Szívnak a magyar bankok egy közelgő határidő miatt, de Mészárosék MBH-ja halasztást kapott

Akadnak olyan banki fogalmak, amelyeket ha leírunk, akkor az átlagolvasóink zömét alighanem azonnal elveszítjük. Előre szólunk, a következőkben le fogunk írni néhány ilyen kifejezést, de azért gyorsan jelezzük azt is, hogy forrásaink (így az MBH, az OTP, az Erste, illetve az MNB képviselői, jogász és befektetési szakemberek) válaszaiból az jött át, hogy

amiről a cikkben szó lesz, az most tényleg a hazai bankrendszer legizgalmasabb történése.

Nagy feladat közepén állnak ugyanis a magyar bankok, de valójában minden uniós társuk is. 2024. január 1-ig meg kell felelniük egy olyan európai tőkekövetelménynek, amelynek az a célja, hogy ha baj van, akkor ne az állam (vagyis az adófizetők), hanem maguk a bankok siessenek önmaguk megsegítésére. Igen ám, de a hazai bankoknak a magyar lakossági betétekből lenne elegendő tőkéjük, és úgy érzik, hogy sokszor éppen ez a kötvénykibocsátással járó követelmény okoz nekik nehéz helyzetet.

Kell hozzá némi pénzügyi érdeklődés, de megéri felzárkózni a témából, a történetből ugyanis

• nemcsak az bomlik ki, hogyan járulnak hozzá egyszerű uniós megfelelési szabályok ahhoz, hogy a tőke az unió kevésbé szerencsés országai (így például Magyarország) felől a centrum befektetőinek irányába áramoljon;
• de az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghatározott követelmények mennyire differenciálnak a hazai kereskedelmi bankok között. A Mészáros Lőrinc nevével fémjelzett MBH például kétéves halasztást kapott a végleges feltételek teljesítésére – az MNB azonban a hatályos jogszabályokra hivatkozva nem árulta el a Telexnek, hogy másnak is adott-e ilyen halasztást.

Az első riasztó fogalmunk ahhoz kapcsolódik, hogy a 2008-as bankválság óta az EU nem szeretné azt, ha a bankok esetleges problémái, csődje idején kívülről az EU, illetve az adófizetők pénzéből kellene majd bankot menteni, így a hatóságok maguktól a bankoktól kérnek már előzetes felkészülést. Ennek része az úgynevezett szavatoló tőkére és leírható vagy átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimális tőkekövetelmény (szakszóval MREL, azaz Minimum Requirement for own funds and Eligible Liabilities) meghatározása.

Csakhogy az MREL-felkészülésnek van pár problematikus pontja:

• Milyen áron lehet a mai – infláció sújtotta – piacon a tőkekövetelményeknek megfelelő forrásokat gyűjteni?
• A regionális bankok biztonságosak, van tőkéjük, de ehhez a feladathoz nyugati befektetőkre van szükség, akik alaposan megfejik a kötvénypiacon még kezdő regionális szereplőket.
• Ha a bankoknak drágán kell a saját potenciális megmentésükre pénzt félretenniük, az maga is okozhat nehezebb pillanatokat, több kamatkiadást, kevesebb nyereséget.
• Magyarországon felmerülhet egy olyan kérdés is, hogy a Magyar Nemzeti Bank mennyire versenysemleges a tőkekövetelmények meghatározásában. Hiszen a közreadott dokumentumokból az biztosan látszik, hogy az egyik magyar bank, az MBH 2026-ig könnyített pályán, egyfajta egyedi megfelelési halasztással készülhet, miközben arról nem tudunk, hogy mások is kaptak-e halasztást.

A Hamász-terror után

Kezdjük rögtön ez utóbbival! A több bank összeolvasztásával létrehozott MBH szakértői megkeresésünkre elmondták, hogy szerintük jogos és méltányos a 2026-os határidő, hiszen ők csak a fúzió 2023. májusi lezárultával tudták megkezdeni az MREL-állomány felépítését. (Arról, hogy ez pontosan mi, később írunk még, de a lényeg az, hogy speciális módon kell forrást gyűjteni a nemzetközi kötvénypiacon.) Vagyis a fúzió előtt álló bankoknak jogilag és pénzügyileg is nagyon bonyolult lett volna ez a művelet, ők a versenytársakhoz képest csak két-három évvel később tudták elkezdeni ezt a folyamatot, ezért érthető a haladék – mondták nekünk.

