RSS
A temetkezők egy 15 méteres papiruszra írták a halottaknak az utasításokat.
2003-ban került elő egy apró, bizarr megjelenésű csontváz Chilében, amit rögtön ufónak nézett a fél világ. A vizsgálatok végül bebizonyították, hogy ember, de a kutatók is elcsodálkoztak, hogy lehet...
A csontváz mellett kukoricát és magokat is találtak, amiből arra lehet következtetni, hogy a feltehetően 3000 éves „egyedet” egy rituálé során áldozhatták fel társai.
A múmiát Juanitának keresztelte el, bár szakértők szerint egy 600-800 évvel ezelőtt elhunyt férfi testéről van szó.
Új sírcsoportot tártak fel az ötödik és hatodik dinasztia korából, több mint négyezer éves, tartósított holttestek kerülnek elő.
Egy CT-vizsgálat eredményét közölték most a két éve megtalált leletről: egy nőhöz tartozott, aki szigorú gabonadiétán élhetett.
Irakban pedig egy több mint háromezer éves város maradványaira bukkantak egy kiszáradt víztározóban.
A fáraó 3500 éve élvezi a múmialéttel járó örök létet, most egy kis CT belefért.
A testet összekötözték, a kezek pedig az arcot eltakaró pozícióban voltak.
A közel négyezer éves tarimi múmiák DNS-vizsgálata azonban azt mutatta, hogy egy ősi eurázsiai nép leszármazottai voltak.