Miért Ausztria a foci-Eb legizgalmasabb csapata?

Az osztrák futballválogatott szövetségi kapitánya, Ralf Rangnick a projektek embere, és legalább ennyire a tudatos kockázatvállalásoké is. A 66 éves német edző már negyvenévnyi edzőkarrierje 1983-ban, 25 évesen kezdődött a Stuttgart melletti Backnangban, játékosedzőként, miután az Ulm csapata megvált tőle.

A hosszú és sikeres pályaív egy 1984-es, részben véletlenszerű és sorsfordító edzőmeccsel indult a Valerij Lobanovszkij vezette Dinamo Kijiv ellen, ami Rangnick epifániája lett. A februárban 77 évesen meghalt Helmut Gross irányításával elkezdték kutatni a Lobanovszkij-féle presszinget, majd később az Arrigo Sacchi-féle tolódásos területvédekezést.

Miközben a világfutball egy része, de főleg a német futball még a kilencvenes évek derekán is az emberfogás és a libero varázsában létezett (a válogatott még a 2000-es Eb-re is így jutott ki Lothar Matthäusszal), Gross és Rangnick ennek a labdaorientált területvédekezésnek az intenzív magas letámádással való kombinációján kísérletezett.

A VfB kötelékében elvégzett utánpótlásmunka, és a személyes előrehaladás is adott esetben háttérbe szorult – Rangnick és Gross is amatőr csapatokkal bizonyították be, hogy működik a rendszer.

A német „Heldenfussball” korában Rangnick ulmi feljutása és stuttgarti előbb utánpótlás (ahol 1989-től 2001-ig Gross lett az utánpótlásvezető), majd felnőtt kinevezése reményt keltett. Ám az 1998-as, emlékezetes ZDF-es fellépése, ahol a négyvédős labdaorientált tolódást és presszinget magyarázta, megszerezve „a Professzor” gúnynevet, egyfajta számkivetettséggel is járt.

A kétezres évek eleji stuttgarti kudarc utáni időszakot úgy lehet leírni, mint zseniális és váratlan feljutások (Hannover, Hoffenheim), majd (túl)ambiciózus projektekkel (kétszer a Schalke) való ki- és leégések, illetve a német kortárs futball egyik meghatározó alakjává válás.

De tulajdonképpen a 2012 óta tartó Red Bull-sikerprojekt volt az, amivel igazán összefonódott Rangnick neve, és amivel a világfutball elitje is végre elismerte őt. 63 éves korára úgy tűnt, hogy Rangnick majd a Manchester Unitednél megkaphatja azt a teljes kontrollt és elismerést, amire vágyott, és képes lehet a világ legnagyobb futballbrandjét kihúzni a Sir Alex Ferguson utáni válságból. Mint ismert – a Rangnick-ellendrukkerek Cristiano Ronaldo és a futballszakíró Michael Cox legnagyobb örömére –, nem így történt, és úgy tűnt, hogy Rangnick megint egy, a Schalkéhoz hasonló menthetetlen kontextusban próbálkozott és bukott meg.

Hiába a negyvenévnyi tapasztalat, közel ugyanennyi, az elit futballban meghatározó eredményeket produkáló tanítvány, és az elmúlt huszonöt év egyik legjelentősebb futballstílusát jelentő Red Bull-foci megteremtése és sikerre vitele, 2022 végére úgy tűnt, a világfutball egyik legjelentősebb divatdiktátora kiment a divatból. Kritikusai szerint a Red Bull-foci vertikalitása és intenzitása már megszűnt nóvumnak lenni, míg labdás ötlettelensége és doktrínersége egyben idejétmúlttá tette azt.

Rangnick azonban az igazi nagy újítókhoz hasonlóan nem adta fel, és 64 évesen a nyugdíj helyett Ausztria futballprojektjét választotta. És milyen jól tette! A miérteket és hogyanokat kutatva három, az osztrák és a Rangnick-futballt jól ismerő és benne munkálkodó szakember segítségét kértük, akikkel természetesen a jelenlegi kitűnő Eb-szereplés okai is szóba kerültek.

Tehát, öveket becsatolni, a Rangnick-expressz indul, három témát érintve, néhány idevágó jelenetsorral illusztrálva. Végállomás Berlin?

