Már csak a te 1%-od hiányzik!

00000000

Ügyészség

Veszélyben a bankszámlája, intézkedjen! – mondták a csalók, a férfi intézkedett, közel 30 milliót...
A gyanútlan zalaegerszegi férfi a magukat banki ügyintézőnek kiadó csalók minden utasításának eleget tett.
Pszichiátriai betegeket bántalmazott egy férfi Borsodban
2022 nyarán egy borsodi településen egymást követő napokon két beteget is megrugdosott, második áldozatának csontjai is törtek.
Saját 13 éves lányát is prostitúcióra kényszerítette egy nő, hat év börtönre ítélték
Az ügyészség az ítélet súlyosításáért fellebbezett, az ügy másodfokon folytatódik.
Közel egy évig zaklatta, hívogatta és követte volt barátnőjét egy rendőr
Volt, hogy a szolgálati autójával várakozott a nő munkahelye előtt, de a rendőrségi adatbázisban is turkált, hogy információkat szerezzen róla. A bíróság távoltartást rendelt el.
Engem ugyan el nem kaptok – gondolta a 30 kilométeren keresztül 140-nel menekülő sofőr, de tévedett
Az ámokfutó a menekülés során szinte minden közlekedési szabályt megsértett, három évet is kaphat.
Puszta kézzel vakította meg volt barátnőjét, az ügyészség súlyosbítaná a büntetését
A férfi tavaly tényleges életfogytiglan helyett csak húsz évet kapott, az ügyészség fellebbezett.
Kétezer korrupciós bűncselekményt regisztrált tavaly az ügyészség
A hazai közbeszerzések viszont szinte makulátlanok Polt Péter hivatalának adatai alapján.
Kövess minket Facebookon is!