Dombrovskis: Valóban eltérnek a kormány és az Európai Bizottság növekedési előrejelzései
2024. december 10. – 16:40
Valóban eltérnek a kormány és az Európai Bizottság növekedési előrejelzései, de nem Magyarország az egyetlen ilyen eset – mondta az uniós testület gazdaságért felelős tagja kedden. Valdis Dombrovskis a pénzügyminiszerek ülése után a Népszava kérdésére arról beszélt: az a fontos, hogy a magyar államháztartási hiányt egy hiteles, csökkenő pályára állítsák, így kiléphessen az uniós túlzottdeficit-eljárásból.
Az idei évtől újra alkalmazott eljárást nyáron többek között Magyarország kormánya ellen kezdeményezte az Európai Bizottság, amit a tagállami miniszterekből álló Tanács magyar elnökséggel fogadott el. A bizottsági ajánlása szerint a magyar kormánynak 2027-re kellene megszüntetnie a túlzott államháztartási hiányt. A keddi ülésen mind a nyolc érintett országról bemutatták az ajánlásokat, ezeket Dombrovskis elmondása alapján januárban fogadhatja el a Tanács, azaz már a december végén befejeződő magyar elnökség után.
A kormányoknak középtávú terveket is be kellett nyújtaniuk a költségvetésükről. A magyar ezt nem adta be időben ahhoz, hogy a többiek nagy részével együtt értékeljék. Voltak, akik – jellemzően választások miatt – addig sem tették meg, de Dombrovskis kedden is elmondta, hogy a 22-ből 21-et értékeltek.
Korábban az EUrologus rámutatott, hogy a horvátok tíz nappal a magyarok után küldték be a tervüket, amit a sokkal kevesebb idő ellenére értékeltek is. A blog úgy értesült, hogy a magyar növekedési program értékelhetetlen volt, mert olyan állításokat és következtetéseket tartalmazott, amelyet adatokkal nem támasztottak alá. A Szabad Európa is úgy tudta, hogy a magyar középtávú tervvel szemben komoly minőségi kifogások merültek fel. Az első benyomások szerint nem követi a javasolt számítási módszereket, ezért elbírálása nehéz feladat elé állíthatja a bizottsági szakértőket. Az Euronews nemrég arról írt, hogy Dombrovskis levelet küldött Varga Mihály pénzügyminiszternek, mert „ebben a szakaszban még mindig fontos elemek hiányoznak vagy igényelnek további igazítást és pontosítást”, hogy az Európai Bizottság véglegesíthesse az értékelést. A tárca a cikkre reagálva közölte, hogy az Európai Bizottsággal előre egyeztetett időpontban adta le a középtávú tervét, még későbbi a határidő az értékelésre és folyamatosak az egyeztetések.
Amikor a Politico a keddi sajtótájékoztatón erről kérdezte Vargát, a tárcavezető csak annyit válaszolt, hogy az értékelés még folyik, ha az Európai Bizottság végez vele, majd megbeszélik.
Varga hamarosan átül a Magyar Nemzeti Bank elnöki székébe. Dombrovskis köszönetet mondott neki, mint a pénzügyminiszteri Tanács leghosszabb ideje hivatalban lévő, búcsúzó tagja.
Varga több elnökségi eredményt is bejelentett a sajtótájékoztatón. Az uniós társ-döntéshozó testület új szabályokat fogadott el a kettős adóztatás ellen, és megegyezett egy elektronikus áfamentességi igazolásról is. A tervek szerint a pénzügyminiszteri Tanács utoljára találkozott idén, magyar elnökséggel.