Olyan vitába állt bele Orbán Viktor, amiből aligha jöhet ki jól

Olyan vitába állt bele Orbán Viktor, amiből aligha jöhet ki jól
Orbán Viktor miniszterelnök a felcsúti Pancho Arénában 2017-ben – Fotó: Marjai János / MTI
A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Nagyon a szívére vette a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA), hogy a Miniszterelnökség által múlt héten közzétett interaktív adatbázis szerint 2015 és 2026 között több taotámogatást kapott, mint a jégkorong- és a vízilabda-szövetség együtt. Az alapítvány közleményben kritizálta a módszertant, majd miután még a Nemzeti Sportban is kritikus publicisztika jelent meg a témában – De miért éppen Felcsút? címmel –, a Puskás Akadémia alapítója, Orbán Viktor korábbi kormányfő is hosszú válaszcikkel jelentkezett a klub honlapján.

A hangos felcsúti felháborodás azért meglepő, mert ha van jól szemléltethető érv a taóval szemben, akkor azt pont a volt miniszterelnök falujában érdemes keresni. Maga a támogatási rendszer nem volt teljesen rossz elképzelés, de részben pont a Puskásnál látott sokszor értelmetlen látványberuházások vitték teljesen félre. Ennek pedig végső soron azok a kisebb csapatok itták meg a levét, amelyeknek a taóból származó néhány millió forint biztosította, hogy focilabdát vegyenek a náluk futballozó gyerekeknek.

Több mint 50 az a 45

A nagy taovitát kiváltó adatbázis lényegében annyit tett, hogy – pótolva egy régi hiányosságot – interaktív formában összesítette a taotámogatási rendszer adatait. Grafikonokon, térképeken lehet böngészni, hogy kikhez mennyi folyt az elmúlt években a több mint 1500 milliárdnyi állami forrásból.

Felcsúton az verte ki a biztosítékot, hogy a FUNA a legtöbb támogatást kapó szervezeteket összesítő*

a kiállított támogatási igazolások alapján összeállított
grafikonon a ranglista negyedik helyére került. Az Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc által elnökölt alapítványnál csak három sportági szakszövetség kapott több taotámogatást 2015 és 2026 között. Ez egyben azt is jelenti, hogy másik három szövetséget megelőzött a Felcsút. A jégkorong- és a vízilabda-szövetség együtt sem jutott annyi pénzhez ebből a forrásból, mint a kis Fejér megyei település akadémiája, a taorendszerhez pár év késéssel csatlakozó röplabdaszövetség pedig a felcsúti büdzsé durván negyedéig jutott csak.

Persze ezek az adatok valójában nem voltak meglepők. A G7 is többször beszámolt már arról, hogy mennyire aránytalan a taorendszer, és hogy ennek a legnagyobb haszonélvezője épp a FUNA. A fenti grafikont is több cikkünkben szerepeltettük már, és ez talán még szemléletesebben hívja fel a figyelmet a területi különbségekre.

Ráadásul a kormány által közzétett adatok nem is teljesek. A taorendszer ugyanis nem 2015-ben, hanem 2011-ben indult. Márpedig a Felcsút a 2011 és 2015 közötti időszakban is szépen gyűjtötte a milliárdokat. Végignéztük az alapítvány számára jóváhagyott sportfejlesztési programok sarokszámait, és ebből jól látszik, hogy a kormányzati kimutatásban szereplő 45,4 milliárd forintnál is több pénz lehívására kapott lehetőséget a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, illetve a programjaikra szintén mindig rábólintó illetékes minisztériumtól.

A 2015 és 2026 közötti időszakra nekünk a kormányzati adatbázisban szereplőnél némileg alacsonyabb összeg jött ki. Ennek azonban vélhetően az a magyarázata, hogy a FUNA több évben is utólag módosította a programját, a korábbinál is nagyobb keretet kérve, amire a szövetség, illetve a szaktárca rendre áldását is adta. Akadt olyan idény, amikor eredetileg 1,6 milliárd forintot kértek ingatlanfejlesztésre, ám ez végül 5,8 milliárdra ugrott.