Mit és hogyan ért el eddig Rangnick, és miképp kell ezt értékelni?

Elsőként a 37 éves Sargon Durant kérdeztük, aki játékosként 15 évet töltött el az osztrák fociban, míg 2018-tól asszisztensedzőként tevékenykedett, ebben a feladatkörben megfordult a Wiener Neustadt, az Austria Wien, az Admira Wacker és a német másodosztályú Sandhausen csapatainál is. 2022-23 között a bécsújhelyi férfi felnőttcsapatot edzette, a legutóbbi szezonban pedig a Sturm Graz női csapatának vezetőedzője volt, nemrég plusz két évre hosszabbítottak vele.

„Szerintem eddig Rangnick fantasztikus munkát végez. Nem csak azért, mert nagyon jól mennek a dolgok az Eb-n, hanem azért is, mert már a kezdetektől fogva egy nagyon erős csapatszellemmel rendelkező egységet formált. Mindenki összefog és csapatként dolgozik, ez a legfontosabb a futballban” – kezdi értékelését Duran.

Úgy látja, Rangnicknak nagyon világos elképzelése van a játékról, amit már a kezdetektől fogva meg is valósít. „Azt hiszem, egyszerűen látható a fejlődés az elmúlt hónapokban. Láthatjuk, hogy mindig ugyanaz a játékötlet volt és van, amit folyamatosan fejlesztettek. Természetesen mindig alkalmazkodik az ellenfélhez, de összességében nem látok sok meglepetést vagy változást az elmúlt hónapokhoz képest” – mondta.

„A legnagyobb erősségünk a játék intenzitása. Ez azt jelenti, hogy maximális sebességgel és 90 percen keresztül hajtjuk végre az akciókat. Ez jellemzi Ausztriát. Az, hogy 90 percen keresztül fenn tudjuk tartani a magas intenzitást, óriási dolog. Úgy gondolom, hogy a labdával szembeni játékunkban és az átmenetekben is nagyon magas színvonalat képviselünk. Kiváló nyomás alá helyezzük az ellenfelünket, és aktívan keressük a labdaszerzést, ami nagyon jól működik” – folytatta az elemzését Duran.

Ennél egy kicsit visszafogottabban fogalmaz a 29 évesen már majd évtizednyi utánpótlás és felnőtt tapasztalattal rendelkező Alex Belinger, aki az osztrák utánpótláscsapat videóelemzője, majd három élvonalbeli csapat és a belga Oostende asszisztensedzője is volt már:

„Rangnick eredményei szerintem jók, de nem annyira nagyszerűek – hiszen a kezdeti győzelmek (Horvátország) főleg a ritka jó helyzetkihasználásnak köszönhetőek, de a Nemzetek Ligájában egy kemény csoportban kétszer is megérdemelten kaptak ki Dániától, Franciaországtól és Horvátországtól. Viszont egy gyenge csoportban (Belgium, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország) végül könnyedén kvalifikálták magukat az Eb-re, miközben Belgium ellen azért inkább szenvedtek. Tehát a játékosok minőségével körülbelül azt kaptuk, amire számítani lehetett, vagyis a 24 csapatos Eb-re való kvalifikációt.”

Belinger szerint a legnagyobb dolog, amit Rangnick elért, hogy megváltoztatta a válogatott megítélését. Amíg a 2021-ben rendezett legutóbbi Eb-n is jól szerepeltek az osztrákok Franco Foda vezetésével, az egy erősen kockázatkerülő, védekező szemléletű csapat volt, amihez nem feltétlenül illeszkedett a játékosok neveltetése, véli Belinger. Úgy látja, Foda alatt leginkább az történt, hogy az osztrák csapat igyekezett megszerezni az első gólt, hogy aztán visszaálljon, de ez idegen volt a játékoskeretnek, mivel a legtöbben a Red Bull-rendszerből érkeztek, támadószellemű, aktív és magaspresszinges futballon felnőve, aminek ugye épp Rangnick a megalkotója. „Tökéletesen illenek egymáshoz, és 2024-ben láthatjuk, hogy a teljesítmények és az eredmények hogyan változtatták meg a felfogást” – zárta gondolatát Belinger.

