Mit tanácsol a ChatGPT a következő kormánynak?

E cikk írásakor nem akartam ismételten az elmúlt év slágertémáinak – az immár három éve tartó stagnálás, a mesterségesen leszorított infláció, a választási osztogatás miatt ismét fenntarthatatlanná vált költségvetési hiány és a hiteltelen kormányzat – friss fejlemények alapján aktualizált újabb fejezetét ismertetni. Sem másokat, sem magamat nem szerettem volna ismételni. Ezért a ChatGPT-hez fordultam: „Sok írás foglalkozik a választások utáni lehetséges gazdaságpolitikával. Melyek azok a témák, amelyek aránytalanul keveset szerepelnek, háttérbe szorulnak?”

A válasz támogató volt: „Jó kérdés – tényleg van egyfajta »visszatérő készlet« a választások utáni gazdaságpolitikai elemzésekben (költségvetési hiány, infláció, EU-források, adók), miközben több fontos téma feltűnően kevés figyelmet kap.” Majd felsorolta a szerinte legfontosabb, általa vakfoltnak nevezett, hiányzó tényezőket.

Az első tényező az intézmények minősége, „végrehajtási kapacitása”. Vagyis miközben sok szó esik arról, hogy mit kellene csinálni – megszorítás, élénkítés, reform –, kevés arról, hogy az államigazgatás mennyire képes ezek végrehajtására, van-e szakmai, adat- és személyi kapacitás komplex reformokra. Azt már csak én teszem hozzá, hogy rendszerváltás esetén a jelenlegi, jelentős részben lojalitásalapon kialakított vezetésű, gyakran kontraszelektált apparátusokhoz való viszony különösen bonyolult lesz.

A második problémakört a demográfiai helyzet és a munkaerő-kínálat következményei alkotják. Hiányzik a csökkenő és öregedő munkaerő adórendszerre, nyugdíjakra és egészségügyre gyakorolt hatásának elemzése, a migráció gazdaságpolitikai szerepének tabuk nélküli tárgyalása, alulértékelt a termelékenység-javítás kényszere.

A harmadik terület az állami újraelosztás minősége, vagyis nem egyszerűen a mértéke. Mire költ az állam (célzottság, hatékonyság), mely támogatások torzítják a gazdaságot (például rosszul célzott ár- és ágazati támogatások). Az oktatás és az egészségügy többnyire társadalompolitikai és nem gazdaságpolitikai kérdésként szerepel, így ritka a humántőke romlása okozta növekedési veszteség elemzése.

A negyedik hiányzó téma a klímapolitika gazdaságpolitikaként, nem pedig zöldpolitikaként történő tárgyalása. Holott az energia- és klímapolitika versenyképességi kérdés, a klímaváltozásnak komoly költségvetési kockázatai (katasztrófák, alkalmazkodás költségei) vannak. Míg az EU-ban a klímapolitika iparpolitikai eszköz – hiszen az alkalmazkodás később drágább lesz, a zöld átmenet elodázása versenyképességi hátrány –, nálunk inkább teherként jelenik meg.

Az ötödik kimaradó ügy a területi egyenlőtlenségek gazdasági – nemcsak szociálpolitikai – következményeinek tárgyalása. A régiós különbségek ugyanis növekedési veszteséget okoznak, az infrastruktúra, az oktatás és egészségügy térbeli eltérései visszafogják a munkaerő-mobilitást, és mindez a költségvetésre és a versenyképességre is negatívan hat.

A hatodik kérdéskör a tulajdonosi és piacszerkezet vizsgálata, vagyis mennyire koncentráltak az egyes ágazatok, hogyan hat a verseny hiánya az árakra és innovációra, és hogy a hazai és külföldi tulajdon aránya kevésbé fontos, mint a piaci ösztönzők minősége. Bár Magyarországon az állam nemcsak szabályozó, hanem tulajdonos, nagy megrendelő és piacszervező is, az elemzésekben alig jelenik meg az állam mint gazdasági szereplő valós súlya, hogy ez mennyire torzítja a versenyt, az árképzést, milyen hatással van a beruházások minőségére, és hogy a növekedés mennyire függ a politikai ciklusoktól.

