Jön a veszélyhelyzet, 389 közelébe drágult az euró, nagy zuhanás a tőzsdén
A befektetők attól tarthatnak, hogy a kormány hamarosan bejelenti a különadók emelését, esetleg újak kivetését.
Elfogadták a háborús veszélyhelyzetről szóló alaptörvény-módosítást
Tizedik alkalommal írták át a gránitszilárdságú Alaptörvényt. Ezentúl a kormány a szomszédos országban dúló háború miatt is elrendelhet veszélyhelyzetet.
Kétnapos ülésen vitázik a parlament az alaptörvény háborús veszélyhelyzeti módosításáról
Témázgatnak majd a minisztériumi hatáskörökről is.
Váratlan fordulat: Észak-Korea Covid-veszélyhelyzetet hirdetett és szigorú karantént vezetett be
Kim Dzsongun rezsimje eddig állította: nincs az országban koronavírus-fertőzött.
Semelyik ellenzéki frakció nem támogatja, hogy bekerüljön az Alaptörvénybe a háborús veszélyhelyzet
Az első javaslat, amivel az Országgyűlés ebben a ciklusban foglalkozik, rögtön egy alkotmánymódosítás, 2011 óta már a tizedik: Varga Judit előterjesztésével a járvány után is fenntarthatja a kormány...
Az alaptörvény veszélyhelyzeti módosítását tárgyalja ma a parlament
A képviselők megemlékeznek a madarak és fák napjáról is.
Tizenegy településen tartanak időközi önkormányzati választást
Most azokat az időköziket rendezik meg, amelyeket a veszélyhelyzet miatt kellett elhalasztani.
Varga Judit benyújtotta az Alaptörvény módosítását
A módosítás arra ad lehetőséget, hogy a kormány háború esetén is veszélyhelyzetet hirdethessen.
Több mint félmillió okmány vár megújításra, a kormányablakok nincsenek felkészülve
Azok a személyazonosító okmányok, melyek május 31-ig lejárnak, nem lesznek érvényesek 2022. június 30. után.
Kövess minket Facebookon is!