Úgy néz ki, sokáig bosszankodhat még a kormány a magas kamatok miatt – az MNB megindokolta, miért maradhat velünk a 6,5 százalékos szint

Látszólag egyértelmű helyzet állt elő október 22-e előtt, vagyis a Magyar Nemzeti Bank a gazdaságban felbukkanó hazai és nemzetközi kockázatok, a magyar inflációs nyomás és a gyengülő forint miatt aligha folytathatta a kamatok csökkentését. Erre Virág Barnabás MNB-alelnök már előzetesen is tett utalásokat, de ezúttal nem ő értékelt, mert a Világbank közgyűlésére sietett, helyette Kandrács Csaba, egy másik alelnök mondta el kedd délután a sajtónak, hogy a Monetáris Tanács miért nem nyúlt kamatokhoz.

Óvatosság, türelem

Kandrács Csaba a tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a jegybank hónapról hónapra adatvezérelt alapon dönt, amiben a nemzetközi hangulat, a nemzetközi kamatszint, a geopolitikai kockázatok és természetesen a hazai inflációs folyamatok a meghatározó inputok. Márpedig most a nyersanyagok ára emelkedett, a forint gyengült, a hazai hozamfelárak sajnálatosan megnőttek, de valójában az amerikai kamatvárakozások is feljebb léptek, vagyis

a 3 százalékos jegybanki célinfláció elérése ellenére a hangulat határozottan romlott.

Az inflációs kockázatok is emelkedtek, hiszen az üzemanyagok és a szezonális élelmiszerek nélküli maginfláció magas (4,8 százalékos) maradt. Jó hír volt ugyanakkor, hogy a magyar külkereskedelmi mérleg több mint 4 milliárd eurós pluszban van. Az óvatosság azonban mégis azt mondatta a tanáccsal, hogy egyelőre lehetetlen vágni. A hazai lakossági inflációs várakozások is emelkedtek, vagyis a mindennapokban észlelt áremelkedések még aligha jöttek le 3 százalékra.

Az MNB Monetáris Tanácsa stabilitásorientált mentalitással ült össze, és úgy ítélte meg, hogy nem dőlhetünk továbbra sem hátra, marad az óvatos és türelmes monetáris politika – magyarázta Kandrács, aki azt sem zárta ki, hogy huzamosabb ideig ezen a szinten marad a magyar kamatszint, ami a relatív kamatfelárunkat emelheti.

Érdekesség, hogy miközben korábban a FED tisztviselőire volt jellemző, hogy nagyon pontos kifejezésekkel fogalmaztak, amit utána a elemzők hosszasan analizáltak, most Kandrács Csaba is valami ilyet mutatott be, bizonyos fogalmakat („huzamosabb ideig, óvatos, türelmes”) sokszorosan is megismételt. Hasonló tartalmú és irányú üzenet volt az is, hogy az MNB hajlandó lesz célzott beavatkozásokkal simítani a folyamatokat. Vagyis, ha kell, akár nagyobb mértékben vásárolhat is magyar eszközöket.

Kandrács Csaba nem rejtette véka alá, hogy a piac borúsabb, idegesebb, amit az úgynevezett VIX-indexen, vagyis a gazdasági szereplők félelmét, bizonytalanságát mutató indexen is látszik. Szeptember vége óta mintegy 40 bázisponttal tolódott felfelé az amerikai kamatvárakozás, a hosszú hozamok és a hozamfelárak is emelkedtek.

Ezt a 400 forintos euróár is szimbolizálta, de a forint azért eléggé szűk sávban mozgott, érdemi dráma egyelőre nincsen a forintpiacon. Eközben a lakosság még nagyon óvatos, ahogy az alelnök fogalmazott,

„hosszú az árnyéka a korábbi magas inflációnak”.

Márpedig a tartós árstabilitáshoz az kell, hogy a lakosság se várjon magas inflációt, és talán egy kicsit a kormánynak is címezve, Kandrács Csaba úgy fogalmazott, hogy a megalapozott növekedésnek csak a tartós árstabilitás tud megágyazni.

Érvek és ellenérvek

Eddig a tájékoztató ismertetése, ha azonban egy kicsit mélyebben belemegyünk a folyamatokba, akkor kiderül, hogy azért nem lehetett annyira egyszerű a döntés.