Végül a hetedik, a ChatGPT szerint egyben talán legfontosabbnak minősített probléma a hosszú távú narratíva, sőt a középtávú gondolkodás hiánya. Vagyis kevés szó esik arról, hogy évtizedes távlatban milyen gazdasági modell felé tart az ország. A döntések gyakran rövid távú stabilizációs logikában jelennek meg, hiányzik az egyes intézkedéseket összefogó koherens stratégia. A legnagyobb gond az, hogy túl sok az azonnali mennyiségi, és túl kevés a szerkezeti változtatásra irányuló elképzelés. A kormányzati és ellenzéki oldal más-más hangsúlyokkal, de egyaránt gyors eredményeket ígér, ciklusban gondolkodik, és ritkán vállal politikailag költséges reformokat. A hosszú távú növekedési pálya ügye így mindig későbbre marad.

Menetrendi javaslat

A ChatGPT felajánlotta, hogy készít egy választás utáni időszakra szóló „ideális” gazdaságpolitikai menetrendet, hangsúlyozva, hogy az nem utópia, hanem a „komolyan gondoljuk” forgatókönyve lesz. Eszerint az első félévben – mely „ritkán kap figyelmet, holott ekkor dől el minden” – mindenekelőtt valós állapotfelmérésre, vagyis a makropálya nem kozmetikázott feltárására van szükség.

Emellett szükséges a középtávú (3–4 éves) költségvetési keret kidolgozása nyilvános vállalásokkal, beleértve az ad hoc adók és a visszamenőleges módosítások mellőzését. Ez azért fontos, mert a kiszámíthatóság önmagában növekedési tényező, az első fél év a bizalomépítés időszaka.

A következő évben – a felhalmozott politikai tőkére alapozva – lehet meghozni a lényeges szerkezeti döntéseket. A kulcsdöntések közé tartozik a rosszul célzott állami kiadások átrendezése (vagyis nem csak vágás), a versenyhelyzet javítása a túlzottan koncentrált területeken (például az energetikában, szolgáltatásoknál és az építőiparban). Ez azért kényes, gyakran elmaradó lépés, mert rövid távon veszteseket is termel, miközben még nincs mód sikerkommunikációra.

A következő másfél évben – a 18. és a 36. hónap között – következik a növekedési modell finomhangolása. Itt dől el, hogy csak stabilizáció vagy irányváltás történik. E szakasz fókuszában egy olyan növekedési stratégiának kell állnia, amely a termelékenység javításán (nem pedig a volumen növelésén), a kevesebb, de jobb beruházáson és a területi különbségek csökkentésén alapul.

Rövidtávú lépések

A CharGPT kifejtette, hogy mit kellene azonnal másképp csinálni, méghozzá nem szlogenekben, hanem döntési pontokban gondolkodva. Mindenekelőtt ki kell mondani az igazságot a növekedésről, ami új narratívát igényel. Ugyanis nem visszapattanás jön, hanem az előző évtizedénél trendszerűen alacsonyabb növekedés. Ezt nyíltan be kell építeni a tervezett költségvetési és bérpályákba. Reális elvárások nélkül ugyanis politikailag minden reform kudarcra van ítélve.

Nem egyszerűen kiadáscsökkentésre, hanem a kiadások újratervezésére van szükség. Nem egyszerűen a „hol vágjunk”, hanem a „mit miért finanszírozunk” a kérdés. Ez is fájdalmakkal jár, de kisebbekkel, mint egy kényszerű megszorítás.

Nem kerül pénzbe, mégis ritkán kerül napirendre a szabályozási stop és jogbiztonsági minimum. Ez a visszamenőleges szabályozásról való lemondás mellett a jogszabályok független, nyilvános hatásvizsgálatát és minimum felkészülési idő biztosítását jelenti. Ez növelné a beruházási hajlandóságot is. A munkaerő-politikát mindenekelőtt termelékenységi kérdésként, az oktatással együtt kellene kezelni.

A rövidtávú lépések közül a ChatGPT szerint a verseny „visszaengedése” a leginkább „tabusított” pont. Ezen belül a koncentrált piacok felülvizsgálatára, a közbeszerzések átláthatóságának növelésére és a túlzott állami szerepvállalás kilépési feltételeinek világos meghatározására van szükség.