Harmadik szakértőnk, Dr. Samuel Akhondi, aki harmincéves korára az osztrák utánpótlásfutballban és a taktikai blogokban (jelenleg az osztrák csapat Eb-jéről ír remek elemzéseket) is maradandót alkotott, egyébként implantológus. Az ő megítélése szerint:

„Rangnick eddigi kinevezése elképesztő siker – az osztrák labdarúgás történetének legjobb pontátlagát hozza fantasztikusan nézhető futballal. Mindenekelőtt a mentalitást változtatta meg ebben a kis országban, és az eredmények is magukért beszélnek.”

Rangnick kinevezése óta 25 meccsen 15 győzelmet 4 döntetlent és 6 vereséget hozott össze eddig, igaz, a hat vereségből a legutóbbi 19 meccsére már csak 2 jutott. Szeptember óta a legutóbbi 9 mérkőzéséből 6-ot megnyert, 20 lőtt góllal, az egyetlen vereségük pedig az Eb-n jött Franciaország ellen. Ezt a sorozatot nézve Moldova kivételével minden ellenfelük ott van (vagy volt) az Eb-n egyébként.

„Vicces Ausztriában, mert évek óta mindig nagyok voltak az elvárások és valahogy most is azok – arra a felfogásra alapozva, hogy ebben a csapatban rengeteg tehetség van –, amivel én inkább nem értek egyet, de ettől függetlenül Rangnick legalább megfelelt nekik!”

Lévén, hogy mindhárom szakértőnk nem csak nyilvános taktikai elemzésekkel, de egy évtizedet a gyakorlatban eltöltve alakítja, alakította az osztrák futballt, igyekeztünk megkérdezni őket a Rangnick-féle osztrák válogatott taktikai innovációjáról is.

Mik a legmeglepőbb vagy legpozitívabb taktikai elemek Ausztriától Rangnick irányítása alatt? Milyen változásokat láttunk az Eb-n szeptemberi-októberi, vagy márciusi meccsekhez, illetve a felkészülési meccsekhez képest?

Mivel Rangnick-csapatról van szó, a válogatott alfája és omegája nem más, mint

„Ez az intenzív identitás a presszinggel és a gegenpresszinggel, amiről Rangnick ismert, nagyon jól látható, de az is érdekes, hogy a legtöbb beválogatott játékos ebben az identitásban nőtt fel,például a három középpályás Nicolas Seiwald, Marcel Sabitzer és Konrad Laimer. Ami azonban ennél is izgalmasabb, hogy Rangnick olyan labdabirtokló játékosokat is beépített, mint Florian Grillitsch vagy a csapatkapitány Marko Arnautović. Tehát a labda ellen és az átlövésekben Ausztria egy első osztályú csapat, míg a labdával és a beíveléseknél jó szintre fejlődött. Úgy látom, hogy Ausztria nagyon bátran, de nem naivan játszik – a kollektív és állandó intenzív magas presszing ellenére alig van mögötte támadható tér. Annak ellenére, hogy a csapatok egyértelmű labdabirtoklási veszteségeket szenvednek el, amikor a labdabirtoklást átengedik, a maradékvédekezés (Restverteidigung) és az abszolút legmagasabb intenzitású gegenpresszing mérsékli ezt a kockázatot” – véli Duran, aki a Red Bull-identitáson és -intenzitáson túl a labdabirtoklás és a maradékvédekezés fejlődését emeli ki.

Akhondi éles meglátása szerint a labdás fázis jelentős fejlődése a kulcs:

„Rangnick rájött, hogy végeredményben csak jobb, ha van egy koherens terve a labdabirtoklásban, ami minden eredménye ellenére eddig egyszerűen nem igazán érdekelte, akár a Hoffenheimnél, akár az RB Leipzignél töltött idejét nézzük. Ami számomra érdekes, hogy már a Manchester Unitednél is ilyen koncepciókat dolgozott ki a labdával, és hogy pont ő, Ralf Rangnick, a presszing pápája jött rá, hogy a labdabirtoklás fontosabb, mint hitte. Dicsérem, hogy 65-66 évesen is módosítani tudott a nézetein. Arról nem is beszélve, hogy Ausztria történelmileg mennyire nehezen boldogult a labdabirtoklással.”

