Már csak a te 1 %-od hiányzik!

Varga Mihály

Az év, amikor Nagy Márton lett a gazdaságpolitika ura, és rájött, hogy lakhatási válság van
A Téma évzáró adásában 2024 legérdekesebb gazdasági és gazdaságot érintő témái közül kiválasztottunk hármat, és átbeszéltünk őket a Telex stúdiójában.
Varga Mihályt hivatalosan is kinevezték a jegybank elnökének
Március 4-től veszi át Matolcsy György helyét, pénzügyminiszteri megbízatásáról viszont december 31-i hatállyal mondott le.
Egy új törvényjavaslat szerint szilveszterkor megszűnik a Pénzügyminisztérium
A javaslat alapján Varga Mihálynak két hónapja lesz felkészülni a jegybank vezetésére.
Hetek óta nem volt olyan erős a forint, mint ma
408 forint körül járt az euró árfolyama hétfőn, ami persze még mindig elég gyenge az október előtti szinthez képest.
Varga Mihály: Én is elkötelezett vagyok a 3 százalékos inflációs cél fenntartása mellett
Hétfő délelőtt hallgatták meg a parlament gazdasági bizottságában Varga Mihályt jegybankelnökjelöltként. Szerinte a jegybank függetlenségét a törvények garantálják, elsődleges feladata az...
Dombrovskis: Valóban eltérnek a kormány és az Európai Bizottság növekedési előrejelzései
Az uniós gazdasági biztos szerint nem csak Magyarországnál van ilyen különbség, az a fontos, hogy a magyar költségvetési hiányt egy hiteles, csökkenő pályára állítsák.
Nagy Márton alig várja, hogy Varga Mihály legyen a jegybankelnök
A Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium jövő tavasszal olvad össze, a leendő csúcsminiszter szerint a pénzügyi államtitkárok személye valószínűleg nem változik.
Euronews: Bajokat lát, nem tudja értékelni az Európai Bizottság a kormány költségvetési terveit
Hiányoztak fontos információk és megalapozatlan adatokra támaszkodtak a középtávú terveknél, írta az Európai Bizottság Varga Mihálynak a lap szerint.
Négy vádlottat is börtönbüntetésre ítéltek a több minisztériumot is érintő korrupciós ügy miatt
Több év börtönt kapott négy vádlott is pénteken a Budapest Környéki Törvényszéken. Az ügynek azonban még messze nincs vége, 50 vádlott még nem kapott ítéletet.
Orbán nem akarta még egyszer megégetni magát, stabil szövetségest választott következő MNB-elnöknek
A miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy Varga Mihályt jelöli a jegybank élére Matolcsy után, a forint jól reagál a hírre. A döntéssel gyakorlatilag az is biztossá vált, hogy Nagy Márton lesz az...
Kövess minket Facebookon is!