Ám még ha az általunk összegyűjtött alacsonyabb összeggel számolunk, a 2011 és 2015 közötti évekkel kiegészítve akkor is jóval 50 milliárd forint fölé jutott a Felcsút. Ezzel pedig a legnagyobb szövetségeken kívül tényleg egyetlen más sportszervezet sem tud versenyezni.

Közpénz, múlt és külhoni akadémiák

Persze ettől még az alapítvány és Orbán Viktor ellenérvei lehetnének validak. Többnyire azonban nem azok, vagy legalábbis erősen elferdítették őket.

Arra valószínűleg túl sok szót nem is érdemes pazarolni, hogy Orbán Viktor megint előadta szokásos, „a tao nem közpénz” magánszámát. A volt miniszterelnököt a jelek szerint még a jogerős bírósági döntés sem tudta meggyőzni arról, hogy az eltérített állami bevétel is állami támogatás.

Az alapítvány közleménye is tett egy halvány kísérletet arra, hogy eltávolítsa az államtól a taopénzeket, de ők megelégedtek azzal a féligazsággal, hogy „nyereséges magánvállalatok” juttatták a pénzt az akadémiának, nem álltak bele szügyig az állami támogatás tagadásába, mint a volt miniszterelnök. A FUNA inkább a módszertant próbálta kikezdeni. Egyik fő állításuk az volt, hogy a taoforrásokból a Kárpát-medencei Akadémiai Rendszer további tíz sportszervezetét is támogatták. Márpedig ezt szerintük sportszerűtlen elhallgatni.

A gond csak az, hogy az alapítvány sportfejlesztési programjai alapján ilyen támogatásra egyetlen egyszer, az eddigi utolsó idényben került sor.

Kétségtelen tény, hogy ebben a szezonban közel nyolcmilliárdos támogatást adott tovább a Felcsút külhoni szervezeteknek, ám még ha ezt levonnánk a teljes taobevételükből, a FUNA rangsorban betöltött pozícióján az sem változtatna semmit. Ugyanúgy megelőznének három szakszövetséget és minden más klubot.

Szintén erős ferdítés, amit a volt miniszterelnök az akadémia 2010 előtti múltjáról mondott. Bár az alapítványt valóban évekkel a Fidesz hatalomra kerülése előtt hozták létre, de az első néhány év nem vethető össze a NER 16 esztendejével. A FUNA első néhány beszámolóját sajnos nem sikerült megtalálnunk, de a szervezet teljes bevétele még a Fidesz-kormány első évében, 2010-ben sem érte el az egymilliárd forintot, miközben azóta meghaladta a 110 milliárdot.

A Felcsút pénzügyi teljesítménye még nemzetközi szinten is kiemelkedő volt. Az európai szövetség, az UEFA kimutatásában például 2018-ban a Puskás Akadémia bekerült a húsz legnyereségesebb európai futballcsapat közé, az árbevétel-arányos profit pedig egyenesen a felcsúti csapatnál volt a legmagasabb.

Futódomb, fűnyírók és pályavilágító szolárlámpa

Az érvrendszer gerincét azonban sem az alapítvány, sem az exkormányfő írásában nem a fenti állítások adták, hanem a felcsúti utánpótlás-nevelés sikerei. Sportszakmai kérdésekbe most nem mennénk bele, mindenki el tudja dönteni, hogy a két írásban felsorolt eredmények mennyire állnak arányban az elköltött 50 milliárd forinttal. Azt azonban érdemes megvizsgálni, hogy pontosan mire mennyi taopénzt kért a Felcsút. Ez ugyanis már elég jól rávilágít a problémákra.

Bár a különböző jogcímek időről időre változtak, az egészen biztos, hogy konkrétan utánpótlás-nevelési jogcímen az 52 milliárd forint taopénzből mindössze 7,3 milliárdot kapott az alapítvány. Ez a teljes összeg szinte pontosan hetede.

A támogatások kétharmada ingatlanokra, további bő 15 százaléka pedig egyéb eszközök beszerzésére ment el.

Persze egy utánpótlás-nevelő központban szükség van labdarúgópályákra, torna- és edzőtermekre, sportszerekre, sportruházatra, a karbantartáshoz szükséges eszközökre és még hosszan lehetne sorolni, de az erre elköltött 43 milliárd forint, akárhonnan nézzük, rengeteg. Még akkor is, ha levonjuk belőle a külföldre utalt milliárdokat.

