A MOK-elnök reméli, hogy a gyurcsányozás ellenére marad a szakmai együttműködés

2023. február 8. – 09:02

Másolás

Vágólapra másolva

„Mi a betegekért vagyunk, az ő üdvük a legfőbb szempont. A sztrájk az orvosi léttel alapvetően ellentétes fogalom” – így fogalmazott Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Hvg.hu-nak adott interjújában arra a kérdésre, hogy miért nem sztrájkolnak az orvosok, ha már a kamara a legutóbbi küldöttgyűlésen úgy határozott, hogy felszólítja tagjait arra, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását, a kórházi orvosok pedig az önkéntes többletmunkájuk felmondását. A Magyar Orvosi Kamara az egészségügyi rendszer átalakításával, annak módjával szemben indított tiltakozóakciót.

A MOK bejelentése után Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tartott, ahol például azt mondta, hogy „vannak orvosok, akik többet keresnek, mint az államtitkárok”. A kormányhoz közel álló média kérdezte arról, amit eközben a Fidesz közleményben kívánt hangsúlyozni, vagyis, hogy Gyurcsány pártja állhat-e az orvosi kamara döntése mögött, mert a MOK küldöttgyűlésén részt vett a DK árnyékkormányának tagja, Komáromi Zoltán háziorvos is. Az államtitkár mindezt csak azzal kommentálta, hogy sajnálja, hogy a MOK a kormány képviselőjét nem hívta meg, ellenben a Fidesz-közlemény egyenesen Komáromi Zoltán ármánykodásának tulajdonította a történteket.

A gyurcsányozásra reagálva Kincses Gyula azt mondta, hogy szerinte a szakmai érveket ezután is komolyan veszi majd a kormány, mert nem először gyurcsányoztak. „Az a tapasztalatom, hogy sokszor két szálon fut a történet: a Fidesz mint politikai formáció igaztalanul vádaskodik és szakmaiatlanul terel, amivel elviszi az érdemi kérdésekről a fókuszt, de ettől teljesen függetlenül a szakmai vonalon normális beszélgetés folyt. Bízom benne, hogy a szakmai együttműködés megmarad” – fűzte hozzá.

Takács Péter államtitkárral azóta nem beszéltek, de hétfőn hivatalosan is elküldték nekik a dokumentumokat. Róla azt mondták, Takács is „nagyon jól teljesíti a kommunikációs feladatokat, ügyesen terelt, hogy ne a tényleges problémákról kelljen beszélni. A háziorvosi ügyeletet emelte ki, holott az alapellátásban nem az a fő gond, hogy milyen az ügyeleti feladatellátási szerződés.”

A MOK elnöke hangsúlyozta: kicsi a mozgásterük, mert nyomást akarnak gyakorolni, de úgy, hogy az érdemben ne veszélyeztesse a betegellátást. „A betegeknek nagyon komoly problémát okozott volna, ha a küldöttgyűlés azt mondja ki, szüneteljen a háziorvosi ellátás, ebbe nem is állnánk bele szívesen. Azzal viszont, hogy megtagadják az új ügyeleti szerződések aláírását, alapvetően a rendszer átállítását akadályozzuk.” Mivel az új ügyeleti ellátás még csak egy megyében indult el, nem a meglévő szolgáltatást, hanem annak bevezetésének idejét tolják csak így, mondta.

„Visszatérve: nem azt mondjuk, hogy az ügyeleti szerződés rossz, hanem az alapellátás egyéb új szabályai orvos-, és ezzel betegellenesek, és ez a nyomásgyakorlás legkulturáltabb módja” – fogalmazott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!