Korábbi sikercsapata vár LeBron Jamesre az NBA-döntőben

2020. szeptember 28. – 08:55

frissítve

Korábbi sikercsapata vár LeBron Jamesre az NBA-döntőben

Másolás

Vágólapra másolva

A Miami Heat vasárnap 125-113-ra nyert a Boston Celtics ellen, és ezzel 4-2-es összesítéssel bejutott az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjébe, ahol a Los Angeles Lakers lesz az ellenfele, jelentette az MTI.

Az addig kiegyenlített találkozó az utolsó negyedben dőlt el, amikor a floridaiak egy 26-6-os rohammal faképnél hagyták ellenfelüket. A triplákat 48 százalékkal dobó győztes gárdában Bam Adebayo 32 pontos karriercsúcsot ért el, míg a túloldalon Jaylen Brown 26, Jayson Tatum pedig 24 pontig jutott.

A Heat 2014-ben került legutóbb fináléba, amikor még a most már a leendő ellenfél Los Angeles Lakerst erősítő LeBron James volt a csapat vezére. A magyar idő szerint csütörtök hajnalban induló döntőben korábbi csapata ellen játszik tehát tehát James, mint ahogy Pat Riley, a Heat elnöke is, aki az 1980-as években négy bajnoki címet nyert a Lakers vezetőedzőjeként.

Az NBA történetében először fordul elő, hogy két olyan csapat vívja a döntőt, amely az előző évben a playoffba sem jutott be.

Eredmény, Keleti főcsoport, döntő

  • Miami Heat-Boston Celtics 125-113
  • Továbbjutott a Miami, 4-2-es összesítéssel.

(Borítókép: A Boston Celtics és a Miami Heat hatodik meccsén zsákoló Bam Adebayo. A mérkőzést a Heat nyerte, ezzel bejutott az NBA döntőjébe. Fotó: Nathaniel S. Butler / NBAE via Getty Images / AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!