Háborús nemi erőszak: minden nő a katonai férfiasság célpontja

• A nemi erőszak évezredek óta a hadviselés velejárója, de csak a kilencvenes és kétezres évek óta minősül háborús bűncselekménynek.
• Most a Hamász támadása miatt vált újra központi témává, de az elmúlt években és a jelenleg is zajló konfliktusokra egyaránt jellemző, ugyanúgy Ukrajnában, mint a délkelet-ázsiai Mianmarban vagy Etiópiában.
• A háborús nemi erőszak célja többek között az ellenség erőforrásainak és moráljának megtörése, hiszen a nők, anyák, húgok, lányok testének elpusztítása hosszú távú következményekkel jár.
• A megkérdezett szakpszichológus szerint ha a környezetünkben az erőszak egyfajta norma, akkor könnyen válhat bárki elkövetővé. Ez a mentalitás pedig a háború után is megmarad, ezért is fordulhat elő az, hogy a frontról hazaérkező katonák a családtagjaikkal is erőszakosak.
• A háború utáni felépülésben fontos, hogy a társadalom ne azt üzenje az áldozatoknak, hogy a továbblépés érdekében hallgassanak a velük történt borzalmakról.

A háborúban elkövetett nemi erőszakot először Susan Brownmiller amerikai író, újságíró, feminista aktivista nevezte háborús fegyvernek az 1975-ben megjelenő Against Our Will: Men, Women, and Rape (Akaratunkkal szemben – férfiak, nők, nemi erőszak) című könyvében. Egy másik jelentős változás az ügyben az 1990-es évek balkáni háborúinak következménye, amikor is tömegesen erőszakoltak meg nőket, valamint katonai bordélyházakba zárták őket. „Ezután a nemzetközi nőszervezetek elérték, hogy háborús bűn lett a nemi erőszak, és az áldozatok kaptak pénzügyi kompenzációt” – mondja Pető Andrea, a CEU Bécs professzora, történész, a téma kutatója.

De mi a civilek, leginkább nők, de gyakran férfiak ellen is elkövetett nemi erőszak célja egy fegyveres konfliktusban? A történész szerint az ellenség erőforrásainak és moráljának megtörése. „A háborús nemi erőszak mind a két célt szolgálja,

hiszen a nők, anyák, húgok, lányok testének elpusztítása hosszú távú következményekkel jár.”

A militarizmusnak van egy erőszakos férfiasságot létrehozó színezete

Ahhoz, hogy a jelenséget teljes egészében megértsük, két megközelítésre is szükség van. „Ha a nemi erőszakot leegyszerűsítően értelmezzük, és azt állítjuk, hogy az csupán tudatosan használt háborús fegyver a katonai vezetők vagy politikusok kezében, amellyel egyes népcsoportokat büntetni szándékoznak, akkor elveszítjük a kérdés komplex vizsgálatának és strukturális megértésének lehetőségét” – fejti ki a történész. Szerinte ha csak strukturális aspektusból szemléljük, azaz úgy tekintünk a nemi erőszak áldozataira, hogy mindegy, hogy az eset hol történt, mert a nemi erőszak kultúrája strukturálisan nemzetek feletti, akkor kimarad a vizsgálatból, hogy kik voltak az áldozatok, milyen okai és következményei voltak a nemi erőszaknak, és kiből hogyan lesz elkövető.

Az emberekben lakozó agresszió akkor tör a felszínre, ha olyan közegbe kerülnek, ahol erre lehetőség van, sőt mi több, éltetik az erőszakos viselkedést. „A militarizmusnak van egy erőszakos férfiasságot létrehozó színezete. A férfiakat meg kell arra tanítani, hogy embereket öljenek, és ennek különféle módszerei vannak” – mondja Pető Andrea.

Az erőszak folyamatossága a nők testén keresztül valósul meg

Gyilkosság, rablás, kínzás – az erőszaknak mind olyan formái, amiket a militarizmus nemcsak létrehoz, hanem ellenőriz és elfogadható keretek között gyakorol. Ezek közé tartozik a szexualitás is, hisz a katonák ezeken keresztül bizonyíthatják nemcsak a felsőbbrendűségüket, hanem a férfiasságukat is – teszi hozzá a történész.

„Kutatások sora bizonyítja azt, hogy a nemi erőszak mint erő, hatalom, elnyomás, keménység és bátorság összefügg a hiperférfiassággal. A szovjet katonák a tömeges nemi erőszakot csoportosan követték el abból a célból, hogy a férfiasság próbájaként összekovácsolódjanak.

