Azt látom, hogy a kormány saját forrásból jelentős pedagógus-béremelést nem tud, nem akar tenni

A státusztörvény véglegesnek tekinthető tervezetéről, amelyet pénteken rendkívüli parlamenti ülésen tárgyalt az Országgyűlés, Horváth Péter azt mondja, olvasta, ismeri, de minden változtatást betű szerint nem tudna visszamondani. A lényeg szerinte az, hogy legalább annyit sikerült megakadályozni, hogy a márciusi, eredeti szöveg legfájóbb részeit kivették, és a pedagógusoknak nem lesz rosszabb a státuszuk, mint előtte volt.

„Hisz a cél elvileg az volt, hogy a pedagóguspályát vonzóbbá tegye az állam. Legalábbis ezt kommunikálták.”

Horváth Pétert 2014-ben választották meg a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar élére, aminek az összes, állami iskolában tanító tanár automatikusan a tagja. A kamarákhoz hasonló szervezet létrehozásával a kormány nem titkolt célja az volt, hogy a szerinte csak a pedagógusok kisebb részét tömörítő és politikai szerepben fellépő szakszervezetekkel szemben legyen egy olyan tárgyalópartnere, amelyre szakmai kérdésekben lehet hivatkozni. A várakozásokkal ellentétben a Nemzeti Pedagógus Kar és annak elnöke nem lett a kormány bólogató Jánosa, több ügyben bírálta a kormány intézkedéseit, de igaz az is, hogy radikálisan nem lépett fel. Ezt nem is teheti meg, mivel a kar nem hagyományos értelemben vett érdekképviselet, csak véleményezési, javaslattevő és ajánlási feladatokat láthat el.

Nézzük csak az apró betűt

Horváth Péter a Magyar Orvosi Kamara esetét ismerve sem tart a státusztörvényben megbúvó apró betűs részektől, mondván, „ott voltak a szakszervezetek is a jogászaikkal, az államtitkárság is a jogászaival, tehát olyan rejtett dolog talán nincsen, ami problémát okozhat.”

A szakszervezetek szerint lényegi változást nem sikerült elérni a státusztörvény alap-, illetve most tárgyalt verziója között, amelyet egyébként a Telex is részletesen átnézett. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke egyértelműen úgy véli, hogy „a márciusi változat a korábbi jogálláshoz képest egy lényegesen rosszabb helyzetet teremtett volna”. A jogalkotói logikát sem látja ebben, hisz

„nagy pedagógushiány van már most is, és az adatokból látszódik, hogy ennél még nagyobb lesz.”

Horváth Péter azonban lát pozitívumokat. Ezek közé sorolja, hogy a hátrányos helyzetű, felzárkózó régiókban dolgozó pedagógusokat legalább díjazza az új törvény.

A 24 órás kötelező óraszám megítélése nem tartozik a pozitívumok közé, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az oldalán keményen beleszállt az óraszámba és a sorok között a Nemzeti Pedagógus Kar elnökébe is. Az írták: „Valamit már lehetett sejteni erről a módosításról, mert a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar elnöke – aki Pintér Sándorhoz külön meghívást kapott, mikor a szakszervezetek és a civil szervezetek képviselői, akiket az ellenzéki pártok csak szakértőként tudtak behívni, nem kaptak szót – már ott ült a teremben, amikor bevonultunk. Itt, az érezhetően nekünk rendezett színjátékon, javaslatot tett a fix óraszám bevezetésére, amit már a korábbi egyeztetéseken is megtett, de a mértékét most sem nevezte meg. Az ún. szakszervezeti egyeztetéseken is többször említette a fix óraszám bevezetését, amivel mi is egyetértettünk, hozzátéve mindig: és az efölötti túlmunkát fizessék ki.”

Horváth Péter a Telexnek azt mondta, Pintér Sándorral valóban egyeztetett az óraszámokról, a miniszter mondataiból pedig nyilvánvaló volt neki, hogy „a 22 óra elérése lehetetlen, mi viszont a 23-at el tudtuk volna fogadni”. Szerinte erre a számra a pedagógusok 90 százaléka jelenleg rábólintana – ha nem is feltétlen kitörő örömmel –, hisz most is vannak sokan, akiknek 24 vagy annál több az óraszámuk. Jelentős számban dolgoznak ugyanakkor alacsonyabb óraszám mellett pedagógusok, nekik ez nyilván sok.

Ha akarom, kudarc

Hogy kudarcnak tekinti-e a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt, hogy ennél többet nem sikerült elérniük, azt felelte: „Mondhatnám, hogy igen, kudarc. De még igazabb úgy mondani, hogy a következményei lehetnek kudarcok. Nem rám nézve elsősorban, hanem az iskolahasználók számára. A jogszabály hatása már most látszódik, a jövő azt dönti el, hogy milyen mértékű lesz.”

