Szövetség

Karácsony Gergely: Nem az összefogás okozta a vesztünket, hanem annak a hiánya
„Az ég szerelmére, akkorát buktunk, mint az üveges tót. Tehát akinek ezek után nincs felelősségérzete az ellenzéki oldalon, aki nem tesz fel magának kérdéseket, vagy aki úgy érzi, hogy mindent jól...
Orbán: Elítéljük Oroszország katonai fellépését
A magyar kormányfő először szólalt meg, miután csütörtökre virradóra Oroszország megtámadta Ukrajnát. Orbán részt vesz az EU rendkívüli csúcsértekezletén, ám katonákat, illetve fegyvereket nem...
Benkő Tibor: Több tízezer menekült befogadására is fel kell készülnünk
A magyar honvédelmi miniszter az ATV-ben azt mondta, azok a NATO-tagállamok, amelyek fegyvert küldenek Ukrajnának, okkal és céllal tehetik ezt, ám szerinte mindez nem a békét szolgálja.
Márki-Zay Péter: Karácsony Gergelynek minimális esélye sincs most Dobrev Klára ellen
Néhány perccel azután, hogy Karácsony Gergely egyértelművé tette, ő nem lép vissza az előválasztás második fordulója előtt, reménybeli szövetségese is online sajtótájékoztatót hirdetett. Az MMM...
Karácsony Gergely nem lép vissza, ha Márki-Zay sem, akkor külön indulnak
A Párbeszéd-MSZP-LMP miniszterelnök-jelöltje váratlanul sajtónyilatkozatot tett, és kijelentette: nem lép vissza akkor sem, ha nem jön létre szövetsége a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökével....
Szijjártó: Minél jobb a magyar–szlovák együttműködés, annál jobb a felvidéki magyaroknak
Új gyorsforgalmi út, több új híd, szárnyashajójárat, gyorsvasút lesz a két ország között.
Kövess minket Facebookon is!