92 százalékos hatékonyságúnak bizonyult Izraelben a Pfizer-vakcina

2021. január 28. – 16:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Izraelben 92 százalékban bizonyult hatékonynak a Pfizer és a BioNTech koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyaga a klinikai tesztek utáni első, ellenőrzött eredmények alapján – jelentette az MTI a The Times of Israelre hivatkozva.

A Makkabi nevű egészségbiztosítási pénztár adatai szerint az általuk beoltott 163 000 izraeli közül csak 31-en fertőződtek meg koronavírussal a teljes védettség első 10 napjában.

A teljes védelem elérését a második oltás után egy héttel ígéri a vakcina. Az adatot az egészségbiztosító vezető statisztikai elemzője, Anat Ekka Zohar közölte a lappal csütörtökön. Azt is bejelentette, hogy az azonos statisztikai jellemzőkkel bíró, de be nem oltottakból álló kontrollcsoportban 6437 embernél azonosították ezen időszak alatt a koronavírus-fertőzést.

A jóval csekélyebb számú emberrel lefolytatott klinikai vizsgálatokban a Pfizer 95 százalékos hatékonyságot ért el.

Világszerte jelentős érdeklődés övezi, hogy a jelenleg súlyosan átfertőzöttnek tekintett Izraelben milyen arányban válnak vírushordozóvá a már beoltottak „valós körülmények” között, és ez mennyiben felel meg a gyártó előzetes ígéreteinek.

„Ez nagyon magas szám, jóval a kísérletek alapján várható szóráson belül található” – nyilatkozott az eredményekről Éjal Lesem professzor, a Síba kórház fertőző betegségeinek szakembere. „Az embereknek örülniük kell a jelentős sikernek, és nem az eredetileg jósolt 95 százalékhoz képest a 3 százalékos hiánnyal kell foglalkozniuk” – tette hozzá.

Az összehasonlítás érdekében a Makkabi összeállított pácienseinek az adataiból egy kontrollcsoportot hasonló életkorú és egészségi állapotú emberekből, akik a vizsgált időszak elejéig nem kapták el a koronavírus-fertőzést, és oltást sem kaptak. Az oltás hatékonyságát tovább erősíti, hogy a mégis megfertőződött, vírushordozóvá vált beoltottak köréből senki sem került kórházba, csak fejfájásról és enyhe betegségérzetről panaszkodtak, és szinte teljesen lázmentesek voltak.

Izraelben az oltási kampány kezdete, december 20. óta 2 849 353-an – az ország lakosságának 30,91 százaléka – kapták meg az első, és 1 497 681-en a második dózis vakcinát.

Miért van ilyen sok vakcinája Izraelnek?

Izrael példája az oltáshoz való hozzáférésben, átoltottsági arányban nemzetközi viszonylatban kiugró. Bár sajtóhírek szerint ők jóval magasabb árat fizettek a Pfizer-BioNTech vakcináért, valójában nem ez a sikerük legfontosabb tényezője, hanem az, hogy ideális demóországnak bizonyulnak. Izrael kis területű, infrastrukturálisan jól lefedett, fejlett az egészségügyi ellátórendszere, és 5 millió dózist tud gond nélkül tárolni és szétosztani -70 Celsius-fokon. A legnagyobb értéke azonban az a gyártók szemében, hogy a teljes egészségügye digitalizált, így az oltási programról is rengeteg értékes adat keletkezik, amelyet a kitüntetett figyelemért cserébe oda is adnak a Pfizernek. Ez felér egy teljes populáción végzett klinikai vizsgálattal, és évekig fognak még az ebből származó értékes tapasztalatokkal szolgálni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!