A férfiak közötti bajtársiasság kialakítása is a beavatási rítusokon és akár a nemi erőszakon keresztül történik meg. Ez magyarázza a csoportos nemi erőszakok nagy számát. Voltaképpen minden katonát arra képeznek ki, hogy a férfiasság legmagasabb bizonyítékaként nemi erőszakot kövessen el, mégsem minden katona követ el nemi erőszakot. Az egyéni viselkedési különbségek segíthetnek megérteni, hogyan kerülhető el az erőszak.”

Pető Andrea szerint a háborúban elkövetett nemi erőszak fajtáit az amerikai politikai teoretikus, feminista író és professzor, Cynthia Enloe határozta meg. „Ebből kettő, az úgynevezett nemzet védelmében elkövetett és a rendszerszerű tömeges erőszak a nemi erőszak háborús fegyverként értelmezéséhez kötődik. A harmadik pedig a rekreációs nemi erőszak.”

A szakértő azt is hozzáteszi, hogy nem elhanyagolható a nemzetközi kapcsolatok egy másik kutatójának, Inger Skjelsbæknek a magyarázata, ami kimondja, hogy minden nő a katonai férfiasság célpontja. Több elmélet pedig arra fut ki, hogy egy adott etnikai-társadalmi csoporthoz tartozó nőket a katonai hadműveletek áldozatának tekintik, valamint nem elhanyagolható tényező az sem, hogy egy adott társadalomban mi az elfogadott, és elvárt viselkedési forma. „Nyilván az olvasók is olvasták a híradást a lehallgatott telefonbeszélgetésről, melyben két fiatal orosz, férj és feleség beszélgetnek a nemi erőszakról mint elfogadott, sőt elvárt tevékenységről. A háborúknak soha nincsen vége, csak egy ideig béke lesz. Az erőszak folyamatossága éppen a nők testén keresztül valósul meg.

A háborús nemi erőszak áldozatai különböző módokon traumatizálódtak, attól függően, hogy milyen következményekkel járt az atrocitás. Sokan megbetegedtek, mások teherbe estek, és vagy abortáltak, vagy megszülték a gyereküket. Olyan pszichológiai következményekkel is szembe kellett nézniük, mint a poszttraumás stressz-szindróma, a depresszió, a gyógyszer- vagy az alkoholfüggőség. Az erőszak során sokan komoly fizikai sérüléseket is szereztek” – részletezi Pető Andrea.

A katonai nemi erőszak vizsgálatakor az is fontos, hogy milyen körülmények között, és meddig tart a háború. „Például a második világháborúban milliós nagyságrendű szovjet csapatok vonulták át Magyarországon. Amikor idejöttek, a bosszú is fontos motiváció volt. A politikai tisztek is határozottan képviselték, hogy bosszút kell állni azért, amit a magyarok elkövettek, ezzel tüzelték a katonákat. És ott volt a gazdasági irigység is. De a harcoló katonai egységek is nagyon különbözőek voltak, ahogy az is, hogy a helyi kommunistáknak mekkora volt a súlyuk. A magyar kommunisták nem nagyon törekedtek rá, hogy fellépjenek a civilek védelmében, és mivel a magyar állam összeomlott, a korábbi tisztségviselőknek az érdekérvényesítő képessége kicsi volt. Ezek együtt okozták, hogy Magyarországon tömeges nemi erőszak történhetett” – fejti ki a történész.

A nő bántalmazásával a férfiak egymást is bántalmazzák

Hamis kép élhet bennünk arról, ha azt gondoljuk, hogy a nemi erőszakot minden esetben a szexuális vágy motiválja. „Nemcsak az áldozat, de minden harmadik elkövető is szexuális diszfunkcióról számol be, azaz a nemi erőszak nem jár együtt nemi örömmel. Az elkövetőt hajthatja a nő iránti gyűlölet, valamint hatalmának kiélése is” – mondja Pető Andrea.

A traumaszemléletben dolgozó tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta Schell Gergely szerint a szexuális erőszak nem csak magát a nemi erőszakot jelenti, idetartoznak a kínzás különféle fajtái, csonkítás, a megszégyenítés és elhurcolás is. „A patriarchális társadalomban a nő szexualitása a férfihoz tartozik, a nő bántalmazásával a férfiak egymást is bántalmazzák. Ilyen értelemben valószínűleg leginkább az elnyomható ellenséget látják a nőkben, akin keresztül megerősíthetik saját hatalmi helyzetüket. Ez persze még mindig roppant leegyszerűsítő, intencionalista megközelítés. A tudományos kutatás segíthet abban, hogy megértsük az elkövető motivációit, működéseit ezekben a komplex helyzetekben.”

