Miami Heat

RSS

Szexuális erőszakkal vádolja egy nő Conor McGregort

A nő állítása szerint az MMA-harcos június elején, az NBA-döntő után erőszakolta meg egy mosdóban.

Conor McGregor egy reklám kedvéért kiütötte Burnie-t, a Miami Heat kabaláját

Az ír bunyós akkorát húzott be a jelmezesnek, hogy végül kórházban kötött ki.

Celtics–Warriors döntő lesz az NBA-ben

A Boston 2010-ben játszott utoljára az NBA döntőjében.

A Lakers felemelésével lett teljes LeBron James mesterműve

Történelmi, tizenhetedik NBA-bajnoki címét szerezte a Los Angeles Lakers, de James harmadik csapattal elért negyedik sikere talán még nagyobb mérföldkő. A Lakers még csak most indul majd be – ha jól...

Körömrágós végjáték után szépített a Heat az NBA-döntőben

LeBron James mindent megtett, de a Lakers így sem tudta lezárni a párharcot.

Egy győzelemre a 17. bajnoki címétől a Los Angeles Lakers

AZ NBA döntőjének negyedik meccsén 102-96-ra győzték le a Miami Heatet, ezzel már 3-1-re vezetnek.

Butler elszabadult, szépített a Heat az NBA-döntőben

A Miami vezére ezúttal tarthatatlan volt, 40 pontos tripla duplával vezette győzelemre csapatát a Lakers ellen.

Az NBA-döntő második meccsén sem tudták megállítani a Lakerst

LeBron James vezérletével 124-114-re nyertek a Miami Heat ellen, két győzelemre vannak a bajnoki címtől.

Gázolással kezdte a Lakers az NBA-nagydöntőt

Davis és James remeklésével 116-98-ra verték a Miami Heatet. Obama is felbukkant a lelátón.

Korábbi sikercsapata vár LeBron Jamesre az NBA-döntőben

A Miami Heat hat meccsen verte ki a Boston Celticset a keleti főcsoportdöntőben.

Kövess minket Facebookon is!