Ruff Bálint kitette a fegyvert az asztalra: elfogadták a lex MBH–4iG-t

Ruff Bálint kitette a fegyvert az asztalra: elfogadták a lex MBH–4iG-t
Cserélik a logót az MKB Bank Váci úti épületén 2023. április 30-án. Ezen a napon olvadt össze a bank a Takarékbankkal és a fúzióval létrejött az MBH Bank – Fotó: Kovács Attila / MTI
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az úgynevezett salátatörvények sok mindenre lehetőséget adnak: egy nagyobb tál salátába bele lehet csempészni egy kis robbanócukorkát, vagy akár egy rúd dinamitot is. Mire utalunk ezzel? A parlament kedden elfogadta a mindössze 14 oldalas, Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes által benyújtott, „Az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelme és megerősítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról” című törvénytervezetet. Nem biztos, hogy a dinamit felrobban, de a most elfogadott törvénnyel az állam kitette az asztalra a színpadi revolvert, ami a darab folytatásában gyakrabban sül el, mint marad használaton kívül.

És hogy kiket céloz vele? Elsősorban az ország második legnagyobb bankját, az MBH-t, vagy annak jelenlegi tulajdonosait és a korábban az Orbán-kormányok csúcsvállalatának számító 4iG Nyrt.-t, illetve annak tulajdonosait. A Ruff által benyújtott törvény tehát lényegében egy „lex MBH–4iG”.

A törvény egyik fő rendelkezése, hogy jogutód nélkül megszünteti a takarékszövetkezeti szektor összefogására létrehozott Integrált Hitelintézetek Központi Szervezetét (SZHISZ). A szervezetnek négy tagja van: az MBH Jelzálogbank, az MBH Duna Bank, a Takarék Egyesült Szövetkezet és a KMF Közép-magyarországi Fejlesztési Zrt. Az SZHISZ megszűnésével a négy intézmény tagsága véget ér, a szervezet saját vagyona pedig a törvény alapján az államra száll. Az átvett vagyon felett az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja a tulajdonosi jogokat.

Arról lehetett előzetesen is tudni, hogy a magántőkealapok szabályai megváltoznak – a mostani törvényben is vannak erre vonatkozó elemek – , ám az, hogy az állam államosítja az SZHISZ-t, teljesen új elem, és egyértelműen méregpirula az MBH-nak.

Mi a 4iG-re is vonatkozó másik pirula? A törvény megkönnyíti a zártkörű befektetési alapok kezelőjének leváltását, ha valamelyik befektetőnek legalább 60 százalékos részesedése van az alapban. Ezzel a lehetőséggel az állam is élhet, és a törvényben meghatározott esetben akkor sem kell vételi ajánlatot tennie a többi részvényesnek, ha az alapkezelő cseréjével megváltozik, ki gyakorolja a szavazati jogokat egy tőzsdei cégben.

A 4iG-nél ez azért lehet fontos, mert – ahogy korábban megírtuk – a cég 38,9 százalékát birtokló IG COM Magántőkealap állami pénzből jött létre, a részvényekhez tartozó szavazati jogokat viszont Jászai Gellért alapkezelője gyakorolja. Innentől bonyolódik a történet: az egyik befektető mögött az Óbudai Egyetem, mások mögött a Széchenyi Tőkealapok állnak, így több tulajdonosi lépcsőn át és csak részben a jövőben lehet eljutni az államig. Az egyetemi szálat ugyanis tovább bonyolítja, hogy a felsőoktatási vagyonkezelő alapítványok helyzete csak jövőre változik meg.

Vagyis jogilag még hosszú út vezet odáig, hogy az állam átvegye a részvényekhez tartozó szavazati jogok gyakorlását. Ha ez megtörténne, főszabály szerint vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek, és mivel a 4iG papírjai év eleje óta 64 százalékot estek, az ajánlati ár akár jóval magasabb is lehetne a mostani tőzsdei árnál. A törvény éppen ez alól a kötelezettség alól adhat felmentést.

