Rendőrség
Egy bank kirakatát is bezúzták a tinik, akik 36 autó ablakát törték be
Az autók tulajdonosai az ünnepek miatt nem tudnak kihez fordulni.
Újabb orvost tartóztattak le, aki ortopéd cipők felírásával trükközött
Az orvos összesen 454 ortopéd eszközt írt fel, ami után több mint 22 millió forint támogatást kapott jogosulatlanul a gyártó.
Nyolc tizenéves torontói lányt vádolnak egy férfi halálra késelésével
A tizenéves lányok a közösségi médián keresztül ismerkedtek meg.
Négyszázezer forintos bírságot szedett össze egy sofőr, miközben a rendőrök elől menekült
A rendőrök videóján látszik, hogy a buszsáv, a piros lámpa, a behajtani tilos és a záróvonal sem volt akadály az autósnak.
Vádat emeltek a tavalyi mórahalmi balesetben elhunyt menekülteket csempésző férfi társával szemben
A rendőrök elől menekülve ütközött egy háznak az autó, a sofőr és hat menekült halt meg a balesetben.
Megkéselte volt feleségét egy férfi Budapesten kedd reggel, hajtóvadászat indult utána
A késelő néhány órán belül önként feladta magát a rendőrségen.
Másfél millió forintért vette külföldön a hamis jogsiját egy férfi, akit a rendőrök a XIII....
A rendszám sem stimmelt. A 36 éves V. Viktort egyedi azonosítójellel visszaélés és közokirat-hamisítás gyanúja miatt hallgatták ki.
Két hónapos gyereke mellett árulta a drogot a Ferencvárosban elfogott díler
Amfetamint, MDMA-t és gázriasztófegyvert találtak a rendőrök a lakásában.