Ha az MBH pályája könnyített is, ez azért nem jelenti azt, hogy ne lennének náluk is komoly feladatok.

Október 7-én a Hamász támadást indított Izrael ellen. A világ, így az üzleti világ is ennek a hatása alatt állt. Ráadásul sok befektető úgynevezett EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) üzletág alatt kezeli Magyarországot is, vagyis Izrael és Magyarország egy „desk” alatt vannak,

kifejezetten ugyanazok a szakemberek próbálták beárazni a gázai konfliktus kockázatait, mint akik a magyar kötvényekkel foglalkoztak.

Mindez azért is rosszul jött ki az MBH Banknak, mert éppen ekkor készült a nagy dobásra, vagyis az első nemzetközi, MREL-képes kötvényének kibocsátásra.

Az „MREL-képes” itt annyit jelent, hogy ez a kötvény, vagyis ez az idegen tőke abban különleges, hogy veszély esetén saját tőkévé alakítható, ilyenkor a kötvényesek nem kapnak kamatot. Vagyis ez a befektetés nem tartozik azok közé, amelyek ellenértékét a kötvények tulajdonosai könnyen visszakaphatják. Ha esetleg baj történne egy bankkal, legelőször a betétesek jutnak a pénzükhöz, utoljára a bank tulajdonosai (saját tőke), de az ilyen kötvények is viszonylag hátrasoroltak a kielégítési rangsorban.

Mégis siker

A kedvezőtlen külső körülmények ellenére 2023. október 11-én az MBH bőven az eredetileg 300 millió eurós kibocsátási terve felett, 600 millió eurós érdeklődéssel találkozott a 4 éves futamidejű, 3 év után visszaváltható kötvényeinél, így végül a hitelintézet 350 millió euró össznévértékű kötvény kibocsátásáról döntött.

Ugyanakkor a finanszírozás elég drága lett, a kötvények fix, évi 8,625 százalékos eurókamatot fizetnek. A kötvénykibocsátásról megtudtuk, hogy a papírokat 2023. október 19-én bevezették a Luxemburgi Értéktőzsdére. Az MBH kibocsátásában az MBH mellett a Citi, az ING, az Erste, illetve az UniCredit volt terítő partner.

A június óta szervezett tranzakciót a Covid előtt még biztosan valamilyen értékesítési körút, road show előzte volna meg, amikor a bank vezetői Londonban, Párizsban, Frankfurtban prezentáltak volna. Most ez áttevődött az online térbe, vagyis videókonferenciákra. Azt hallottuk, hogy a bank vezetői két nap alatt húsz alkalommal tartottak egyórás beszélgetést a befektetőkkel.

A befektetők több mint fele arányban nemzetközi tőkepiaci szereplők lettek, a kisebb fél pedig magyar. Speciális környezeti tényező, hogy ilyen kötvényt most a többi banknak is ki kell bocsátania. Vagyis képzeljük el, hogy minden bank kénytelen drágán finanszírozást találni, ami nehézség, de vehetnek is mások papírjaiból, ami pedig jó hozam.

De mi ezzel a probléma?

Mint látni fogjuk, az MREL-kötvények kibocsátásával több bank is megküzdött. A kelet-európai bankok járatlanok a londoni vagy a luxemburgi piacon. Az itteni bankok jellemzően lakossági betétből (rendkívül olcsón, vagyis a betéteseknek alacsony kamatot fizetve) finanszírozzák magukat, eddig nem mentek ki a kötvénypiacra, most pedig azt látják, hogy több száz millió euróért kell kimenniük, erre óriási kamatokat kell fizetniük, ami nagyban csökkenti a nyereségüket.

Igaz, a bankok évek óta tudhatták, hogy erre készülniük kell, csak senki nem akarta már előre lerontani a nyereségét. Így, amíg 2019-2021-ben még évi 1 milliárd eurót sem ért el ez a piac, most hirtelen 15 milliárd euróért kopogtatnak a kelet-európai bankok. Vagy mindezt profánabbul megfogalmazva, az itteni bankoknak ez az egész csak púp a hátukra.

„Kénytelenek vagyunk kimenni a nagyfiúk klubjába, ahol jól megszívatnak minket”

– fogalmazott egy forrásunk.

Ugyanezzel a feladattal most tényleg mások is küzdenek. A tájékoztatás nem egységes, van, aki a magyar bankról jelent, van, aki csoportszinten, akad magyar és angol nyelvű tájékoztatás, mindenesetre itt található az OTP, az Erste, a Raiffeisen és az UniCredit hasonló tájékoztatása.