Az is izgalmas kérdés, mit szólna a változáshoz a többi nagybefektető, köztük a német Rheinmetall, míg a kisbefektetőknek az a tét, hogy kapnának-e kötelező vételi ajánlatot, ha az állam befolyást szerezne a 4iG-ben. Ha erre az esetre is vonatkozna a törvényi kivétel, a kisbefektetők elesnének attól a lehetőségtől, hogy az ajánlati áron adják el a részvényeiket.

Információink szerint sem az MBH, sem a 4iG nem tudott előre a változásokról, és a kormány egyik csoporttal sem egyeztetett. A törvény elfogadása után mindkét csoportot megkerestük, de egyelőre csak a 4iG válaszolt: még elemzik a jogszabályt.

MBH: nyomást gyakorolhat az állam

Ahhoz, hogy megértsük, miért fontos az MBH szempontjából az SZHISZ megszüntetése, egészen a takarékszövetkezetek 2013-ban megkezdett átalakításáig kell visszamenni. A történetet korábban a Válasz Online írta meg részletesen. Dióhéjban annyi történt, hogy az Orbán-kormány 136 milliárd forintot juttatott az integrációs szervezetnek a takarékszövetkezeti szektor egységesítésére és stabilizálására. Az SZHISZ a pénzt állampapírokban tartotta, majd az állomány jelentős részét 2022-ben a Magyar Bankholding 2042-ben lejáró kötvényeire cserélte. Így az eredetileg állami pénz a későbbi MBH tulajdonlásának finanszírozását szolgálta, az állam azonban ezért cserébe nem kapott tulajdonrészt a bankban.

Amennyire tudjuk, az SZHISZ által lejegyzett kötvények névértéke közel 190 milliárd forint. És itt bonyolódik a történet. A kötvényeket kibocsátó Magyar Bankholding időközben különválással megszűnt, így a kamatfizetési és a tőketörlesztési kötelezettség a szétválási terv szerint a jogutód cégekre szállt. Ezek a Bankholding egykori tulajdonosi köreihez kötődnek, köztük Mészáros Lőrinchez, az államhoz, Szíjj Lászlóhoz és a Matolcsy-körhöz. Hogy pontosan melyik jogutódnak mennyit kell fizetnie, azt a szétválási tervből lehet megállapítani.

Az MBH Bank azzal érvel, hogy a kötvényeket a Magyar Bankholding bocsátotta ki, és azok az SZHISZ tulajdonában vannak. Igen ám, de a kötvényekből befolyt pénzből az MBH Bank tőkéjébe is jutott, miközben a kamatfizetés és a 2042-ben esedékes tőketörlesztés kötelezettsége a Bankholding megszűnése után a szétválási terv szerint a jogutód cégekre szállt. Ezek a cégek tehát komoly kötelezettséget cipelnek, a konstrukció pedig a bank tőkehelyzetében is szerepet játszik. Az MBH éves jelentése szerint ugyanis az integrációs szervezet tartalékait a felügyelet határozata alapján a bank szavatolótőkéjébe is beszámították.

Ami most változik, az az, hogy kinek jár a pénz: az SZHISZ megszűnésével a kötvények az államra szállnak, így a követelést az állam nevében az MNV kezeli majd. A lejárat ettől még 2042 marad, de ha az állam ennél hamarabb szeretne pénzt látni, már közvetlenül tárgyalhat erről a bank tulajdonosaival. Hogy megállapodás nélkül is visszakérhet-e bármit 2042 előtt, az a kötvények feltételein múlik. Az elszámolást közben az is bonyolíthatja, ha másoknak is vannak jogos követeléseik a megszűnő szervezettel szemben.

Az viszont egyértelmű, hogy az állami farkas még jobban bedugta a lábát a kismalacok kunyhójába – valamennyire eddig is bent volt, hiszen 15 százalékos tulajdonos volt a bankban.

Ha az állam a tartozás korábbi rendezését kéri, és a tulajdonosok és az MBH ebbe belemegy, a bank saját forrásból is törleszthet, vagy a piacról vonhat be pénzt, például olyan MREL-kötvénnyel, amelynek tulajdonosai egy esetleges bankválságban a veszteség egy részét is viselhetik. A pénzügyi partnereit alighanem az érdekli majd, hogy ehhez mennyi pénzt kell előteremtenie a banknak, és milyen áron jut hozzá.

