Munkaerőpiac

Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet
Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.
Még ott is papíroznak, ahol ma már az Excel is kevés
Attól még emberközpotúak maradhatnak a kisvállalatok, hogy adat-alapon vezetik a céget.
Jár majd a csed 70 százaléka azoknak is, akik három hónappal szülés után visszamennek dolgozni
Törvénymódosítót nyújtott be a kormány, amit a szülők döntési szabadságának erősítésével indokolnak.
Arte: Az olasz gazdák „klikknapokon” toborozhatnak külföldi munkaerőt
Az agrárszektorban a munkaerőhiányt paradox intézkedéssel akarja orvosolni Giorgia Meloni kormánya.
Száz új gyárat hozna Magyarországra a kormány. De ki fog ezekben dolgozni?
A Fidesz több mint 10 éven át azon dolgozott, hogy mindenkinek legyen munkája, ami nagyjából sikerült is, de csak azon az áron, hogy a hatékonyságunk gyenge maradt. A kormány azonban továbbra is az...
Megközelítette a magyar járműipari leépítés mértéke a németét tavaly
A magyarországi üzemek is megérzik a német járműipar válságát. További leépítésekre is lehet számítani.
Több ezer munkavállaló végkielégítésén spóroltak a cégek, de az Alkotmánybíróság közbeszólt
A szakszervezetek szerint a cégek eddig „kivéreztethették” a dolgozóikat, akik egészségügyi okokból nem tudták ellátni a korábbi feladatukat.
Ki fogja leszedni a paradicsomot? – faraghat a kormány az alkalmi munka új szabályain, miután...
A szigorítás előtt már 280 ezer ember dolgozott alkalmi munkásként mindenféle szektorban, ami kiterjedt trükközésre utalhat. A cél: senki ne szoruljon ki a munkaerőpiacról, de senki ne kerülje el az...
Arte: Hogyan lehet otthon tartani a friss diplomásokat, ha más országok vonzóbb fizetésekkel...
Agyelszívás – így hívják a jelenséget, amikor a jól képzett állampolgárok elhagyják a hazájukat. Ebben pedig versenyeznek az európai országok.
Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office
Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.
Kövess minket Facebookon is!