Egészségügyi államtitkár: Ha én lennék az orvosi kamara, végiggondolnám

2023. február 11. – 08:38

Másolás

Vágólapra másolva

Az, hogy az orvosi kamara elnöksége esetleg elvesztette irántam a bizalmát, nem jelenti azt, hogy ez az egészségügy összes dolgozójára is igaz – nyilatkozta a Népszavának Takács Péter, egészségügyi államtitkár. Szerinte

„a kormányzat a szakmai szervezet vezetőségével került konfliktus helyzetbe, amely most hangolja a tagságot.”

Elmondása szerint egyik keddről péntekre romlott el minden. Kedd este, a törvénytervezet benyújtása előtt, „a Belügyminisztériumban ültünk hármasban – elnök úr, miniszter úr meg én. Két és fél órán át mentünk végig a törvényjavaslat egyes pontjain. Az elnök akkor úgy nyilatkozott, hogy a mínusz 20 százalékot soha nem fogja tudni támogatni, mint szakmai érdekképviselet, de egyébként a többi rendben van, és jó az irány. Gondolom ezt követően lehetett valamilyen vezetői egyeztetés, elnökségi ülés, és utána péntek reggel kiküldtek 38 ezer orvosnak egy olyan e-mailt, hogy az egészségügyi átalakításáról továbbra sem egyeztet a Belügyminisztérium kamarával. Másnap amikor magyarázatot kértem a történtekre, Kincses Gyula azt mondta, hogy ő magánemberként beszélgetett velünk, és nem a kamara elnökeként”.

Fotó: Lakatos Péter / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Fotó: Lakatos Péter / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Takács elmondása szerint ő lett volna a legboldogabb, hogyha januártól meg tudják csinálni az ápolók béremelését. De mivel az országnak járó uniós forrásokat visszatartják, az országnak önerejéből kell az ápolói béremelést is biztosítani. Állítása szerint 2010 óta az egészségügyben volt a legnagyobb béremelés. A szakdolgozói béremelés az előző négy év alatt összesen 72 százalék volt, ez meg 14 hónap alatt lesz 50 százalék.

Arra a felvetésre, hogy ilyen helyzetben a Vodafone megvásárlásába mégis beszállt az állam, azt feleli „erről a nemzetgazdasági minisztert tessék megkérdezni”, ugyanakkor úgy véli, hogy az jó döntés volt, mert az később többszörösen megtérül.

Takács szerint

„van elég orvos a rendszerben, akár jelentősebb túlmunka nélkül is működőkőképes lehetne, ha nem lennének rosszul elosztva az erőforrások. A rendszer széttöredezett és nincs átjárás az intézmények között.”

Takács Péter egyelőre nem tudta megmondani, hogy ha az orvosok a most meghirdetett tiltakozó akcióban felmondják a túlmunka szerződéseiket, akkor mekkora része marad meg a közellátásnak.

„Majd meglátjuk. Ezt akkor fogom megmondani, amikor tudjuk, hogy hányan mondták fel a túlmunkaszerződéseiket. Nem gondolom egyébként, hogy ez az akció a jó irány. Ha én lennék az orvosi kamara, végiggondolnám. És azt mondanám, hogy gyerekek, azért valljuk be, hogy itt vannak olyanok, akik a paraszolvencia kivezetése után nagyon látványosan elvesztették a munkakedvüket. És mi, a többség dolgozunk helyettük. Ahelyett, hogy azt mondanánk, keressen egy kicsit kevesebbet, aki látványosan elvesztette a munkakedvét.”

A kormány és a MOK vitájáról itt írtunk részletes elemző cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!