Végkielégítés
Christian Horner több mint 33 milliárd forintnyi végkielégítést alkudott ki a Red Bulltól
Az összeg azt a jövedelmet jelenti, amelyet 2030-ig fizetések és bónuszok formájában kapott volna meg a munkahelyétől.
Mégis kaphatnak végkielégítést azok, akiket azért rúgnak ki, mert nem felelnek meg a kifogástalan...
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az erről szóló pontot a gyerekvédelminek nevezett törvényben.
Több ezer munkavállaló végkielégítésén spóroltak a cégek, de az Alkotmánybíróság közbeszólt
A szakszervezetek szerint a cégek eddig „kivéreztethették” a dolgozóikat, akik egészségügyi okokból nem tudták ellátni a korábbi feladatukat.
Akár hathavi fizetést is kaphatnának a szeptember végén távozó polgármesterek, de utódaik nem...
A törvény szerint háromhavi fizetést kötelező biztosítani végkielégítésként, Horváth Csaba és Dézsi Csaba András így bruttó 3,9 millióval búcsúzhat. Az összeg akár kétszer ennyi is lehetne, az új...
Máig nem kaptak végkielégítést a Musk által kirúgott korábbi Twitter-vezetők
Perre mennek a milliárdos ellen, 128 millió dollárt követelnek rajta.
Hiába tanítottak 30 évig, 1 havi végkielégítést kaptak a státusztörvény miatt felmondott tanárok
Több száz pedagógus fordult a PDSZ-hez, amely próbapereket tervez indítani az ügyben.
Lényegesen kevesebb végkielégítésre számíthatnak azok a pedagógusok, akik nem fogadják el a...
20 évnél kevesebb ledolgozott idő után mindössze egyhavi, 20-30 év között kéthavi, afölött háromhavi végkielégítést kaphatnak.
30 milliós végkielégítést kap a két távozó tárca nélküli miniszter
Süli János és Mager Andrea is hathavi fizetését kapja meg az új kormány megalakulása után.
A Fidesz leszavazta a javaslatot, amellyel felfüggeszthették volna Völner Pál végkielégítésének...
Az igazságügyi bizottság ülésén tárgysorozatba se vették Tóth Bertalan indítványát. A kenőpénzek elfogadásával gyanúsított Völner bruttó 7,6 millió forinttal búcsúzhat a közélettől.
Hárommilliós végkielégítést kap Novák Katalin
Államfőként pedig a miniszteri fizetésének dupláját viheti majd haza.