Ha semmi sem változna, az a lassú lecsúszás forgatókönyvét jelentené. Az első év ugyan látszólagos stabilitást hozhatna – az infláció kezelhető, a növekedés nem lenne drámaian gyenge, – a következő évek azonban minőségi romlást hoznának. A munkaerőhiány bérnyomást és inflációt okozna, a beruházások elmaradnának, az oktatási és egészségügyi problémák átcsúsznak a következő ciklusra. Mindez a régiótól elmaradó növekedést, EU-összevetésben romló pozíciót, a fiatal, képzett rétegek gyorsuló elvándorlását okozná. A ChatGPT megfogalmazása szerint mindezek alapján nem az a kérdés, hogy lesz-e válság, hanem hogy irányított átmenet vagy késleltetett kényszerkorrekció jön.

Ki hogyan kommunikálna?

Ha a választások győztese komolyan gondolja az ismertetett javaslatok megvalósítását, a ChatGPT szerint a jelenlegi kormányzat és a jelenlegi ellenzék győztesként alkalmazott kommunikációja akkor is eltérő lesz. A mostani kormányzat narratívájának – ha nem csak túlélni akar – kulcsszava az átmenet lehet. Hangsúlyozhatná, hogy nem válságkezelésről, hanem pályakorrekcióról van szó, a növekedés minősége fontosabb, mint az üteme, a kiszámíthatóság maga is gazdaságélénkítés. Célszerű elkerülnie a győzelmi retorikát, az ad hoc bejelentéseket, a bűnbakkeresést.

Az ellenzéki narratíva kulcsszava viszont – ha kormányzóképes akar lenni – nem az ígéretlicit, hanem a felelősség. A célokat rangsorolni kell, elismerve a rövid távú fájdalmat, de megmutatva a kibontakozás irányát. Tipikus hiba a „mindent azonnal és ingyen” megígérése, vagy morális fölénnyel beszélni gazdaságról. A ChatGPT azonban nemcsak a pártok, hanem a szakértői-elemzői kör figyelmét is felhívja néhány problémára. Így a túlságosan technokrata nyelvezetre, az „igazunk van” attitűdre, a társadalmi fogadtatás vizsgálatának háttérbe szorulására. Arra, hogy a jó elemzések is gyakran rossz nyelvezettel születnek.

A CharGPT szerint az emberek nem a változástól félnek, hanem a káosztól. Ezért a konkrét átalakításoknál egyszerre csak egy-egy nagy témával érdemes foglalkozni, és ezeken belül is előbb a kiszámíthatósággal, aztán a költségvetési kiadások átrendezésével, és csak ezek után a mélyebb reformmal. Emellett a vesztesek megnevezése nélkül nincs hitelesség. Ez kényelmetlen, de megkerülhetetlen. Egy őszinte, de működő példamondat: „Lesznek, akik kevesebbet kapnak — de nem azért, hogy mások többet kapjanak, hanem hogy az ország működőképes maradjon.” A homályos beszéd ártalmasabb, mint a rossz hír.

Ugyanakkor, ha nincs időhorizont, minden veszteség értelmetlennek tűnik. A puszta „bízzatok bennünk” kérés politikai hiba, helyette először stabilitást, mintegy másfél év múlva az első látható javulást, három év múlva érezhető változást lehet megcélozni. Döntő, hogy sikerül-e közös minimumot kialakítani a valóságról, amire építhető a gazdaságpolitika. A gazdaságpolitika nem annyira a tudáshiányon bukik el, hanem azon, ha nincs politikai türelem, sorrendiség és közösen kimondott valóság.

Nyolc pontban

A ChatGPT végül felajánlotta, hogy a már elmondottak alapján ismertet egy pontokba foglalt „minimális nemzeti gazdaságpolitikai konszenzust”, amit különböző világnézetű kormányok egyaránt anélkül vállalhatnak, hogy fel kellene adniuk elveiket.

Az első a kiszámíthatóság, aminek lényege, hogy nincs visszamenőleges gazdasági szabályozás, van viszont minimum felkészülési idő, és a fő adó- és támogatási keretek cikluson belül stabilak. Ha ez nincs, minden más lépés hatása romlik.

