Gyengül a forint, 384 fölött az euró ára
Legutóbb két hónapja volt ezen a szinten, csakhogy azóta már kétszer is kamatot emelt az MNB.
Tovább emeli a kamatot az MNB
Az egyhetes betét irányadó kamatát 6,45%-ra emelte a nemzeti bank.
Váratlanul gyorsan leállnak a magyar bankok a zöld lakáshitelekkel
Nem csoda a roham, hiszen a 2,5 százalékos kamat szupervonzó lett a brutálisan emelkedő kamatkörnyezetben.
Az MNB 67 millió forintos bírságot szabott ki a K&H Bankra
A K&H Bank együttműködő volt, számos hibát már a vizsgálat során kiküszöbölt – írta az MNB.
Tőzsdei részvényekkel manipulált, 45 millió forintra büntette az MNB
A jogsértő ügyletek értéke milliárdos nagyságrendű volt, a Nemzeti Bank tiltott piacbefolyásolás gyanújával feljelentést tett az ügyészségen.
Külső tényezők állnak az infláció megugrása mögött az MNB igazgatója szerint
Balatoni András azt mondta, hogy az infláció idén elérheti a 7,5-9,8 százalékot.
Folytatódik a kamatemelési hullám, így küzdenek a forint gyengülése ellen
A múlt hetinél 50 bázisponttal magasabb lett az egyhetes betét kamata.
Emlékérmét kap Karikó Katalin és három tudóstársa az mRNS-technika feltalálásáért
Egy 15 ezer forintos névértékű ezüst, és egy 3 ezer forintos névértékű réz-nikkel ötvözetű érmét bocsát ki az MNB.
Az MNB nem emelt az alapkamaton, de a kamatfolyosó felső szintjén igen
A kamatfolyosó felső szintjét 6,4 százalékra emelték.
Jó formában ébredt a forint kedden reggel
Hegyeket tudna mozgatni az euróval szemben.
Kövess minket Facebookon is!