Meg is kerestünk pár kibocsátót. Az OTP válaszában azért enyhén utalt a feladat újszerűségére: „Az, hogy az OTP 1995 óta jelen van a nemzetközi részvénypiacon, nem jelenti azt, hogy a kötvénypiacon is ugyanolyan könnyű lenne a dolgunk, de már pár éve ezen is dolgozunk” – közölte a bank. Az Erste még óvatosabb volt, csak a hivatalos közleményeire utalt.

Egyes forrásaink azért a háttérben részletesebben is panaszkodtak. Elmondták, hogy pénz van a nyugati piacon, de az, hogy mennyiért lehet hozzájutni, árazás kérdése. Márpedig amikor a magyar, a lengyel, de a román vagy a bolgár bankoknak is ki kell menniük egyszerre a nyugati piacra, a befektetők iszonyatosan megkérik az árát a pénzüknek, hiszen tudják, hogy a kibocsátónak nincs választása.

A bankcsoportok azt is deklarálták, hogy jobban jártak, ha nemzetközi kibocsátást szerveztek, és koncentráltan, egyszerre nagyobb összegért léptek ki a piacra.

A kockázatok arányában

Most pedig jöjjön ismét egy nehéz rész, ismerjük meg a mutató logikáját! Az egész követelmény egy nagy európai direktíván, a BRRD-en (Bank Recovery and Resolution Directive, azaz a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelv) alapul.

Emlékeztetőül: az egész MREL értelme a kockázatminimalizálás (adófizetői szempontból) negatív banki történések esetére. Vagyis hogy egy banknak mennyi olyan eszközt kell tartania, amely vagy konkrétan tőke, vagy azonnal átváltható tőkévé. Gyakorlatilag arról szól, mennyi olyan pénznek kell lennie a bankban, amellyel maga tud helytállni veszély esetén.

Ahhoz, hogy minden bank megfelelő szinten legyen bebiztosítva, arra kell törekedni, hogy mindegyikük az őt érintő kockázatokkal arányosan készüljön fel tőkével a kellemetlen eseményekre. Az MREL-követelmény ebből kifolyólag egy hányados, melynek feloldása: tőketípusok a bank teljes kockázatikitettség-értékének arányában. Ez utóbbi, vagyis a nevező lehet a TREA (total risk exposure amount) vagy az RWA (risk weighted assets) mutató. A teljes kockázati kitettség nagyjából úgy jön össze, hogy mennyi az adott bank esetében

• a hitelkockázatok,
• a működési kockázatok,
• a piaci kockázatok
• és a hitelértékelési korrekció kockázatának összege.

Az előírásokban itthon kulcsszereplő a Magyar Nemzeti Bank, amely a Telexnek jelezte, hogy a vonatkozó alapelveit már publikálta. A versenyt pedig természetesen az befolyásolja, hogy minél több drága tőkét vagy drága tőkévé váltható kötvényt kell tartania egy banknak, annál nehezebb a dolga. Ha valaki ebben könnyítést kap, annak jobb lesz a versenypozíciója.

Az MBH például közzétette, hogy az MREL/TREA mutatója 2024-től 2026-ig így alakul:

• 2024. január 1: 15,48 százalék,
• 2025. január 1: 17,96 százalék,
• 2026. január 1: 22,56 százalék.

A többi banknak már 2024. január 1-től inkább a magas értéknek kell megfelelnie.

Az MNB nem adhat ki egyedi információt

Természetesen szerettünk volna a MNB-től azt is megtudni, hogy a többi banknak mekkora a követelménye, illetve másnál is alkalmaztak-e halasztást. Az MNB pontos adatokat nem közölt érdeklődésünkre, mint írta, „az MREL-követelmények nyilvánosságra hozatala a teljes megfelelés határidejét követően kezdődik. Ez általános esetben 2024. január 1., tehát ezt követően kell majd az érintett intézményeknek közzétételi kötelezettséget is teljesíteni”.

Arra azért a jegybank is utalt, hogy a nagyobb bankok többsége már most is nyilvánosságra hozza a követelményét, és bemutatja, milyen mértékben teljesíti azt. Ugyanakkor az MNB nem adhat információt az egyedi banki követelményekről, illetve a megfelelésről, ezekről az érintett intézmények maguk adhatnak majd tájékoztatást.

