Szegénység
Másfél év után először nem a koronavírus miatt aggódnak a legtöbben a világon
A helyét a társadalmi és gazdasági aggályok vették át az Ipsos havonta frissülő felmérésében. Az is kiderült, hogy a magyarok több mint felét aggasztja a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek.
A középkorúak 40%-a retteg az időskori elszegényedéstől, 80%-uk szerint a nyugdíj nem lesz elég a...
A 40-es, 50-es korosztály felének van csak megtakarítása.
Megkapta első oltását Greta Thunberg, aki rögtön a vakcinák igazságtalan elosztására hívta fel a...
Kiváltságos vagyok, hogy a világ olyan részén élhetek, ahol már beoltathatom magam – írta a Facebookon.
Uniós szinten a magyarok több mint háromnegyede szegénynek számít
Ez még a bolgár adatnál is rosszabb. De elhúztak mellettünk a visegrádi és a balti országok is.
Nem létezik a magyar középosztály, amelyet a Fidesz 2010 óta erősíteni akar
A leggazdagabb magyarok felzárkóztak a leggazdagabb európaiakhoz, a szegények leszakadtak, a kettő között nem történt szinte semmi.
Világvégi magyar zsákfalvakban jártak az aktivisták, 13 ezer ember regisztrált így oltásra
Sok családnak nincs internetkapcsolata, sokaknak egyáltalán nem volt e-mail címe, de olyan technikai eszközük sem volt, amivel igényelhették volna a védőoltást.
Kellő lökéssel a legszegényebbek is kitörhetnek a szegénységi csapdából
Hatékonyabban lehet felszámolni a szegénységet nagy, egyösszegű támogatással, mint folyamatosan folyósított kisebb összegűekkel.
GKI: Több mint kétmillió magyar él a létminimumon
A gazdaságkutató szerint 2010 óta nem csökkentek a jövedelmi különbségek Magyarországon.
225 millió munkahelyet darált be a járvány, miközben a leggazdagabbak 500 milliárd dollárt kerestek
Az állások megszűnése leginkább a nőket és a fiatalokat érinti.
A járvány miatt 115 millió ember csúszhatott mélyszegénységbe tavaly
Még 2021-ben is romlik majd a helyzet a Világbank közgazdászainak becslése szerint.