Mi szólt a kamatok változatlanul hagyása mellett? Ha 6,5 százalék az alapkamat, akkor vélhetően a forintbefektetésekkel nagyobb kamatot lehet realizálni, mintha 6,25 százalék lenne. Vagyis több befektető jön az érdemi reálhozamot jelentő forintbefektetésekért, és vesznek magyar eszközöket. Ez a kereslet pedig erősítheti, vagy szinten tarthatja a forintot. Természetesen egy külföldinek amúgy teljesen mindegy, hogy a magyar inflációhoz képest mekkora a reálhozam, de a magyar befektetőknek ez nem mindegy, többen tesznek félre, ha azt érzik, hogy a pénzromlásnál több kamatot kapnak, mint akkor, amikor úgy érzik, hogy jobban járnak a pénz elköltésével.

Ha pedig a forint erősebb, az segít letörni az inflációt. Ha ugyanis az import tábla csoki 1 euróba kerül, de a forint az euróval szemben marad a 400-as szinten, akkor nincsen importált infláció, míg, ha a forint gyengült volna 404-ig, akkor máris megjelent volna az egyszázalékos infláció a csokoládé árában. Igen ám, de voltak bőven érvek a kamatcsökkentés mellett is, ahogyan azt a gazdasági kormányzat is rendszeresen szóvá teszi, kritizálva a jegybank óvatosságát.

Például az, hogy a magyar gazdaság súlyosan lendületet vesztett: nem talál magára a lakossági fogyasztás, döcög az ipari termelés, kevés a beruházás, gyenge a GDP-növekedés.

Márpedig, ha 6,5 helyett 6,25 százalékos a kamatszint, az talán élénkít. Lehet olyan cég, amelyik 6,5 százalékos kamatszint mellett még nem vállal beruházást, mert nem jön ki a matek, de alatta már igen. Lehet olyan fogyasztó, aki ha 6,5 százalékot kap a pénze után, akkor félreteszi, de ha csak 6,25 százalékot, akkor már vesz egy mosogatógépet. Végül olyan emberek is lehetnek, akik kisebb kamatszint mellett már hitelt is mernek felvenni, hogy lakást vegyenek vagy újítsanak fel, ez pedig mind-mind élénkít.

Természetesen fontos megjegyezni, hogy a hitelkamatok vagy a megtakarításokkal elérhető kamatok nem árazódnak át automatikusan az alapkamat változásával, és viszonylag kevés olyan fogyasztó vagy cég van, amelyiknek egy 25 bázispontos változásnál teljesen megváltozik a fogyasztói, vagy hitelfelvevői magatartása, de az irány ez: kisebb kamatok, élénkebb gazdaság, magasabb kamatok, lehűtött gazdaság.

És mivel a cél azért eredendően az élénkebb gazdaság lenne, azt is figyelembe vehetjük, hogy az Egyesült Államokban a FED 50 ponttal vágott legutóbb, ami leginkább talán annak a beismerése volt, hogy már egy kicsit korábban 25 pontot vághatott volna. Mindenesetre kimondható, hogy az a veszély sem fenyegetett, hogy egy magyar kamatvágásnál nagyon elillan a forint kamatelőnye.

De akkor miért nem vágott mégsem az MNB?

Részben azért, mert bár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt 3 százalékos infláció bár valóban elérte a célszintet (vagyis jó az adat), az is világos, hogy emelkedő trendek fenyegetnek.

Hiszen a közeljövőben már hirtelen alacsonyabb lesz a bázis, de az üzemanyagok és az élelmiszerek árai is kicsit felfelé léphetnek, amiben egyébként megint van egy kis monetáris (MNB) és fiskális (kormány) ellenérdekeltség: a jegybank az infláció ellen küzd, de a kormány akár örülhet is az inflációval megnövelt adóbevételeknek, mert elég rusnya az idei egyensúly. Ugyanakkor ha éppen azok a termékek drágulnak, amelyeket szinte naponta vesznek a fogyasztók, az biztosan nem segíti az inflációs észlelés csökkenését.

Sajnos az is evidens a közgazdasági szakembereknek, hogy Strasbourg (vagyis Orbán Viktor és kritikus európai parlamenti képviselők éles vitája) után a magyar gazdaság aligha számíthat érdemi pótlólagos uniós forrásokra – inkább az jött át a jelenetekből, hogy az európai politikusok semmi olyat nem látnak, ami miatt pénzeket lehetne felszabadítani Magyarországnak.

Végezetül pedig ott van az is, hogy a kormány már elkezdett 2026-ra ígérgetni. Sorjáznak az új pályázatokra, átlagbérre, minimálbérre tett utalások, amelyek megint csak azt sejtetik, hogy kell a jegybanki fegyelem, mert a fiskális szigor az ezzel ellenkező állítások mellett is tovább lazulhat.

Összességében tehát nem meglepő, hogy a Monetáris Tanács az óvatosság és a türelem jegyében egyhangúan a tartás mellett voksolt, és a 6,5 százalékos kamat huzamosabb ideig is velünk maradhat..