Hónapokig járt hajnalonta az erdőbe, hogy titokban fákat vágjon ki és hajnalra eladja őket tűzifának
2024. február 28. – 10:27
A Bajai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfivel szemben, aki rendszeresen hajnalban egy környékbeli erdőből kivágta a fákat, ezeket felaprította és reggel eladta tűzifának, néhány hónap alatt közel kétmillió forintot keresett – írja a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményében.
A vád szerint a bajai férfi 2022 szeptemberétől közel 5 hónapon át hajnalonta rendszám nélküli autóval és utánfutóval járta a Vaskút környéki erdőket azért, hogy fát lopjon. A férfi a kivágott fát a helyszínen felaprította és még reggel rögtön le is szállította vevőinek, akik köbméterenként 30-36 ezer forintot fizettek neki. A férfi összesen 40 köbméter akác- és nyárfát vágott ki, amivel közel 2 millió forintot keresett.
De nem ez volt az egyetlen bűne: a házkutatásnál kiderült, hogy forgalomból kivont gépkocsikat és roncsautókat tartott az udvaron A roncsautókból a fémet sokszor égetéssel nyerte ki. A férfi mindezt a szükséges hulladékgazdálkodási engedély nélkül végezte, az ügyészség szerint ez alkalmas volt az emberi élet, testi épség, az egészség, a föld, a víz és a levegő veszélyeztetésére.
És ha még ez sem lett volna elég, a férfi tavaly augusztusban úgy vezette autóját, hogy néhány hónappal korábban a bíróság jogerősen egy évre eltiltotta a járművezetéstől.
Az ügyészség a férfit üzletszerűen elkövetett lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, valamint eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével vádolja. Végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kezdeményezték.