Horváth Péter az országosan is előkelő helyen jegyzett győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója, és bár ő biztosan elfogadja az új munkaszerződését, a városban hallani arról, hogy jelentős lehet azoknak a tanároknak a száma, akik komolyan elgondolkodnak az ellenkezőjén. Egy másik, népszerű győri általános iskolában, a Kölcseyben (ahonnan a Révai sok diákot merít) például négyen már beadták a felmondásukat.

Már az öt is sok lenne

„Az iskola és a gyerekek érdekében azt remélem, hogy nálunk mindenki marad. Most még senki nem jelezte, hogy nem fogja elfogadni a szerződést. Szerintem az korrekt lenne az iskola és a diákok miatt, ha még a tanévben elmondanák, ha van ilyen szándékuk.

A tantestületben nagyjából hetvenen dolgoznak. Ha felállna öt pedagógus, és nem tudnánk őket pótolni, az hétszázalékos veszteséget jelent.”

De nem pusztán ezen múlik, hogy a tanárok esetleges távozása megakasztaná-e a Révai napi működését, hanem azon is, hogy milyen szakosokról van szó.

A Révai tantestületének egy része évközben több országos, illetve helyi tüntetéshez csatlakozott, de nem volt egyöntetű a kiállás, és nem volt egyszerű Horváth Péter helyzete sem, aki hármas szerepet tölt be az iskolában: a Nemzeti Pedagógus Kar elnöki és az iskolaigazgatói tisztsége mellett tanít is.

Arról, hogy ez az év, illetve ezek a helyzetek mennyire emésztették fel a bizalmat közte és a nevelőtestület között, Horváth Péter az mondta:

„A tanártársaim ezt a két szerepet többségében külön tudták választani, ráadásul én nem mondok mást sem akkor, ha közöttük vagyok, sem akkor, amikor a rádióban vagy a tévében nyilatkozom, illetve az államtitkárral vagy a miniszterrel tárgyalok. De nyilván vannak, akik számára a politikai attitűdök is szerepet játszanak, és én ezt elfogadom. Ahogy azt is, hogy egyesek szerint harcosabban is ki lehetne állni az adott dolgokért.”

Mint elmondta, e helyzet miatt név nélküli szavazást kért magára a tantestületétől. A kérdés világos volt: továbbra is alkalmasnak tartják-e őt az intézmény vezetésére, megmaradt-e a bizalom? Jól jött ki a szavazásból, öt ellenszavazat mellett elsöprő támogatást kapott a kollégáktól. Korábbi kinevezésénél, amikor még véleményezhetett a nevelőtestület, két-három nemet kapott a hetvenből.

Ziláltabb év volt

A tanévre visszatekintve Horváth Péter úgy látja, az őszi, illetve a picit erőteljesebb és több embert megmozgató tavaszi sztrájkokba való bekapcsolódás miatt ziláltabb éve volt minden nevelőtestületnek az országban. Meg amiatt, hogy nem kaptak pozitív üzeneteket a felvetésekre. De egyébként úgy látja, hogy nem zártak rossz tanévet.

„Nyilván nagyon sokan nagyon elfáradtak, nagyon sokan azt remélték, hogy a tiltakozások erőteljesebb formájától talán meg fog változni valami. Ők biztosan rosszul élték meg, hogy nem így történt.”

A fővárosi megmozdulásokhoz nehezen mérhetők azok, amelyeket Győrben szerveztek (döntően a diákszervezetek), nem csoda, hogy innen nézve a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke nem látott olyan pillanatot, amikor el tudták volna érni a céljukat ezek a megmozdulások.

Lesz azért újabb tüntetés a státusztörvény ellen a városban: az Egységes Diákfront az akkumulátorgyár ellen tiltakozó szentiváni civilekkel tartja, de ezres tömeggel biztosan nem számolnak a június 26-i rendezvényen sem.

Gyengeséget nem mutat a kormány

Horváth szerint számháborúba felesleges belemenni, nyilvánvaló magyarázat azért van arra, hogy miért erőteljesebbek a fővárosban ezek a megmozdulások: minden szervezetnek, amely részt szokott venni a tüntetésekben, Budapesten van a székhelye.

„Sokan mondják, hogy a mostani kormány csak az erőből ért. Én ezt nem tudom. De általánosságban igaz a világon mindenhol, hogy

ha egy törvénytervezetet egy ilyen tüntetés hatására változtat meg valaki, akkor az általában a gyengeség jele. És ezt szerintem nem fogja mutatni a kormány.”

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, bár érzi, hogy sokan egyetértenek a pedagógusok kéréseivel, látja azt is, hogy ebben is van megosztottság, ami szerinte nem meglepő. Ezért komolyabb csalódottságot nem érez amiatt, hogy ez az év is bebizonyította: a pedagógusok mögé nem sorakozik fel a közvélemény széles köre. Azon viszont elgondolkodott, hogy ha valaki megindulna közülük, és a háta mögé nézne, vajon ott maradna-e végig mögötte a tömeg. Szerinte éppúgy nem.

