Nemzeti Pedagógus Kar

RSS

Azt látom, hogy a kormány saját forrásból jelentős pedagógus-béremelést nem tud, nem akar tenni

A státusztörvény biztosan nem teszi vonzóbbá a pályát, és az is kijelenthető, hogy a pedagógushiány, amely most is nagy, még jelentősebb lesz – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a...

Tüntető tanárok várták Pintér Sándort a közoktatási konzultáción

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartják, a tíz órakor kezdődő rendezvényre érkező Rétvári Bence az újságíróknak annyit mondott, a konkrét ajánlataikat már korábban elmondták.

Nemzeti Pedagógus Kar elnöke: Nem volt szó a tanártüntetésekről a szombati kormányülésen

Horváth Péter azt mondta, az oktatás hosszú távú céljairól egyeztettek.

Még a szakszervezeteknek sem árulja el a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, hogy miről volt szó a...

Csak a miniszterelnök Facebook-oldalán megosztott fotóból derült ki, hogy Horváth Péter és Maruzsa Zoltán is részt vett a szombati kormányülésen.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is részt vett a szombati kormányülésen

Az ülésen Brüsszel, Brüsszel akarata, valamint Brüsszel érdekei a fő témák, de talán az oktatásról is szó esik.

A nemzetgazdasági átlagbért egy pedagógus 61 éves korára éri el

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter borúlátó a tanárhiány miatt.

A Pedagógusi Kar elnöke szerint oltani kell a pedagógusokat

Horváth Péter azt nyilatkozta, hogy az iskolák csak így tudnak biztonságosan működni.

Kövess minket Facebookon is!