A második pont a középtávú költségvetési fegyelem, ami nem egyszerűen azt határozza meg, mennyit költünk, hanem egyfajta időbeli gondolkodást jelent. Része a 3–4 éves fiskális keret meghatározása, a demográfiai és klímakockázatok beárazása, és hogy az egyszeri intézkedések nem válnak automatikusan állandóvá.

A harmadik pont az oktatási és egészségügyi befektetések érinthetetlennek tekintése. Ez reálértéken stabil, nem kampányeszköznek tekintett finanszírozást, és a területi egyenlőtlenségek csökkentésének mint gazdasági célnak a támogatását jelenti.

A negyedik pont a termelékenység mint egyetlen átfogó növekedési cél deklarálása a GDP fetisizálása helyett. Tudomásul kell venni, hogy Magyarország munkaerő- és tőkehiányos, és a növekedés minősége fontosabb a sebességénél. Ezért a képzés, a technológia és a verseny, valamint a kevesebb, de jobb beruházás fontosabb a mennyiségi céloknál.

Az ötödik pont a verseny alapértéknek tekintése, ami alól kivételek csak világos indoklással lehetségesek. A cél nem a „szabad piacot mindenáron”, hanem a torzításminimalizálás. Állami beavatkozások lehetségesek, de csak célhoz kötötten, időben korlátozottan és átlátható megszűnési feltételekkel. Ez védi a kisvállalkozókat és a fogyasztókat.

A hatodik pont az energia- és klímapolitikának a gazdasági biztonság részeként – és nem zöld identitásként vagy EU-kötelezettségként – való kezelése. Ez az energiafüggőség csökkentését stratégiai célnak tekintő felfogás abból indul ki, hogy az alkalmazkodás olcsóbb, mint a halogatás. A változásnak vannak költségei, amelyeket azonban a társadalmi szereplők között meg lehet osztani. Ez a következő évtized év egyik fő makrogazdasági kockázata.

A hetedik pont a területi különbségek csökkentése, ami nem szociálpolitikai alamizsna, hanem a növekedéspolitika része. Vagyis az oktatás, az egészségügy és a közlekedés térbeli minősége gazdasági kérdés, a mobilitás akadályainak lebontása közös társadalmi érdek.

A nyolcadik, egyben utolsó pont az őszinte beszéd a korlátokról. Ez talán a legnehezebb, mégis alapvető feladat. Annak vállalása, hogy nem lehet mindenkinek egyszerre többet ígérni, sőt beszélni kell a veszteségekről is, ütemezve a változásokat.

Érdekes viszonyítás

A ChatGPT elemzése és ajánlása igen tanulságos és hasznos, de kissé steril. Ugyanis nem veszi figyelembe az őszinte beszéd napjainkra kialakult szinte teljes lehetetlenségét, a társadalom jelentős részének erről történt leszoktatását. Továbbá azt sem, hogy ellenzéki győzelem esetén a meghirdetett rendszerváltás egy szokásos kormányváltásnál összehasonlíthatatlanul konfliktusosabb folyamat.

Ezért is kérdeztem meg, milyen szakirodalomra támaszkodott. Válasza szerint nem egyetlen iskola vagy tanulmány levezetését, hanem nemzetközi szakirodalmi konszenzus szintézisét nyújtotta, kifejezetten közép-kelet-európai szemüvegen át. Számos tekintélyes, főleg nemzetközi – plusz néhány hazai – intézményt, világhírű közgazdászokat nevezett meg forrásként. Ez magyarázza válaszai kissé elméleti jellegét.

Bár ajánlásai így feltehetőleg csak részben válnak valóra, gondolatébresztő, iránymutató jellegük vitathatatlan. Az új kormány cselekvőképességéről pedig már gyorsan sokat fog elárulni, hogy első hónapjaiban mennyire lesz képes – a ChatGPT ajánlásának megfelelően – felmérni a valóságos gazdasági helyzetet, és a realitások alapján kibontani, nyilvánosan rangsorolni és ütemezni korábban vállalt és frissen felismert teendőit.