Amíg a saját bőrén nem érzi

„Nem olvasom a Facebook-kommenteket, de az érzékelhető, hogy a magyarok többsége legalább azt elfogadja, hogy a pedagógusokkal most már tényleg kellene valamit kezdeni, egyszerűen azért, mert nem lesznek. De ameddig az adott illető nem érzékeli ezt a saját bőrén, hisz az ő gyerekének még van tanára, addig a szolidaritása is visszafogottabb lesz.”

Pontos számai a Pedagógus Karnak sincsenek még, hogy szeptembertől hány tanár távozhat a rendszerből. „De már a sztrájkoknál is látszódott, hogy lesznek olyan intézmények, ahol meghaladja a kritikus arányt a szerződést elutasítók száma.”

A kritikusság határát konkrét számokkal szemlélteti a matektanár: ha van öt magyartanár, és abból három azt mondja, nem írja alá, ennek a következménye az lesz, hogy

• összevonják a csoportokat,
• nem lesznek délutáni foglalkozások,
• a színvonal csökken,
• a gyerekek többet panaszkodnak.

Eddig biztos bázis volt

A győri Révai eddig biztos „beszállítója” volt az ELTE pedagógusképzésének. Az elhíresült tanárképzési jelentkezési listát Horváth Péter is látta, ami szerinte újra csak aláhúzza, hogy a státusztörvénnyel biztosan nem tették vonzóbbá a pályát a fiataloknak. A kérdés az, hogy a Révaiból jelentkeztek-e idén tanári szakokra.

A Révai igazgatója a mostani érettségiző évfolyam konkrét továbbtanulási irányát még nem látja, csak ha felvették a diákokat, és erről beszámolnak az osztályfőnökök. Az ELTE listáján az első ötben most is benne van a Révai, de a diákok azért elsősorban nem pedagógusnak jelentkeznek.

Horváth Péter örül annak, hogy ebben az évben öt hatodéves pedagógusjelölt volt a Révaiban, és közülük hármat fel is fognak venni. Hét üres státuszuk volt, mindegyikre van jelentkező, és hat kezdő lesz. Közülük többen győriek a Révaiból, illetve a szomszédos Kazinczyból. „Szeretném, ha igazi közösséggé kovácsolódnának, hogy ezeknek a fiataloknak az iskola több lenne, mint munkahely, kötődjenek hozzá. A mostani helyzet is azt mutatja, hogy az iskolaigazgatók egy része már csak ebben, a szeretetükben és a lojalitásukban bízhat.”

Régen is így volt

A lassan negyven éve pályán lévő tanár-igazgató nem ingott meg, jelen helyzetben is ezt a pályát választaná: „'85-'86-'87-ben sem volt másképp, a mi korosztályunknak is rengeteget kellett otthon különórákat tartania, munkát vállalni nyelviskolákban, sportegyesületekben. Rossz ezt mondani, de soha nem volt jól megfizetve ez a szakma.” Ma viszont már jobban megnézik a gyerekek a fizetéseket, amikor pályát választanak maguknak. Nagyok a különbségek, és teljesen normális, hogy az alapján mérlegelnek, hogy ezzel a fizetéssel tudnak-e családot alapítani – mondta Horváth Péter.

„A jelenlegi pedagógusbér önmagában kevés ahhoz, hogy valaki otthont, biztonságos családi környezetet teremtsen.”

Arra a kérdésre, hogy „a következő tanévnek már normális bérekkel futnak-e neki a tanárok”, a Pedagógus Kar elnöke azt válaszolta: „Biztos, hogy nem. Azt látom minden megnyilatkozásban, hogy a kormányzat saját forrásból jelentős pedagógus-béremelést nem tud, nem akar, nem szándékozik tenni.

A kormányzati kommunikáció szerint a fizetésemelés kulcsa, hogy megérkezik-e az EU-s pénz. Januárban biztatóbbnak tűnt a helyzet, aztán márciusban azt mondta Navracsics Tibor, hogy nyárra itt lesz, most már ilyeneket sem hallunk. Ez pedig nem túl jó dolog.”

Váratlanul aztán bejelentette Gulyás Gergely miniszter a minap, hogy az uniós pénzek nélkül is meglépi a magyar kormány a fizetésemelést, igaz, ez annyit jelentene, hogy évente tíz százalékkal emelnék a pedagógusbéreket. Horváth Péter szerint ezzel az emeléssel együtt is valószínűleg tovább növekedne a különbség a diplomás átlagbér és a pedagógusfizetések között. „Csak ismételni tudom: ezzel biztosan nem sikerül a pályát vonzóbbá tenni, és a pedagógustársadalomban jelen lévő minőségi-mennyiségi problémák is tovább nőnének.”