Körömrágós végjáték után szépített a Heat az NBA-döntőben

2020. október 10. – 17:31

Körömrágós végjáték után szépített a Heat az NBA-döntőben

Másolás

Vágólapra másolva

Ugyan LeBron James mindent megtett azért, hogy a Los Angeles Lakers lezárja az idei NBA-döntőt a párharc ötödik meccsén, a végjátékot jobban bírta idegekkel a Miami Heat, így Butlerék életben maradtak a döntőben.

Az már az ötödik meccset megelőző napon kiderült, hogy a Lakers az ötödik meccsre a két éve debütáló, Kobe Bryant halála miatt azonban idén különleges jelentéssel bíró Mamba-mezekben lépnek majd pályára, amit a Los Angeles-i csapat eredetileg csak a döntő hetedik meccsén tervezett felvenni. Ebből is jól látszott, hogy nagyon szeretnék már lezárni a párharcot, és nem is kezdték rosszul a meccset, de a Heat már az első félidőben átvette az irányítást, és leginkább LeBron James folyamatos triplái és elképesztő játéka miatt nem tudtak igazán elhúzni.

Ennek ellenére minden felzárkózást meg tudtak akasztani, és úgy tűnt, hogy nem is engedik ki a kezükből a meccset, az utolsó játékrészben viszont elkezdett zárkózni a Lakers, és a hajrára ráfordulva nemcsak egyenlítettek, hanem a vezetést is át tudták venni. A végjátékban LeBron továbbra is villogott, de a túloldalon Jimmy Butler sem maradt adós, rendkívül higgadtan büntetőzött, és kulcsfontosságú passzokat is ki tudott osztani, így az utolsó pillanatig kiélezett maradt a meccs. 17 másodperccel a vége előtt a Lakersnek végül így is hatalmas esélye volt arra, hogy megnyerje a játékot: 109-108-as Heat vezetésnél támadhattak, LeBron pedig egy jó zárás után a triplavonalon teljesen üresen maradó Danny Greennek passzolt, de a hatalmas helyzetből nem lett kosár, a lepattanót pedig hiába szerezte meg Markieff Morris, pár másodperccel később elég bizarr mozdulattal kihajította a pályáról a labdát.

A Lakers a bedobás után azonnal faltolta Tyler Herrót, az újonc azonban hidegvérrel bedobta mindkét büntetőjét, így a hosszabbításhoz is tripla kellett volna, a félpályáról, egy kézzel az arcában azonban nem meglepő módon még LeBron James sem tudott csodát tenni, így maradt a 111-108, a párharc állása pedig 3-2-re módosult. A Lakersnél egyértelműen LeBron volt a legjobb, 40 pontja mellé 13 lepattanója és 7 gólpassza is volt, mellette azonban csak a 28 pontig jutó Davis játszott igazán jól. A túloldalon a majdnem a teljes meccset végigjátszó Butler vitte a hátán a csapatot egy 35 pontos tripla-duplával, de Duncan Robinson is villogott, rajtuk kívül pedig még négyen jutottak tíz pont fölé. A következő meccs helyi idő szerint vasárnap este fél 8-kor kezdődik majd, a legfontosabb kérdés pedig egyértelműen az lesz, hogy az egynapos pihenő alatt tudnak-e regenerálódni a Heat kezdői, Erik Spoelstra ugyanis ezen a meccsen szinte egyáltalán nem tudta rotálni a csapatát.

(Borítókép: Nathaniel S. Butler / NBAE / Getty Images / Getty Images via AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!