A fenti grafikonon csak a legnagyobb, 700 millió forint feletti ingatlanfejlesztéseket soroltuk fel. Az elnevezések alapján a legtöbb akár védhető is lenne, bár az már első ránézésre is nehezen érthető, hogy miért kell sportcsarnokra több lépésben majdnem tíz, egy sportszállóra pedig közel hatmilliárdot elkölteni, és miért van szükség sporthotelre. Az igazi csemegék azonban nem az összesítő táblázatban, hanem a részletesebb leírásokban buknak ki. Néhány példát említve:

  • a fűtött pályákhoz saját kazánház épült, a Népszabadság korábbi cikke szerint Makovecz-stílusban;
  • a parkosításba beletartozott egy kerti tó építése;
  • a sport- és konferenciaközpont bővítésénél külön kiemelték az akusztikai többletköltségek felszámolását;
  • 2019-ben futódombot építettek;
  • ugyanebben az évben a stadion élőfűves pályájának felújítása valójában egy a pálya körüli LED-fal telepítését takarta;
  • a legutóbbi, 2025/2026-os pályázatban pedig a néhány évvel korábban felhúzott Puskás Akadémia Sportkomplexum fafelület-kezelési munkálataira igényeltek 292 millió forintot.

Sok esetben hasonlóan nehezen érthető tételek és összegek tűnnek fel azon a listán is, amelyen a különböző egyéb eszközigényeiket tárta a FUNA a labdarúgó-szövetség elé. Az eszközök közül a legtöbb olyan, amely biztosan kell egy ilyen létesítménykomplexumba, a kérdés csak az, hogy tényleg ilyen mennyiségben és áron-e. Kicsit soknak tűnik például hogy

  • 2015 és 2022 között közel negyedmilliárd forintot igényelt az alapítvány fűnyírógépekre és fűnyírótraktorokra,
  • traktorokra ezen felül is 67 millió forintot költöttek, de
  • vettek úttisztító autót 52 millióért,
  • 39 darab teakonyhát beépített gépészettel 220 millióért,
  • 480 férőhelyes fedett lelátót a sportcsarnokhoz 140 millióért,
  • pályavilágító szolárlámpát 200 millióért,
  • permetezőgépet szállítójárművön 14 millióért,
  • talajlazító adaptert közel 8 millióért.

Ezt a sort pedig tényleg nagyon hosszan lehetne folytatni, különösen, hogy a legutóbbi évben (egyebek mellett a 100 milliós szünetmentes táppal, a negyedmilliárdos LED periméterrel és további 315 milliónyi pályakarbantartó eszközzel) nagyon megszaladt a ceruza.

Járadékvadászok adójából

A fent felsoroltak között egészen biztosan szép számmal voltak olyanok, amik nélkül valahogy azért elzötyög egy futballakadémia. Csakhogy a Felcsútnak nem kellett elzötyögnie, mert megtehette, hogy ezeket is megépíti, illetve beszerzi. Mivel az akadémiának lényegében bármilyen fejlesztési programot jóváhagyott a szövetség és a minisztérium, a pénzt pedig se perc alatt összekalapozták állami vállalatoktól vagy az állami megrendelésekkel kitömött, járadékvadász NER-cégek adójából, így sehol nem voltak fékek a rendszerben.

Ennek pedig egészen biztosan hatalmas szerepe volt a taorendszer bukásában. Ahogy korábban is írtuk, maga a támogatási szisztéma nem volt ördögtől való: olyan kisebb klubok jutottak így pénzhez, amelyek korábban más formában nem. Bár ez általában csak néhány millió forintot jelentett, de a kisebb egyesületeknek ez is rengeteget számított.

Ez a sok száz kis egyesület esik most el a már megszokott és költségvetésükbe beépített forrástól, nem kis részben a felcsúti pazarlás miatt. Ilyen körülmények között azon vitatkozni, hogy 45 vagy csak 37 milliárdot kapott-e az alapítvány, illetve azt állítani, hogy a „Felcsúton felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott”, elég sajátos valóságérzékelésre vall.

Kövess minket Facebookon is!