Belinger is egyért ezzel, nála is

„pozitív taktikai elem, hogy bár a játékstílust még mindig a Red Bull alapértékei (presszing, gegenpressing, intenzitás) alakítják, már a selejtezőkben is lehet látni néhány jó, nem direkt labdabirtoklást. A probléma inkább a játékosminőséggel volt, Laimer és Seiwald keményen dolgozó játékosok a labda ellen, de nem igazán kreatívak, amikor náluk van a labda, szóval ez egy olyan probléma volt, ami most ezen a tornán változik. Ausztria ebben fejlődik, de egy labdabirtoklásos felállásban nehéz, amikor Franciaország világklasszis védőkkel átengedi a labdát, és Laimer a jobbszélső.

Különösen Hollandia ellen nem láttam még osztrák csapatot ennyire dominánsnak. Kicsit pozitívan meglepett is, hogy Grillitsch – kreatív, nyomástűrő, remekül passzol – mennyit játszik, nem gondoltam volna, hogy Rangnick ilyen sokat játszatja őt. De ez a belső védőkről is szól – Kevin Danso a legjobban védekező középhátvéd, de Rangnick az osztrák vereség után a labdabirtoklással kapcsolatos taktikai okok miatt ejtette őt Gernot Trauner és Philipp Lienhart javára, akik mindketten kiváló progresszív belső védők. A selejtezők egy részében Wöber volt a bal-, Stefan Posch a jobbhátvéd, de magasan pozicionált szélsővédőként játszva őket nehéz volt egy az egyet végrehajtani a centrumot záró ellenfelekkel szemben.

Ezen az Eb-n azonban Rangnick bátran játszik Mwenével és Prass-szal a támadójáték javult is. A három plusz egyes építkezést az egyik védekező középpályás visszalépése vagy Posch mélyrevonása alkotja, és mivel Hollandia az elején annyira passzív volt, könnyű volt megtalálni a túlterhelt félterületet vagy a mélyen lévő szélsővédőket szabad passzfelvevőként.

Emellett, fontos adalék Patrick Pentz, aki a legjobban passzoló osztrák kapus – az igazsághoz hozzátartozik, hogy a többi opció (az Eb-re nem is nevezett Daniel Bachmann vagy Alexander Schlager) nem annyira jó, szóval bár Pentz nem egy világklasszis, fontos szerepet tölt be és jól teljesít.”

Erre a labdabirtoklás fontosságára csatlakozik rá Duran is, akit meglepett az osztrák labdabirtoklás, különösen a baloldal hatékonysága, tekintve, hogy a válogatott mind a hat gólt arról az oldalról szerezte az Eb-n.

„Mindhárom ellenfélnek az volt a meccsterve, hogy nem akarják hagyni, hogy Ausztria nyomást gyakoroljon rájuk, és inkább átengedik nekik a labdát, mivel ez a gyenge pontjuk. Franciaország nagyon szívesen hagyta az osztrák csapatot hátul passzolgatni, és kivárva a megfelelő pillanatot a támadó átmenetben támadott. A labdás játék sokat javult a lengyel 5-3-2-es felállás ellen, sok cserével az első félidőben. Az is figyelemre méltó volt, hogy az ellenfelek mennyire nem tudták végrehajtani a meccstervüket, mivel Ausztria – egy-két kivételtől eltekintve vagy nem veszítette el a labdát, vagy azonnal vissza tudta szerezni a védjegyévé vált szervezett visszatámadással. A maradékvédekezés is lenyűgözött, különösen annak fényében, hogy Rangnicknak hány belső védőt kellett lecserélnie a torna során.”

Miben fejlődhet és meddig juthat Ausztria?

Ezen az Eb-n láthattuk, hogy a válogatott szinten kirívóan szervezett és intenzív labda elleni munkával dolgozó csapatok (mint például a nyolcaddöntőbe kerülő Szlovákia és Szlovénia) sokra juthatnak. És ha ez labdabirtokásbeli taktikai innovációval (Svájc és Ausztria) és kellő mentalitással és csapategységgel párosul, azzal nagy meglepetéseket is lehet okozni, és kis szerencsével akár a legjobb négy közé is lehet jutni.

