Akár hárommillió forintos állami támogatást is kaphatnak a kis hentesüzletek
Összesen 4,5 milliárd forintnyi rendkívüli támogatást osztana szét a kormány.
A budapesti Madách Imre Gimnázium tanárai és diákjai ingyenesen segítenének hátrányos helyzetű...
Elfogadhatatlannak tartják, hogy valakinek a jelenlegi kedvezőtlen szociális helyzete meghatározza a későbbi kibontakozását, ezért szeretnének segíteni.
2024-ig még lehet igényelni a babaváró hitelt
Orbán Viktor korábban beszélt arról, hogy meghosszabbítják a határidőt, de eddig nem volt hivatalos döntés.
Pénzükhöz juthatnak a kisbenzinkutak
A benzinárstop idejére meghirdetett támogatási programban akadoztak a kifizetések.
Adósságkonszolidáció: Alapítványivá tett orvosi egyetemnek jutott, több állami kórháznak viszont nem
Az októberben számontartott tartozások alig felére elég a konszolidáció, amelyből sok kórház egyáltalán nem kapott.
ATV: Nem fizetné ki a kormány a Lánchíd felújítására szánt 6 milliárd forintot a fővárosnak
A területfejlesztési miniszter levele szerint nem tartották be az erről szóló egyezség egyik pontját, de a főváros szerint ez nem igaz.
Drasztikusan csökkentette a Fidesz a parlamenti frakciók támogatását
Az ellenzék szerint ez a fideszes egypártrendszer megteremtésének sunyi és aljas módszere.
Kifizette az állam az állatmenhelyeknek megítélt támogatásokat, de a baj nem hárult el
A megemelkedett költségek és az örökbefogadások számának radikális visszaesése miatt folyamatosan adományokat gyűjtenek a menhelyek.
Az EU Tanácsa módot talált arra, hogy a magyar vétót kikerülve is támogassa Ukrajnát
Jövő héten szavaznak Ukrajna 18 milliárd eurós támogatásáról az Európai Parlamentben.
Egy évet kellett várni rá, hogy a kultúrtámogatásokat kiosztó szerv elutasítsa az Átrium pályázatot
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőhöz tavaly novemberben pályázott az azóta adományokból működő színház 255 millió forintra.
Kövess minket Facebookon is!