Gakpo és Malen szétszedték a románokat, simán mentek tovább az eddigi legjobb meccsüket játszó hollandok

2024. július 2. – 19:57

Gakpo és Malen szétszedték a románokat, simán mentek tovább az eddigi legjobb meccsüket játszó hollandok
A hollandok ünnepelnek Malen gólja után – Fotó: Fiona Noever / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Hollandia az eddigi legjobb formáját húzta elő a nyolcaddöntőben Románia ellen, és bár rengeteg helyzetet hagytak ki, magabiztos játékkal, és remek megoldásokkal simázták le 3-0-ra a csoportjukból 2000 után először továbbjutó, csoportelsőként érkező ellenfelüket. A hollandok a negyeddöntőben Törökországgal vagy Ausztriával játszanak majd, a keddi meccs alapján bármelyikük ellen nagy esélyekkel indulnak majd. A meccs videós összefoglalóját ide kattintva lehet megnézni.

A nem éppen toronymagas esélyes olaszokat kivéve ha nyögvenyelősen is, eddig minden nagy csapat érvényesítette a papírformát a nyolcaddöntőben, az utolsó játéknapon pedig a hollandok is erre készülhettek. Intő jelek náluk is voltak, Hollandia az eddig remek osztrákok elleni vereséggel csoportharmadikként jutott tovább, míg a románok elsők lettek a négypontos csapatok csoportjában. A két keret minősége alapján viszont így is a hollandok voltak a meccs esélyesei,

Mindkét csapat óvatosan kezdte a meccset, és bár elsőként Simons dolgoztatta meg Nițăt, a hollandok nem voltak fölényben, sőt, eleinte náluk volt kevesebbet a labda. A románok lövésig is eljutottak, Man bombázott távolról, és nem is sokkal lőtt fölé. A 20. percben viszont egy szép akció végén a hollandok szereztek vezetést: Gakpo a bal szélen kapott jó passzt Simonstól, elhúzta Rațiu mellett, és elemi erővel lőtt a rövid sarokba a vetődő Niță kezei között. A románok nem omlottak össze a góltól, több jó kísérletük is volt, de a hollandok egyre inkább nyeregbe kerültek.

Fotó: Lee Smith / Reuters
Fotó: Lee Smith / Reuters

De Vrij kicsivel később a második gólt is megszerezhette volna egy védelmi hiba után, de az oldalhálóban kötött ki a fejese. A hollandok ekkor már úgy mentek át a román védelmen, ahogy akartak, de mindig jött egy heroikus becsúszás, különösen Drăguşin melózott nagyot hátul, így gólt még akkor sem lőttek, amikor percekig emberelőnyben voltak Mogoș sérülése miatt. Xavi Simonsnak is volt egy nagy helyzete, de ránézésre még ő is meglepődött, hogy labdához jutott, és nem tudta elég gyorsan ellőni.

A félidő végére magukra találtak a románok, Van Dijk hibája után Drăguş lövését kellett fognia Verbruggennek, aztán Hagi középre tett labdájából az első szögletüket is összehozták, de az egyenlítéshez nem kerültek közel. A hollandok az egygólos előny birtokában még nem nyugodhattak meg, ráadásul a második félidőt a románok kezdték jobban, egy szabadrúgás után Verbruggennek kellett öklözve felszabadítania a holland kapu elől. Ezután viszont a középpályáról a tizenhatosig végigrohanó Reijnders veszélyeztethetett volna, de belelőtte az elvetődő Racoviţanba a labdát.

Az 54. percben egy újabb káprázatos holland akciót vészeltek át a románok, előbb Malen, aztán Depay lőhetett, de utóbbit Rațiu blokkolta, és végül némi kavarodás után sikerült tisztázni. A hollandok láthatóan be akartak gyötörni még egy gólt, sorra dolgozták ki a helyzeteket, és egyszer Nițătól kellett is a bravúr, amikor Gakpo egy labdaszerzés után a saját térfeléről szaladt végig, és tekert kapura. Valamivel később már tehetetlen volt Gakpo közeli lövésénél, de a videózás után a bíró teljesen jogosan befújta a lest.

Fotó: Leonhard Simon / Reuters
Fotó: Leonhard Simon / Reuters

Így maradt az 1-0, és hiába került a félidő második felére nyomasztó fölénybe a holland csapat, nem tudták kihasználni a legnagyobb helyzeteiket sem. Pedig többször is nagyon közel voltak, Van Dijk fejese a kapufáról pattant kifelé, Depay okosan lőtt szabadrúgása nem kanyarodott eléggé befelé, az osztrákok ellen 35 perc után lecserélt Veerman pedig Gakpo sarkazása után nem találta el a kaput. A 83. percben viszont a hollandok belőtték a másodikat – a végig remekül játszó Drăguşin azt hitte, eleget lökdöste Gakpót a kifelé tartó labda mellett, de a holland elérte, középre is tudta tenni, így Malennek csak az üres kapuba kellett gurítania.

Ezzel már nagyjából el is dőlt a hollandok továbbjutása, a végére azonban maradt még egy csavar, Xavi Simons egy román szöglet után labdát szerzett, és kiugratta Malent. Ő pedig végigrobogott a pályán, és Marint is átverve elrakta a labdát Niță mellett. Így a hollandok a rengeteg kihagyott helyzet ellenére a végére a nyolcaddöntők eddigi legsimább meccsén verték 3-0-ra a románokat, és magabiztosan várhatják a negyeddöntős meccsüket, ahol a törökökkel vagy az osztrákokkal játszanak majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!