Romániában járványügyi veszélyhelyzetet hirdetnek, mert olyan sok az influenzás beteg

2023. január 5. – 18:22

Másolás

Vágólapra másolva

Romániában járványügyi vészhelyzetet hirdetnek az influenzás megbetegedések miatt, de nem vezetnek be korlátozásokat – jelentette be csütörtökön Alexandru Rafila román egészségügyi miniszter, írja az MTI. A román közegészségügyi hatóság december végén azt közölte, hogy több mint 140 ezer légúti fertőzést és influenzás megbetegedést jegyeztek fel, ami csaknem négyszer több, mint tavaly ilyenkor.

Romániában három hete tart az influenzajárvány, és az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a felső légúti fertőzések száma, ezért tartott sajtótájékoztatót csütörtökön az egészségügyi miniszter Ligia Deca oktatási miniszterrel együtt.

A román média arról számolt be a napokban, hogy több meghűlés és influenza elleni gyógyszer elfogyott a patikákból, mert egyrészt megnőtt a betegek száma, másrészt a lakosság pánikszerűen elkezdte felvásárolni a készleteket. Az emberek attól tarthatnak, hogy januárban és februárban jelentősen romlani fog a járványhelyzet.

Ligia Deca oktatási miniszter ettől függetlenül azt mondta: hétfőn normális körülmények között el fog kezdődni a tanítás a téli szünet után.

Az egészségügyi miniszter hirdethetne járványhelyzetet is, de azért csak járványügyi vészhelyzetet hirdet, mert ez jogilag különbözik az előbbitől. Ha járványhelyzetet hirdetne, akkor korlátozásokat kellene bevezetni, hasonlóan a koronavírus-járvány idején. Ehelyett a veszélyhelyzet kihirdetésekor ajánlásokat fog megfogalmazni, így például

javasolni fogja a maszk használatát olyan zárt terekben, ahol sokan vannak, az iskolák dolgozóinak pedig azt, hogy különítsék el a beteg gyerekeket az egészségesektől.

Az egészségügyi miniszter szerint nem maga az influenzajárvány szokatlan, inkább az a furcsa, hogy idén ilyen hamar kezdődött el. A hatóságok arra számítanak, hogy január 15. és február 10. között tetőzik a járvány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!