De mégis, hogy juthat el valaki arra a pontra, hogy erőszakot, nemi erőszakot kövessen el? Schell Gergely szerint a leginkább a környezet miatt.

„Ha a környezet normái támogatják az erőszakot, márpedig a katonai környezet ilyen, akkor könnyebben válunk magunk is elkövetővé.

Szeretjük azt gondolni, hogy nekünk elveink és erkölcseink vannak, de a társadalmi, társas nyomás hatására könnyebben választunk olyan viselkedési módokat, amelyeket más kontextusok mellett elutasítanánk. A háborúban a nemi erőszak a norma.”

Már gyerekkorban elkezdjük megtanulni, mit szabad, és mit nem

Schell Gergely szerint többféle elmélet is létezik arról, hogy miért válik valaki szexuális erőszak elkövetőjévé. „A családon belüli erőszak elkövetői és a katonák helyzetében is az a közös, hogy az erőszak úgymond megengedett.” A szakpszichológus szerint ennek a megértéshez segítségünkre lehet az erőszak átadásának transzgenerációs modellje, amit Böszörményi-Nagy Iván dolgozott ki. A modell azt állítja, hogy az erőszak továbbadása azon alapul, hogy milyen mintákat láttunk, látunk magunk körül. „A személy azt képes továbbadni másoknak, amit ő maga is kapott. Ha engem, mondja Böszörményi-Nagy, sérelem vagy erőszak ér, akkor úgynevezett destruktív jogosultságra teszek szert. A tudásom részévé válik az, hogy ezt meg szabad tenni.

Ha velem megtehették, akkor én is megtehetem másokkal. Engem is vert az apám, egy-két pofon nevelő hatású is lehet, érvelnek gyakran a gyerekbántalmazó szülők.”

És erre még ráerősíthet az a közösség is, amiben nevelkedünk. Schell Gergely szerint a Mi jár a bántalmazó fejében? című könyvében Lundy Bancroft azt állítja, hogy a gyerekek már egészen kis koruktól kezdve elkezdik magukba szívni az őket körülvevő kultúra normarendszerét. Elsősorban a családon keresztül, de a vallási tanítások, tévék, zenék, filmek, gyerekkönyvek, sőt még a viccek és reality műsorok is fontos üzenetet közvetítenek arról, mi fér bele, mi nem, milyen viselkedést jutalmaz a környezet, és mi az, amit elítél.

„Egykori iskolapszichológusként magam is láttam, hogy a kisfiúk számára az erőszak sok formája megengedett: egy pofont vagy a focipályán való keménykedést akár elismerő szavak is fogadhatják otthon. A gyerek hazaér az iskolából, ahol sok esetben egy elnyomott nővel meg egy felettük uralkodó apával találkozik. Ez mind megágyaz annak, hogy háborúban már közel természetesek legyenek a nők elleni atrocitások. Ez még akkor is így van, ha a konkrét katonai vezető tiltja és bünteti ezeket a cselekményeket.

Háborús helyzetben a törvények és a morál eleve zárójelbe kerülnek. Háborús területeken a helyi közigazgatás összeomlik, gyakorlatilag nem kell megtorlástól tartani. A megszállók létrehozzák a saját jogi fórumaikat, ahol szintén veszélyes lehet az elkövetők ellen vallani.

És sajnos olyan is előfordul, hogy a katonai parancsnok ad utasítást vagy engedélyt az erőszak elkövetésére” – fejti ki a szakpszichológus. Szerinte valójában az érdekes inkább az, hogy amelyik katona nem követ el nemi erőszakot, az miért nem teszi. „A női elkövetőkről, az ő motivációjukról szinte egyáltalán nem szoktunk beszélni, ami nagyrészt abból fakad, hogy a történelmet legnagyobbrészt férfiak írják férfiakról” – teszi hozzá Schell Gergely.

A frontról hazatérő katonák családjaiban mindig növekszik a családon belüli erőszak

Egy fegyveres konfliktus, az ott látottak és tapasztaltak mély nyomot hagyhatnak a katonák személyiségén. Sokan a frontról hazatérve sem tudnak szabadulni az erőszaktól, ami a hétköznapjaik részévé válik. „A háborúkból hazatért férfiak, akiket sikerrel rávettek arra, hogy embereket öljenek és ezért korlátlan hozzáférésük volt az ellenség feleségeinek, húgainak és leányainak a testéhez, nagyon nehezen tudnak később beleszokni a hétköznapokba.