A 4iG-re is rákerülhet az állami nyakörv

Az MBH-nál a kötvények adják az állam kezébe az eszközt, a 4iG-nél viszont az alapkezelőkön keresztül nyúlhat bele a cég irányításába. Ahogy többször írtunk róla, a 4iG ügyeit több miniszter is figyeli, hiszen a csoport pénzügyi, gazdasági és energetikai, honvédelmi és hírközlési ügyekben is érintett, és vannak a Miniszterelnökséghez tartozó nyitott kérdések is. A törvény most a tulajdonosi szerkezet egyik sajátosságát használja ki: a 4iG meghatározó részvényesei között olyan alapok vannak, amelyekbe az állam tett pénzt, de a részvényeikhez tartozó szavazati jogokat Jászai Gellért alapkezelője gyakorolja.

Mostantól, ha egy befektetőnek – például az államnak – legalább 60 százalékos részesedése van egy alapban, leválthatja az alapkezelőt, és újat jelölhet ki a helyére. Ez Jászai Gellértet is közvetlenül érintheti, ahogy mindenki mást is, aki jelentős összegű állami pénzt kezel a saját alapkezelőjén keresztül. Az MBH-nak ez a szabály kevésbé fájhat, mert a bankban részesedéssel rendelkező magántőkealapok befektetői között nincs ott az állam.

Ráadásul ha az állam egy ilyen váltás révén 33 százalék fölötti befolyást szerezne egy tőzsdei cégben, a törvényben meghatározott esetben vételi ajánlatot sem kellene tennie a többi részvényesnek. A szabályozás közben 90 napra be is fagyasztja az érintett alapokat, márpedig az ritkán szül jó vért, ha egy negyedévre megkötik az alapkezelő kezét, miközben az állam és a tanácsadói végignézik, mennyi pénzt hívtak már le, és mennyihez nem nyúltak még hozzá. A le nem hívott összegeket az állam vélhetően gyorsabban vissza tudja venni. A már lehívott pénznél viszont azt kell megnéznie, mire költötték, jól gazdálkodtak-e vele, és mennyire volt NER-es a felhasználása. Ettől is függhet, hogy belenyúl-e az alapok működésébe.

Az állam közeledő szorítására eddig az MBH és a 4iG is mondhatta, hogy a vezetés nem szúrhat ki a tulajdonosokkal, és a hatályos törvények is kötik a kezét. Most éppen ezek a törvények változnak.

Nem rontanak ajtóstul a házba

Mindez arra utal, hogy a kormány tanult a Lounge- és a Bayer Construct-ügyekből: a 4iG-t és főleg az MBH-t óvatosabban szeretné kezelni. A mostani törvénytől egyik cégnél sem változik meg egyik napról a másikra a helyzet, a kormány viszont olyan eszközöket kap, amelyekkel később beleszólhat a finanszírozásukba vagy akár az irányításukba is.

A két cégnél mások az erőviszonyok. A 4iG-ben a tulajdonosi kör és a menedzsment erősen átfed, mindkettőben Jászai Gellért a kulcsszereplő. Az MBH-nál élesebben elválik egymástól Mészáros Lőrinc tulajdonosi köre és a Barna Zsolt vezette menedzsment, így a bank vezetésének nagyobb mozgástere lehet, ha együtt akar működni a kormánnyal. A száguldó Tisza-vonattal kevesen akarnak szembemenni, az MBH-nál viszont az is elképzelhető, hogy inkább felszállnak rá. A bank vezetésében már megindult egy átrendeződés, amelyben egyre inkább szakmai hátterű vezetők kerülnek előtérbe.

Azt már korábban lehetett tudni, hogy az MBH és a 4iG kezelése komoly feladat lesz az áprilisi választás után, de a kormány eddig nem sokat kommunikált erről. Most, ha kissé fű alatt is, de láthatóan megindult egy összetett folyamat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!