Több százmilliárd forint szivároghatott el a Rezsivédelmi Alapból más célokra

2024. október 14. – 08:39

Másolás

Vágólapra másolva

2282 milliárd forintot költött a kormány tavaly a Rezsivédelmi Alapból, az MNB elemzői szerint viszont ebből 298 milliárd forint olyan kifizetésekre ment, amelyeket „egyéb, nem feltétlenül rezsivédelmi célokra” csoportosítottak át – írja a Népszava az MNB költségvetési jelentésére hivatkozva. Ez azt jelenti, hogy a rezsivédelemre szánt összeg 13 százalékát másra költhették el.

Az MNB azzal számol, hogy a kormány idén 996 milliárd forintot fog elkölteni a Rezsivédelmi Alapból, de ebből csak 689 milliárd forint megy a lakossági rezsitámogatásokra, a többit cégek, önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek kapják.

Az MNB szerint ezenkívül év végéig marad még 129 milliárd forint a Rezsivédelmi Alapban, aminek „jelentős része feltehetően felhasználásra kerülhet, akár egyéb, nem rezsivédelmi célokra”. Vagyis akár azt is elköltheti a kormány valami másra.

A kormány a Rezsivédelmi Alapot az orosz–ukrán háború kitörése után hozta létre. Hivatalosan a „Rezsivédelmi Alap kiadásainak célja a drasztikus és kiszámíthatatlan világpiaci energiaáremelkedés hatásainak mérséklése, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése, ezáltal a családok anyagi biztonságának és energiaellátásának biztosítása”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!