MOK-elnök: Élelmiszerbolton, patikán kívül gyakorlatilag mindent be kellene most zárni
Kincses Gyula szerint két hétig olyan szigorra lenne szükség, amilyen a járvány kitörése óta nem volt Magyarországon.
A kamara köszönetet mondott a leinasozott rezidenseknek
Pénteken Orbán Viktor emlegette egy interjúban inasként a rezidenseket, frissen végzett diplomásokat, akiket már beoltottak.
MOK: A politikusok ne hasznot akarjanak kovácsolni a járványból, hanem fogjanak össze
Azt kérik a sajtótól és a politikusoktól, hogy az egészségügyi dolgozókat tartsák szem előtt.
Operatív törzs: Elutasítjuk az orvosi kamara állítását, nem kell a kórházakban életek között...
Továbbra is jut mindenkinek ellátás és lélegeztetőgép is, írják.
Orvosi kamara: Már van kórház, ahol választani kell két beteg élete között
A kamara tavaly 32 oldalas etikai ajánlást dolgozott ki az egészségügyi dolgozóknak a váratlan helyzetekre.
Orvosi Kamara: Ha nincs papír, nem ajánlják az orosz és kínai oltást
A testület elnöksége levélben fordult az OGYÉI főigazgatójához, tegye közzé az engedélyezéssel kapcsolatos dokumentumokat.
Február harmadikáig ígérik a MOK-nak az új szerződések részletszabályait
Ahhoz, hogy március elsején már az új szerződéssel dolgozhassanak az egészségügyi dolgozók, február 28-ig alá kell írniuk azt.
MOK-titkár: Kötelezővé tehető a koronavírus elleni oltás
Nincs rendkívüli abban, ha egy munkáltató így dönt, mondja az orvosi kamara titkára.
Káoszról és szervezetlenségről számolt be a MOK titkára az egészségügyi dolgozók oltásának...
Nem kifejezetten a frontvonalban dolgozók, hanem például csecsemővel otthon tartózkodó kismama, de a járvány kezdete óta az ellátásban nem részt vevő, nyugdíjas professzor, valamint számos...
Az orvosi kamara elnöke csak az oltási tervet hiányolja az oltási tervből
Egy prioritási lista van, de nem tudni, hogyan akarják a gyakorlatban beoltani az embereket – mondta Kincses Gyula az ATV-nek.
Kövess minket Facebookon is!