Oltás

Az orosz vakcina a szakértők negatív véleménye ellenére kapta meg a magyar engedélyt
A gyógyszerészeti hatóság által felkért szakértők problémákat fogalmaztak meg a Szputnyik V-vel kapcsolatban, mégis engedélyezték. Az orosz vakcina előtérbe kerülése mögött a kínai vakcina...
Az oltásáról naplót vezető magyar orvos is megszenvedte a második dózis mellékhatásait
Lőrincz M. Ákos izomfájdalmakról és gyengeségről számolt be, de amilyen gyorsan jöttek a tünetek, olyan gyorsan el is múltak.
Hónapokkal az olimpia után érheti el Japán a nyájimmunitást
Az Airfinity nevű brit kutatócég becslése alapján októberre tudnának elég embert beoltani, jóval később, mint azt tervezték.
A legszűkösebb erőforrásra lenne most szükség az oltókampányban: türelemre
Érdemes lemaradni az oltóversenyben, ha ettől kevesebben utasítják vissza a vakcinát? Néhány gyáron múlik az oltósiker.
Két nap alatt közel egymillió embert oltottak be az Egyesült Királyságban
Eddig közel 6,5 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első adagját a briteknél. A halálozási adatok viszont súlyosak: lassan 100 ezer brit áldozata van a vírusnak.
Jogosan brüsszelezik-e vakcinaügyben a kormány?
Ezt próbáltuk meg kibogozni a kommunikációs csatározásokból. Sok kritika jogos, és nincs is velük egyedül a kormány, de nem bontják ki az igazság minden részletét. Tényleg lassú az uniós oltás?...
Bill Gates megkapta a védőoltást, és remekül érzi magát
„A 65 éves kor egyik előnye, hogy jogosult vagyok a COVID-19 oltásra” – írta Microsoft társalapítója.
1900 vakcina veszett oda Bostonban, mert egy takarító véletlen kihúzta a fagyasztót
Egyelőre vizsgálják, hogy a vakcinákat tároló fagyasztó riasztórendszere miért nem működött.
Friss hazai koronavírus számok: stagnáló adatok
Újabb 1344 embernél mutatták ki a koronavírust, 3854 beteget ápolnak kórházban, 259-en vannak lélegeztetőgépen, 93 beteg elhunyt.
Nyérceknek fejleszt koronavírus elleni oltást több amerikai cég is
Ha nem sikerül a nyércek között is megfékezni a járványt, az az emberekre is veszélyes.
Kövess minket Facebookon is!