Nem először bukott le az 52 éves férfi, aki kiskorú gyereket vett rá szexre

2021. július 6. – 11:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek egy 52 éves férfi ellen, aki a Somogy Megyei Főügyészség szerint egy 13 éves lányak szexért biztosított hozzáférést a lakásához – írja az MTI.

A férfi 2020 nyarán több kiskorúval is megismerkedett, akiket vendégül látott a siófoki lakásában. Egyiküktől azt várta, hogy közösüljön vele, ezért cserébe azt ígérte neki, hogy másokat is felvihet a lakásba, másokkal is szexelhet ott. A férfi végig tisztában volt azzal, hogy a lány, akit szexre használt, még nem töltötte be a tizennégyet.

A lány tavaly szeptemberben jelentette fel a férfit, akit a nyomozók hamar beazonosítottak, majd elfogták, és le is tartóztatták. Kiderült az is, hogy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése miatt büntetett előéletű.

Az ügyészség gyermekprostitúció kihasználása és szexuális visszaélés miatt emelt vádat a férfi ellen és azt indítványozta, hogy ha a férfi a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor 12 éves szabadságvesztéssel büntessek. Az ügyészség arra is indítványt tett, hogy a vádlottat végleges hatállyal tiltsák el minden olyan foglalkozástól, amelyben 18. életévét be nem töltött emberek nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen emberekkel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!