Kétezer korrupciós bűncselekményt regisztrált tavaly az ügyészség
2024. február 1. – 20:09
A DK-s Vadai Ágnes az Economix korrupciós témájú podcastjában elhangzottak nyomán kikérte Polt Pétertől a korrupciós bűncselekmények elmúlt évekbeli statisztikáit. A Corvinus tanárát, Tátrai Tündét vendégül látó adásban egyebek mellett elhangzott, hogy kutatások szerint az elmúlt évtizedekben a kisebb értékű közbeszerzések esetében is emelkedett a korrupciós fertőzöttség. Vadai azt akarta megtudni a legfőbb ügyésztől, ők is ezt tapasztalják-e, mik az területre vonatkozó ügyészségi statisztikai adatok.
Polt válaszában az Egységes Nyomozó Hatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika nevű adatbázisból idéz, innen olvasható ki, hogy közbeszerzési ügyben történt-e az ügyészség által feltárt korrupciós eset. A legfőbb ügyész az alábbi táblázatot mellékelte a válaszához:
Ebből több érdekesség is kiolvasható. Egyrészt látszik, hogy a feltárt közbeszerzési korrupció egészen elenyésző, évente egy-egy ilyen ügy jut el az ügyészségig. Ez nem olyan meglepő annak tükrében, hogy a korrupciókutatók szerint a NER-ben kiépült közbeszerzési korrupciós gyakorlatok nem pont úgy működnek, amire a korrupcióellenes szabályokat kitalálták, és az intézmények sem függetlenek. Polt közölte azt is, hogy hány regisztrált, versenyt korlátozó megállapodás volt az elmúlt öt évben, ez az adat is elég alacsony, a 22-t egy évben sem haladja meg.
A táblázatban az is izgalmas, hogy mennyire ugrál a statisztika szerint az összes korrupciós esetszám. Az elmúlt évek csúcsa 2021 volt, amikor több mint 6200 korrupciós eseményre derült fény, de még tavaly is 2000 ilyen eset volt, ami napi több mint öt korrumpálást/korrumpálódást jelent.
Polt Péter azt a magyarázatot fűzte az adatsorhoz, hogy a bűncselekményeknél mindig a legjellemzőbb öt módszert kell regisztrálni az ENyÜBS-ben, valamint hogy az adatokat akkor rögzítik, amikor eljárási döntés (pl. vádemelés) történik. Ezért az adatsor nem azt mutatja, mikor történnek a bűncselekmények, hanem azt, mikor van az ügyeknek érdemi jogi következménye. A statisztika különös ingadozásáról megkérdeztük az ügyészséget, mit gondolnak, mi okozhatja ezt, ha válaszolnak beszámolunk róla.