Pintér Sándor

A Fidesz képviselője szerint a háború és a brüsszeli szankciók miatt késik a leégett iskola...
Hörcsik Richárd érvelésében az Európai Parlament is előkerül, miközben a hátrányos helyzetű gyerekek másfél éve konténerekben tanulnak, és az ebédjüket sem kaphatják meg az iskolában.
Pintér-figurákkal hirdetik a hétfői sztrájknapot több budapesti helyszínen
A státusztörvény ellen tiltakoznak diákok, a miniszterrel kapcsolatban azt mondták: „nem akarjuk bántani, csak takarodjon”.
Lovagkeresztet kapott a lúgos orvos áldozatát megkérdőjelező orvosszakértő
Novák Katalin ítélte oda Nyulasi Tibornak a kitüntetést. Nyulasi védői felkérésre vitatta orvosi szakvéleményében, hogy Renner Erika sérüléseit valóban lúg okozta.
Már kedden elfogadhatják a Magyar Orvosi Kamara jogait csorbító törvényjavaslatot
Kivételes eljárásban tárgyalják Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését.
Jutalmat adott Pintér Sándor az újbudai késelőt elfogó rendőröknek
Mindketten megsebesültek, amikor elfogták a támadót, harmadik társuk sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházba szállítás után meghalt.
Erasmus-ügy: a DK meghallgatná Pintért, Navracsicsot és Varga Juditot
Az ellenzéki párt az Országgyűlés kulturális bizottságának összehívását kezdeményezi.
Kövess minket Facebookon is!