Mészáros Lőrinc

RSS

Távozik az Opus Global igazgatóságának éléről Mészáros Beatrix

A továbbiakban inkább a Bankholdingban betöltött pozíciójára koncentrálna.

Fekete-Győr András kapott 240 ezer forintot Mészáros Lőrinctől

A dolog előzménye, hogy Mészáros beperelte a Momentum korábbi elnökét, mert egy vitában bűnözőnek nevezte, és elvesztette a pert.

Ötmilliárdból erősíti meg a Citadella falait és épít 35 méteres zászlórudat Mészáros Lőrinc és Garancsi István cége

Egy 6x12 méteres magyar zászló fog lobogni a Gellért-hegy tetején.

Továbbra is Mészáros Lőrinc az ország leggazdagabb embere, de Csányi Sándor is remek évet zár

A Forbes listáján az első két helyezett rendesen otthagyta a többi vállalkozót, Szíjj László és Jellinek Dániel az első tízben, Bige László pedig beelőzte Széles Gábort.

Csak idén 45 milliárdot fizet ki az állam a Mészáros Lőrinctől megvett Mátrai Erőmű légszennyezési kvótájára

Egy rendelet alapján az állam 2024-ig lényegében kifizetné a szénerőmű légszennyezési költségeit.

Kik kapták a legtöbb agrártámogatást? Csányi, Mészáros, Bódi a 2020-as sorrend

A K-Monitor az idén is elkészítette interaktív összesítését.

Nagy Feró és Majka is fellép Felcsúton a Mészáros Csoport céges karácsonyán

Sőt, a Magyar Hang szerint egy igazi világsztár is ott lesz hétfő este a Pancho Arénában.

Feljelentette a GVH-t a momentumos Hajnal Miklós

Szerinte nem vizsgálták ki rendesen, hogy kartellezik-e Tiborcz István és Mészáros Lőrinc.

Tiborcz: Elengedhetetlen az összefogás a szükségben

A miniszterelnök veje kilépett a névtelenségből, hogy mások is kezet nyújtsanak a rászorulóknak.

Izrael bizarr üzletnek nevezi, hogy Orbán egyik szövetségese akarja megszerezni stratégiailag fontos műholdas cégüket

A 4iG a műholdakat is üzemeltető Spacecom 51 százalékát akarja megvenni. Az üzlet mögött Orbán Viktort sejtik a biztonsági szolgálatok.

Várkonyi Andrea könyve olyan, mint egy fárasztó útitárs, aki néha még bokán is rúg valakit

A falvédőre való bölcsességektől akár még kellemes olvasmány is lehetne az És ezt lehet?, Csernus óta meg tudjuk, hogy annak is van közönsége, ha a pszichológus szándékosan provokál, de itt sajátos elegye született a meghitt, derűs unalomnak és az irritálóságnak.

Lezárták a mátrai környezetkárosítás ügyében indított nyomozást, megúszta büntetés nélkül Mészáros Lőrinc üzeme

A Mátrai Erőmű több dolgozóját kórházba vitték, a közeli patak szürkén habzott, és kipusztultak a halak. A rendőrség és az ügyészség szerint sem történt bűncselekmény.

Fekete-Győr: A bíróság ismét kimondta, hogy Mészáros Lőrincet lehet bűnözőnek nevezni

A felcsúti vállalkozónak nem tetszett, hogy a Momentum volt elnöke több interjúban is bűnözőnek nevezte. A bíróság elutasította a keresetét.

Ki gondolta volna, hogy Várkonyi Andrea itt talán éjfúriának öltözött?

Amikor Várkonyi talpig feketét vesz fel, és sötét sminket visel, az jó eséllyel nem véletlen, derül ki a könyvéből.

Intim részleteket is elárult Mészáros Lőrinccel közös életéről Várkonyi Andrea

A volt híradós új könyvében arról is ír, hogyan alszik Mészáros Lőrinc mellkasán.

Olyan szállodát szerzett meg Tiborcz István cégcsoportja, ami elvileg még bűnügyi zár alatt van

A Mátraházán található 4 csillagos Lifestyle Hotel Mátra Mészáros Lőrinctől került át Orbán Viktor vejéhez. Az ingatlant a Quaestor-botrány miatt zárolták 2015-ben.

Lázár János: Elég a külföldi diszkontokból!

A kereskedelemben is kell egy „patrióta fordulat”, mondta egy interjúban, amiben akár állami beavatkozást sem zárt ki a teljes magyar élelmiszerlánc érdekében.

Átmenetileg az MKB nevét kapja meg a formálódó magyar gigabank, a Budapest Bank márciusban olvad be

A Takarékbank 2023-ban csatlakozik az így létrejövő pénzintézethez, csak ezután kapja meg végleges nevét a Mészároshoz köthető Magyar Bankholding.

92 százalékban Mészáros-bankok hitelezik Tiborcz Istvánék mesés terjeszkedését a szállodapiacon

A BDPST Groupnak 60 milliárd forintos adóssága van, de a pénz mindenképp a nemzeti tőkésosztályon belül marad.

Mészáros Lőrinc volt felesége bemutatta a művészetét Bicskén, verset is olvasott

„Szivárványhíd a Szívünk” – olvasta fel az egyik legelső versét a művésznő. A megnyitón ott volt Joshi Bharat, Bicske fideszes polgármestere méltatta az alkotót.

Várkonyi Andrea: Nagyon jó érzés, hogy egymásra találtunk Lőrinccel

A korábbi tévés most először mesélt nyíltan Mészáros Lőrinchez fűződő viszonyáról, azt mondta, kifejezetten mély a kapcsolatuk.

Orbán egykori tanácsadója szerint a miniszterelnökben nincs politikai gyűlölet Gyurcsánnyal szemben

Giró-Szász András szerint Orbánnak az a legnagyobb fenntartása Gyurcsánnyal szemben, hogy erodálta a miniszterelnök-jelölti vitát. A volt tanácsadó azt is mondta: Mészáros mesés gazdagodása a stílustörténetről szól.

Tiborcz István újabb szállodát vett át Mészáros Lőrinctől

Pörög a NER-es szállodabiznisz.

Támogatások elnyeréséről posztolt mémet a Mészáros Alapítvány, de nem volt hosszú életű

Sokaknak már ideje sem volt azonosulni azzal, milyen támogatási pénzeket nyerni.

Mészáros Lőrinc eladott két osztrák síhotelt Tiborcz Istvánnak

Egy 91 és egy 43 szobás, medencés-szaunás szálloda cserélt gazdát.

Mészáros Lőrinc cége 1,7 milliárd forinttal drágábban korszerűsíti a dunavarsányi szennyvíztisztítót

A beruházás összege így már meghaladja a nettó 4 milliárd forintot.

Társadalmi felelősségvállalásért díjazták: a Mészáros Csoportot

Mészáros Lőrinc és pszichológus-író felesége vették át a CSR Hungary díját.

Orbán Balázs szerint nem túlárazott Mészáros Lőrinc vasútfejlesztése, a bírálók sok költségelemmel nem számolnak

A Miniszterelnökség államtitkára azt írta: a városi környezetben nemcsak a vágányokat bővítik, hanem hidakat, zajvédő falakat építenek és kicserélnek 2 ezer ablakot is.

24.hu: Bordeaux-i szőlőbirtokot vásárolt Mészáros Lőrinc borásza

A korábban hatmillió euróért árult birtokot nem tudni, végül mennyiért és miből vette meg.