Gázolással kezdte a Lakers az NBA-nagydöntőt

2020. október 1. – 08:21

frissítve

Gázolással kezdte a Lakers az NBA-nagydöntőt

Másolás

Vágólapra másolva

Remek játékkal kezdte pályafutása első döntőbeli mérkőzését Anthony Davis, a Los Angeles Lakers erőcsatára, aki 34 ponttal zárta a Miami Heat ellen 116-98-ra megnyert mérkőzést. Davis lényegében megállíthatatlannak bizonyult a Miami védői számára, igaz, a Heat dolgát jelentősen nehezítette, hogy Goran Dragić és Bam Adebayo is megsérült a mérkőzés közben.

A 34 pontig, 9 lepattanóig és 5 asszisztig jutó Davis mellett LeBron James is odatette magát, a háromszoros bajnok és négyszeres MVP egyetlen asszisztra volt attól, hogy tripla duplával indítsa a négy győztes meccsig tartó nagydöntőt. Így végül 25 ponttal, 13 lepattanóval és 9 assziszttal zárt.

A párharc egyébként meglehetősen gazdag történelmi múltra tekint vissza, hiszen LeBron James a Miami Heattel nyerte első két bajnoki címét, míg a Heat elnöke, Pat Riley játékosként egy, edzőként pedig négy bajnoki címet is nyert a Los Angeles Lakers csapatával.

Az NBA-döntő meccseit a teljes rájátszáshoz hasonlóan nézők nélkül rendezik az orlandói Disney Worldben, a közönség viszont virtuális formában, de megjelenhet: a döntő első meccsén többek között Barack Obama, Shaquille O'Neal, James Worthy, Dwyane Wade, Paul Pierce, Pau Gasol és Robert Horry is felbukkant virtuális formában, vagyis egy korábbi amerikai elnök mellett hat NBA-bajnok is tiszteletét tette.

(Borítókép: Anthony Davis és LeBron James, a Los Angeles Lakers játékosai. Fotó: Kevin C. Cox / Getty Images / AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!