Szegénység
Nem gyűlnek a Mikulás-csomagok, idén kevesebb adomány juthat a szegényeknek
A legszegényebb rétegek számára a járvány második hulláma eddig enyhébb az elsőnél, de messze nincs most akkora összefogás értük, mint tavasszal.
A dollármilliárdosok vagyona soha nem látott szintre ugrott a mostani válságban
Miközben az extrém szegénység szintje két évtizedes rekordot állíthat be idén, a leggazdagabbak cégei egyre többet érnek.
Két év alatt megfelezte a gyermekszegénységet a lengyel kormány
Húszról tíz százalékra csökkent a szegény lengyel gyerekek aránya a jelentősen megemelt családi pótléknak köszönhetően.
„Ha munka van, minden van” – és ebbe Magyarországon a dolgozói szegénység is belefér
Jelentősen csökkent a szegénység a teljes népességben, de a dolgozó szegények aránya nagyot nőtt. Ez nem független attól, hogy az állam a szegényektől a gazdagok felé osztja újra a forrásokat.
Fél milliárd ember szegényedhet el a világban a koronavírus miatt
Egyes országokban utoljára a 90-es években tapasztalt szintre nőhet a szegénység, a nemzetközi szervezet szerint adósságelengedésre is szükség lenne.
Ahol a gazdagok árnyékában csak fegyverek és botok maradnak a koronavírus ellen
Halottak fekszenek az utcákon, de a statisztikákból ez kimarad, mert a szegényebb országok elől lerabolják a teszteket. Így marad az emberek botokkal kergetése.
A legvagyonosabb magyarok kezdenek elfordulni a Fidesztől
Új módszert találtunk ki, amivel fény derül arra, hogy mennyire határozza meg a magyarok politikai irányultságát a vagyonuk.
A féreghajtó gyógyszer hatása? 20 százalékkal magasabb fizetés
Többek között ezért az eredményért is kapott Nobel-díjat három kutató, akik terepen, kísérletekkel próbáltak meg rájönni a szegénység valódi okaira.
Több mint egymillió magyar nehezen jut élelemhez
Nem változott az alultápláltak aránya idehaza másfél évtizeddel ezelőtthöz képest, az élelemhez valamilyen szinten nehezen hozzájutóké viszont csökkent.
Sehol sem lesz elég pénze a nyugdíjasoknak, ha ez így megy tovább
A fejlett országokban sehol sem takarítanak meg annyi pénzt az emberek, amennyi a tisztes megélhetéshez kellene nyugdíjas korukban – állapítja meg a Világgazdasági Fórum friss tanulmánya.








