Siófok

Siófokon 8 óra alatt 19 körözött bűnözőt, garázdát és ittas sofőrt találtak a rendőrök
Ismét megszállták a Petőfi sétányt és környékét. Az akcióról partivideót is közöltek.
Nem először bukott le az 52 éves férfi, aki kiskorú gyereket vett rá szexre
Ha lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor 12 év börtönbüntetést kap.
Negyven rendőr kellett Siófokon egy garázda társaság megfékezéséhez
A hétvégén hat esetben kellett intézkedniük, tíz embert hallgattak ki, ötöt őrizetbe vettek.
Bezárták a siófoki Galerius fürdőt, mert balesetveszélyes
A felújítás több mint 100 millió forintba is kerülhet, és szinte a fürdő minden elemét érintheti majd.
Zűrös kínai cég szállít arcfelismerő rendszert a siófoki Petőfi sétány térfigyelő kameráira
A Dahua szerepet vállalt az ujgurok elleni kampányban is, amiért az Egyesült Államok tiltólistára tette.
Lemerült a kishajó aksija, a vízi rendőrök vontatták partra a hajósokat a Balatonon
A hajón egy 49 éves pécsi nő és egy 42 éves budapesti férfi utazott.
Legénybúcsús társaságot vertek meg biztonsági őrök Siófokon
A társaság egyik tagja akkora ütést kapott, hogy eszméletét vesztette. Az őrök ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt emeltek vádat.
Azt hitték, bedrogozott egy nőt, ezért eszméletlenre vertek tavaly egy férfit a biztonsági őrök...
A földre vitték, többször megrúgták, majd kidobták a szórakozóhelyről. A férfit végül a rendőrség kísérte kórházba.
Hitelfelvételt és az iskolai közétkeztetés államnak való átadását ajánlja az önkormányzatoknak a...
„Az az egész kompenzációs egyeztetősdi nem volt több, mint udvariassági pofavizitek összessége”, írta a Miniszterelnökségen tett látogatása után Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere....
Börtönbüntetésre ítélték a siófoki nőt, aki 5 milliót kért vakcinákért és fertőtlenítésért
A nő közel egy éve hívott fel egy siófoki vállalkozót azzal, ha nem vásárolja meg a vakcinákat és nem kéri telephelye fertőtlenítését, bezáratják vállalkozását.
Kövess minket Facebookon is!