Butler elszabadult, szépített a Heat az NBA-döntőben

2020. október 5. – 08:30

frissítve

Butler elszabadult, szépített a Heat az NBA-döntőben

Másolás

Vágólapra másolva

Elég szorult helyzetből várhatta a Los Angeles Lakers elleni nagydöntő harmadik meccsét a Miami Heat, amellett ugyanis, hogy 2-0–s hátrányban voltak, továbbra is hiányzott a kezdőcsapatól Bam Adebayo és Goran Dragić is. A helyi idő szerint vasárnap este rendezett harmadik meccset végül így is 115-104–re nyerték meg, elsősorban Jimmy Butler extrájának köszönhetően, aki lényegében egymaga vezette győzelemre csapatát.

A két győzelemből érkező Lakersnek előzetesen nem sok félnivalója volt a harmadik meccs előtt sem, az Adebayo és Dragić nélküli Heat ugyanis abszolút verhető ellenfélnek tűnt. Ehhez képest egyértelműen Butlerék kezdték jobban a meccset, és bár a Lakers sokáig meccsben tudott maradni, a negyedik játékrészben egyszerűen nem volt válaszuk a Miami vezérének ellenállhatatlan játékára.

Butler ezen a meccsen az NBA-döntők történetének harmadik 40 pont feletti tripla dupláját szállította – Jerry West és a túloldalon játszó LeBron James mellé csatlakozott ezzel –, emellett pedig leszedett 11 lepattanót, kiosztott 13 gólpasszt, és 2-2 blokkja és labdaszerzése is volt. A Heat sztárja ráadásul úgy hozott össze ennyi pontot, hogy egyetlen triplát sem emelt rá a meccsen, helyette viszont 70 százalékkal dobott mezőnyből, és 14 büntetőjéből 12-t értékesített. Utoljára Shaquille O'Neal szerzett legalább 40 pontot úgy, hogy nem dobott hármast, 2002 óta először történt megint ilyesmi.

A túloldalon elsősorban LeBron James cipelte a hátán a csapatot, de ezúttal ő sem volt lehengerlő, az előző két meccsen villogó Anthony Davis pedig most eléggé eltűnt. Az, hogy mégis szinte végig partiban maradtak, elsősorban a padról érkező Morris és Kuzma extráinak volt köszönhető, ők ketten együtt 38 pontot tettek be a közösbe. A párharc negyedik meccsét kedd este rendezik, az állás 2-1 a Lakers javára.

(Itt találja a Telex legfrissebb híreit!)

(Borítókép: Jimmy Butler a Los Angeles Lakers elleni meccsen október 4-én. Fotó: Kim Klement / USA TODAY Sports)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!