A családon belüli erőszak egyre csak növekszik, és a háborús erőszak így bekerül a mindennapokba. Ugyan vannak civil szervezetek, amik támogatják a családon belüli erőszak áldozatait, de ez nem lesz elég, míg a militarizmus normalizált és elfogadott ideológia. Ez lesz a nagy kérdés Ukrajnában a háború után, hogy hogyan tudják majd megteremteni azokat a tereket, ahol a militarizmusról kritikusan és érdemben lehet majd beszélni. Ha ez nem történik meg, akkor az egész társadalom, de főleg a nők, vesztenek” – részletezi Pető Andrea.

Hallgat a társadalom, így hallgatnak az áldozatok is

A nemi erőszakról nehéz beszélni, sokan szégyellik magukat miatta, és stigmaként cipelik magukkal egy életen át.

„A nemi erőszak olyan téma, amit elhallgatás vesz körül, és ennek az árát nemcsak azok a nők fizették meg, akik a nemi erőszak áldozatai lettek, hanem a generációkon áthúzódó traumák miatt az egész társadalmunk fizeti, immár több mint hét évtizede”

– mondja a történész, majd azt is hozzáteszi, hogy a nőket ért testi erőszakról csakis úgy érdemes beszélni, ha az áldozat a saját szavaival képes elmondani, hogy szerinte mi történt vele.

„Politikailag problémás, ha valaki az áldozat nevében beszél. Ezzel ugyanis láthatatlanná teszi az áldozatot, mivel a beszélő a saját nyelvét és megfogalmazásait erőlteti rá másvalakinek az élményeire. Ez különösen a magyar esetekre jellemző, amikor férfiak mondják el, hogy ők mit láttak, mi történt a nőkkel, míg maguk a nők általában hallgatnak. A továbbiakban az a feladatunk, hogy elemezzük: ki, miért és hogyan mondja el vagy hallgatja el történetét. A hallgatás lehet ellenállás is.”

A hallgatás azonban nemcsak abból fakadhat, hogy az áldozatok képtelenek az erőszakról beszélni, hanem abból is, hogy

egy háború után a társadalom az újrakezdésre akar koncentrálni. Azt üzeni a polgároknak, köztük azoknak is, akiket büntetésképp vagy a hatalom fitogtatása miatt megerőszakoltak, hogy lépjenek tovább, hisz csak így tudnak közösen kimászni abból a gödörből, amibe az ellenség taszította őket.

„Ez egy olyan csendes megegyezés az áldozatok és a társadalom között, ami végül kibeszéletlenséghez vezet, és be is zárja az áldozatokat. A férfiaknál alacsonyabb társadalmi státuszú nők számára eleve veszélyes lehet szembeszállni a magasabb státuszú elkövetőkkel. A jogi eljárások hosszú, megalázó procedúrák, ahol a nőknek kell bizonyítaniuk, hogy az erőszak megtörtént. Ezt érthető okokból sokan nem vállalják, visszafordulnak” – fejti ki Schell Gergely.

A szakpszichológus szavaival élve ez a „hallgatás összeesküvésének” csak az egyik része. Hallgatni azért is tűnhet könnyebbnek, mert nincs meg az a támogató közeg, ahol az áldozatok elmesélhetnék a velük történteket. „Ez azonban nem az áldozatok választása vagy hibája, hanem a társadalomé, amely retteg a borzalmak végighallgatásától. Ha az áldozat megosztja a többiekkel a történetét, akkor a többiek szemtanúvá válnak, és lehetetlenség semlegesnek maradni. Ahogy az amerikai pszichiáter, Judith Herman írja: az áldozat cselekvést, elköteleződést és emlékezést követel. Emiatt is roppant veszélyes, amikor a tanúk hitetlenkedni kezdenek a kommentmezőkben. Racionálisan is könnyű belátni, hogy az áldozatoknak ilyen súlyú ügyekben nem éri meg hazudni: valójában nincs az a pénz, amiért megérné a társadalom perifériájára kerülni. Jelenleg ugyanis, sajnos, általában ez az áldozatok osztályrésze.”

A közösségeknek így óriási felelősségük van abban, hogy a köztük élő nők, gyerekek, és gyakran férfiak is hogyan épülnek fel az ellenük elkövetett erőszak után.