Vagy talán még tovább is? Duran például így látja:

„A labdával való játékunkban és a rögzített szituációkban még mindig látok javítanivalót. Ha ott tovább javulunk és további lépéseket teszünk előre, akkor nagyon szép két hetünk lesz ezzel a csapattal. Úgy gondolom, hogy ha a játék és a torna alakulása megfelelő lesz, és persze a kellő szerencse is mellénk áll, akkor véleményem szerint bármi lehetséges, és ez alatt a tornagyőzelmet is értem.”

Belinger egy kicsit inkább hűti a kedélyeket:

„A labdabirtoklás javítandó terület, ez Lengyelország ellen sokkal jobb lett, aztán Hollandia ellen már nagyszerű volt. Ami az elérhető plafont illeti, jelenleg minden lehetséges, de persze nehéz lesz elérni. A francia meccset leszámítva eddig nagy volt a lendület, de Franciaország ellen láthattuk a korlátokat az egyéni minőségben- csak Wimmer és Baumgartner volt minőségi egy-egyező játékos. A legnagyobb problémánk tehát az lehet, ha egy jobb csapat vezetést szerez ellenünk, mert Ausztria Franciaország ellen ilyen szempontból nagy gondokkal küzdött, míg a másik két meccsen ők szerezték meg a vezetést. Vélhetően erre majd adódnak lehetőségek, ebben talán a kicsit minőségibb játékoskeret is segítene.”

Ezzel a legmagasabb szinthez hiányzó minőséggel javarészt Akhondi is egyetért:

„A kimenetel, és így a plafon elérése is végső soron mindig a minőségtől függ, így David Alaba kiválásával, Arnautović 35 évével, és Sabitzerék remek formájával is csak 2-3 klasszisa van Ausztriának. Lehet valakié a legjobb koncepció, a legjobban kidolgozott rendszer és a legfrissebb játékosok, ezek mind segítenek, de végső soron mindig a minőség fog győzni. ”

Akhondi szerint azonban Rangnick csapatának még egy nagy fegyvere van:

„A rotációs elem is nagyon meglepő a válogatott futball szintjén, ahol többnyire egy koherens kezdőt is nehezen raknak össze a szövetség kapitányok. Rangnicknál itt hatalmas előny, hogy ebben a Red Bull-féle 4-2-2-2-es rendszerben, amit egy évtizede mindenki ismer nemzetközileg, a játékosok felnőttek a játékhoz, és mindenki tudja a szerepét és azt, hogy mit kell tennie minden pillanatban. A rendszer be van állítva, és ez pedig lehetővé teszi Ausztriának, hogy olyasmit tegyen, amit talán egyetlen más válogatott sem tud: egyszerűen csak rotálja az összes játékost, és közben megmarad a teljesítmény. Ezzel megoldják azt a problémát is, hogy nincsenek igazán kiemelkedő játékosaik (Alabát, vagy fiatalabb korában Arnautovićot leszámítva). Sabitzer és Laimer személyében még ketten szóba jöhetnének, ha a megfelelő poszton játszanának, ami a hatos lenne, de ők többnyire tízesként játszanak Ausztria felállásában, ahol sokkal inkább cserélhetőek. Tehát a legnagyobb erősségük éppen ez a rendszerbe vetett bizalom, illetve felkészültségük, függetlenül attól, hogy az adott meccseken ki a társuk. Mindenki ismeri az alapelveket, így lehet őket cserélgetni.”

Az kérdés, hogy ez a torna előrehaladtával nem inkább a csoportkörben volt-e nagyobb haszon Sabitzeréknek, akik egy hetet pihenhettek a hollandok legyőzése után. Mindenesetre egy ilyen, eddig remekül sikerült naptári év és kiváló Eb-csoportkör után nagyon kíváncsiak vagyunk a folytatásra. Konkrétan arra, hogy miképp oldja meg a csapat, hogy kedd este a Rangnicknak és játékosainak kicsit hazai pályának mondható Lipcsében esélyesként lépnek pályára a márciusban 6-1-re legyőzött török válogatott ellen. A nyolc között összejöhet egy újabb hollandok elleni derbi: kérdés maradt-e még titkos fegyver, és folytatódik Rangnick és Ausztria csodálatos románca – mind futballfilozófiailag, de akár politikailag is –, vagy esetleg újabb csavar jön a Rangnick-sagában?