ha ugyanis olyan kortárssal alakul ki szoros kapcsolat, akinek kevésbé fontos kérdés a testkép problémája, az fontos védőfaktor lehet azok számára, akik hajlamosabbak ezzel foglalkozni.

Mert a kutatások sajnos még mindig azt mutatják, hogy a középiskolás lányok közel fele beszélget a barátaival a testsúly, a kinézet és a diétázás témáiról.

Azok, akik többet beszéltek ezekről a kérdésekről, ők egyértelműen jobb eredményt értek el egy étkezési zavarokat mérő teszten. Egy másik kutatásban interjút készítettek serdülő lányokkal annak feltárására, hogy mi készteti őket a diétázásra. Az első helyen szerepelt a kortársak gúnyolódása, más lányok véleménye a kinézet fontosságáról, illetve a félelem, hogy kikerülnek a számukra vonzó csoportból, de ugyanúgy szerepet játszik az is, hogy a többi lány milyen aktuális diétával kapcsolatos trendet követ.

Olyannyira erős a kortárs hatás, hogy azoknak a lányoknak, akiknek különösen fontos, hogy mit gondolnak róluk mások, és elhitték, hogy ha vékonyabbak lennének, népszerűbbé válhatnának, alacsonyabb volt a test- és önértékelésük, és hajlamosabbak voltak azokat a viselkedésmintákat produkálni, amelyek egyes étkezési zavarok esetében megfigyelhetők.

Pszichológusként azt is tapasztaljuk, hogy az egy baráti közösségbe tartozó kamaszok nagyon hasonlók a testkép-kidolgozottság és a „fogyókúrás viselkedés” szempontjából, ami ebben az esetben nemcsak az önértékelésüket, de a negatív hangulatukat is jelenti. Persze ennek hátterében az is lehet, hogy a barátok utánozzák egymás viselkedését és alapvetően olyan barátokat választanak, akik hasonlók hozzájuk.

Mi a helyzet a fiúkkal?

A korábbi kutatások leginkább lányokra, nőkre fókuszáltak, de ma már tudjuk, hogy a fiúkat, férfiakat is hasonlóan foglalkoztatja a kinézetük, a testsúlyuk. Vannak, akiket kifejezetten az zavar, hogy túl soványak, nem elég izmosak és emiatt nemcsak a kortársaikhoz képest maradnak alul, de a sportban elérhető eredményességet is a testsúllyal társítják.

Tehát a testképpel kapcsolatos elképzelések, az erről való gondolkodás ugyanúgy megtalálható fiatal fiúknál, férfiaknál és jóval többet foglal magában, mint a súly és alak kérdése.

A lányokkal ellentétben – akik inkább vékonyabbak szeretnének lenni – a fiúk inkább az izomzatuk méretével és formájával elégedetlenek, legfőképpen izmos felsőtestre vágynak. Egy további különbség, hogy míg a lányok inkább hangot adnak az elégedetlenségüknek, a fiúk esetében kevésbé beszédtéma, ha elégedetlenek önmagukkal. Egy téma tabusítása pedig tudjuk, hogy befolyásolhatja a hangulatot, lehangoltsághoz és szorongáshoz vezethet.

Testnevelés óra és NETFIT

A serdülőkkel való munka során rendszeresen megjelennek az azzal kapcsolatos szorongások, hogy az iskolában, edzésen a pedagógus – esetenként átgondolatlan, bántó szándék nélküli – megjegyzéseket tesz a testsúlyukra, az azzal összefüggésben lévő teljesítményükre, és tanáccsal látja el őket az étkezéssel kapcsolatban.

Az egészséges táplálkozás, az esetleges túlsúlyról való beszélgetés természetesen lehet egy testnevelő tanár vagy egy edző feladata, de nagyon nem mindegy, hogy ezek a beszélgetések hol, milyen körülmények között történnek. Az öltözőben, más csapattársak, osztálytársak füle hallatára, vagy teret és időt adva ennek a – kamasz számára – kényes témának az átbeszélésére. Hasonlóan szorongáskeltő a fiatalok számára, amikor a gyerekorvos, az iskolai védőnő a testsúlyukat – többeknél a magasságukat – az osztálytársak előtt diktáltatja be, vagy közli hangosan. Mindenkit más zavar, ezért fontos, hogy ezeknek az érzékeny adatoknak a közlése úgy történjen, ahogy az a gyerek számára is komfortos.

A mindennapos testnevelésórával párhuzamosan megérkezett a NETFIT mérés, amellyel kapcsolatban eltérő a gyakorlat, iskolája és testnevelő tanára válogatja, hogyan, milyen módon zajlik maga a mérés és az elért eredmények, adatok bediktálása. Kabai Dániel sportszakpszichológus, iskolapszichológus meglátása szerint ezeknek az adatoknak a mások előtti közlése, megosztása sérti a GDPR-t, ezért gyerekjogi és adatvédelmi szempontból is aggályos. Továbbá azt is problematikusnak látja, hogy olyan képességeket kell osztályozni, amelyek nagyban függenek a genetikától. Az egymás előtti adatok megosztása pedig mindenképpen felerősíti a társas összehasonlítást, amely központi szerepet játszik ebben az életkorban.

Felhívja ugyanakkor a NETFIT pozitívumaira is a figyelmet, miszerint az, hogy a gyerek visszajelzést kaphat a testösszetételéről, vázizomzatáról, állóképességéről, hajlékonyságáról, lehet hasznos információ, amennyiben érti és értelmezni tudja őket. Az eredmények mindenképpen segíthetnek a fejlesztendő területek feltárásában és ezáltal a gyerek visszajelzést kaphat az éves testnevelésórákon való fejlődéséről, ami sikerélmény lehet számára. Kabai Dániel hangsúlyozza, hogy rendkívül fontos a gyerekeknek az eredmények értelmezése, mert azok hiányában csak a bizonytalanság nő, amely aztán szorongáshoz vezethet.

Azoknál a kamaszoknál, akiknél testképzavar, evészavar is jelen van (ami sok esetben nem egyértelműen látható a pedagógus számára), különös jelentősége van a pedagógiai attitűdnek egy ilyen érzékeny helyzetben. Egy nem kellően reflektáló mondat, negatív megjegyzés a testsúlyára, külsejére sokat ronthat a gyerek állapotán és nagymértékben megnehezíti a terápiás munkát is.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos a gyerekek és fiatalok szexuális nevelése, a testképpel való foglalkozás nemcsak a családokban, de az oktatási intézményekben is. A személyiségfejlődés és az identitás alakulásának része az önmagukról való gondolkodás, ennek szerves része az az érési folyamat, amikor a testük intenzíven változik és ez a változás esetenként kellemetlen, szorongató számukra.

Az önelfogadásnak, az önértékelés és önbizalom pozitív alakulásának elengedhetetlen része a beszélgetéseken túl a pozitív visszajelzés, az életkori sajátosságoknak és az egyéni különbségeknek a figyelembevétele. Mert minden egyes szónak, mondatnak jelentősége van egy kamasz életében, amely, ha rosszkor vagy rosszul érkezik, hosszú évekre, akár a felnőttkorára is negatív hatással lehet.