Schell Gergely szerint az első és legfontosabb lépés, hogy az áldozatok eltávolodjanak az elkövetőktől, a háborútól, majd pszichoterápiás eszközökkel – mint például EMDR-terápia, pszichodráma, kognitív viselkedésterápia stb. – segíteni kell őket abban, hogy feldolgozzák a velük történteket, aminek fontos része az is, hogy beszélni tudjanak róla. Itt fontos megemlíteni az állam szerepét is, ugyanis a szakpszichológus szerint az állam hozzáállása az áldozatokhoz, az elkövetőkhöz, az eseményekhez nagyban befolyásolja a társadalom hozzáállását is. Az államnak mindemellett biztosítania kell azt, hogy a terápiás eszközökhöz mindenki, az anyagi helyzetétől függetlenül szabadon hozzáférhessen.

A gyógyulásban szintén fontos szerepet játszanak a különböző önsegítő és túlélő csoportok, valamint szakemberek, például pszichoterapeuták által vezetett workshopok is. Mindemellett az áldozatokat abban is támogatni kell, hogy újra kapcsolódni tudjanak a családjukhoz, másokhoz, és visszatérhessenek a hétköznapi életükbe. „A trauma nem csak a személy és az egészségügy problémája. Társadalmi, politikai, egzisztenciális kérdés is. Egy olyan emlékezetpolitikai kultúrára volna szükség, ahol mindenki aktív, fontos szereplőként élheti meg magát, ahol az áldozatok nem csupán passzív elszenvedőkként vannak jelen. A nyilvános elismerésnek és bocsánatkérésnek hatalmas ereje van” – teszi hozzá Schell Gergely.

Az európai jogrendszer alááshatja a helyi szervezetek erejét

A túlélést, a traumával való megküzdést azt is segíti, ha azt látjuk magunk körül, hogy a igazságtalanságnak van következménye, és az állam és az általa létrehozott jogrendszer fellép a bűnösökkel szemben. Pető Andrea szerint az európai jogi rendszer, amely bünteti a nemi erőszakot – mégis az igazságszolgáltatás folyamatában az áldozatot hátrányba hozza –, a gyarmatosítás miatt Európán kívül is elterjedt. „Ez a folyamat pedig láthatatlanná tette azokat a meglevő helyi intézményeket, amelyek ezt a normaszegést korábban büntették. Minden környezetben – legyenek azok a japánok által szexuális rabszolgaként tartott koreai vagy más nemzetiségű nők, boszniai, koszovói vagy ruandai nők – a helyi civil szervezeteknek kulcsszerepük volt abban, hogy a kormányokat akár diplomáciai konfliktust is kockáztatva cselekvésre bírták. A háborús nemi erőszak háborús bűn, és mint ilyen nem évül el”, ugyanakkor kérdés, hogy a jelenleg is fennálló rendszerekkel valóban fel lehet-e lépni a nemi erőszak ellen.

Schell Gergely arra is felhívja a figyelmet, hogy

a társadalmak, ha burkoltan is, de támogatják, lehetővé teszik a nők ellen elkövetett szexuális erőszakot.

A szakpszichológus azt mondja, ezt támasztják alá azoknak a feminista mozgalmaknak a kutatásai, amelyeknek az 1970-es években volt nagy szerepük. „Az akkori vizsgálatok azt mutatták, hogy minden negyedik nőt megerőszakoltak. Ez borzasztóan nagy arány. Gyermekkorában minden harmadik nőt ért szexuális visszaélés – részletezi a szakpszichológus. – A feminista kutatók állítása szerint a nemi erőszak nem szexuális cselekedet, hanem erőszak. Ahogy később írásaiban Freud jobbnak látta úgy gondolni, hogy a szexuális cselekmények csak a hisztériás betegek fantáziájában léteznek, úgy gondolja azt mai társadalmunk, önfelmentően és tévesen, hogy a nemi erőszak a nők legmélyebb vágyait elégíti ki.

Jól ismerjük a kommentelők azon hamis érveit, hogy az áldozat eleve azért öltözködött kihívóan, mert szexuális aktusra vágyott, könnyűvérű nő, aki megérdemelte a sorsát. Ennek nemcsak az mond ellent, hogy a bulizáshoz felöltözött nőt is bűncselekmény bántalmazni, hanem az is, hogy gyakran esnek áldozatul szexuális erőszaknak tréningruhás vagy nagykabátos nők – ráadásul egy prostituáltat sem szabad megerőszakolni.”