Románia

Rapport Richárd az éves minimálbér kevesebb mint felét kapta tavaly
Az élvonalbeli sakkozó tavaly igazolt a románokhoz, ahonnan egy sokkal kedvezőbb ajánlatot kapott.
Andrew Tate szerint alaptalanul vádolják őt és testvérét
„Tudják, hogy mi nem tettünk semmi rosszat” – nyilatkozta az újságíróknak a nemi erőszakkal és embercsempészettel vádolt kick-box bajnok influenszer.
Románia ledolgozta az uniós GDP-átlaghoz viszonyított lemaradásának kétharmadát
Az utóbbi tíz évben annyit emelkedett az egy főre jutó GDP, hogy a növekedés üteme szempontjából csak Írország és Litvánia előzte meg.
4500 botból álló szellemhálózat buzdított Andrew Tate támogatására
A fiókok felhasználónevei is gyakran a Tate-hez kapcsolódó szavakra utaltak, mint például „kobra”, „Top G” és „Neo”.
Miközben mi még egy fillért sem kaptunk, az uniós pénzek már pörgetik a környező országok gazdaságát
Románia 2500 milliárd forintot, Szlovákia 488 milliárd forintot, Horvátország pedig 560 milliárd forintot hívott le eddig.
Literenként 125 forinttal is olcsóbb lehet a romániai tankolás, ezrek maradhatnak a zsebünkben
Az útiköltséggel együtt is ezreket spórolhat az, aki Szegedről a romániai Bánságba jár tankolni, a határ közelében élők havi tízezreket nyerhetnek így. A benzinturizmus egyelőre mégsem tömeges...
Magyar lisztért járnak Romániába a magyarok
Egyre több magyar dolgozik Romániában, és vásárolni, tankolni is mind gyakrabban mennek át a határon.
Anyja segítségével rabolt el egy 14 éves lányt egy fiú a romániai Nagytalmácson
A lányt öt maszkos fegyveres vitte el nagytalmácsi otthonából, őket elfogták és letartóztatták.
Felgyorsult a magyarok fogyása Erdélyben, 30 év alatt ötmillióval csökkent Románia népessége
Népességarányosan Románia a legnagyobb népességkibocsátó az Európai Unióban: a lakosság durván ötöde más tagállamokban él.
Romániában járványügyi veszélyhelyzetet hirdetnek, mert olyan sok az influenzás beteg
Korlátozásokat nem vezetnek be, helyette a maszk használatát javasolják a zsúfolt, zárt térben.
Kövess minket Facebookon is!