A végső követelmény teljesítésének határideje általános esetben 2024. január 1., de a szanálási feladatkörében eljáró MNB megállapíthat hosszabb átmeneti időt is. Nagyon érdekelt volna minket, hogy a halasztást kérni kell-e, vagy azt az MNB automatikusan adja-e, illetve kért vagy kapott-e más is ilyet.

Az MNB ezt írta: „A végső követelmény teljesítési határidejének meghosszabbítását nem az intézményeknek kell kérvényezni, hanem a jogszabályi feltételek fennálltát az MNB-nek szükséges mérlegelnie minden intézmény esetén. Tekintettel arra, hogy ez a döntés része az MREL követelményre vonatkozó döntésnek, erről az MNB a hatályos jogszabályok szerint nem adhat információt.”

Miért más az MBH felé az elvárás?

Az MBH egyedi elbírálását (tehát azt, hogy neki csak 2026 januárjában kell azt elérnie, amit más bankoknak már 2024 januárjában) mindenesetre indokolhatja, hogy az integráció miatt valóban egyedi helyzetben van a bankcsoport – vélték beszélgetőpartnereink (sajnos maga az MNB ennek megértésében nem segített).

Egyfelől érthető, hogy az MBH elődbankjai éppen az intenzív fúzió alatt állva nem tudtak volna felkészülni erre a feladatra. Vagyis – vélik forrásaink – a hazai piacról nem szedhető be ennyi forrás, a külföldi piacon pedig zavart keltett volna, ha az MKB, a Budapest Bank és a Takarékbank az integrációs folyamat alatt indít egyedi forrásbevonási programot. Nem reális, hogy a Budapest Bank 2021-ben vagy 2022-ben kimegy Frankfurtba, és úgy kér pénzt, hogy aztán valami más entitásba olvad bele.

Ugyanakkor ennek a szabálynak az a célja, hogy 2024. január 1-én biztonságos legyen az európai bankrendszer, és ne csak 2026-ban.

Ráadásul miközben a kormány vagy a bank maga pozitívan láttatja, hogy sikerült növelni a szektorban a hazai tulajdoni arányt, a Bankholding létrejötte pedig segíti a szükséges bankpiaci konszolidációt, és még a nyeresége is szép – a másik oldalról ez a szándékolt építkezés jó ürügy arra, hogy a csoport egyedi elbírálást kapjon.

Az biztosan érthető, hogy egy nagy változás közben a szabályozó türelmes, a felügyeletnek lehetnek ilyen szempontjai, és nem is tudnánk most nagyobb banki folyamatot, mint a BB, az MKB és a Takarékbank egyesülése, megspékelve a Sberbank ügyfeleivel és a Fundamentával. De azért ne csináljunk úgy, mintha más bankoknál nem lenne hasonló folyamat (gondoljunk az Erste és az OTP állandó egyesülési és felvásárlási aktivitására).

Mindenki ugyanazokra a befektetőkre hajt

Háttérbeszélgetéseink során azt tapasztaltuk, hogy a hazai bankoknak nincs ínyükre a mostani folyamat, mert úgy érzik, hogy a stabilitásukhoz nincsen szükség ekkora biztonsági tartalékra, ennek tartása pedig pénzügyi mínuszt okoz, illetve hátrány a nemzetközi versenyben (az unión kívül ilyen követelmény nincsen). Mindenesetre az MREL-követelmény miatt sorra lépnek ki a piacra a nekik előírt összegekért, éppen akkor, amikor eleve korlátozott az étvágy a magyar kötvényekre. Hiszen nagyjából ugyanazokra a befektetőkre lő az állam, azon belül is az Államadósság Kezelő Központ, az Exim, az MFB, az MVM, illetve például az MREL miatt a kereskedelmi bankok.

Ezek az utóbbi kötvények pedig azért indokolhatóan drágák, vagyis azért kell többet fizetni a befektetőknek, mert nemcsak akkor romolhat a kötvényes pozíciója, ha a kibocsátó bank csődbe megy (reméljük, ez nem fenyegeti a rendszerkritikus magyar kereskedelmi bankokat), de akkor is, ha a szanálási hatóság már úgy érzi, hogy ilyen helyzet előállhat (és a kötvény átváltása ugyanúgy a prevenció eszközének tűnik, mint például az osztalékfizetés megtiltása). Erre érdekes nemzetközi példa a Credit Suisse–UBS-frigy: a CS nem ment csődbe, svájci banktársa megmentette, de a veszteségrendezésnek része volt a kötvények felhasználása.

A kelet-közép-európai bankoknak emellett nincs hosszú kötvénykibocsátói múltjuk, se rutinjuk, és ezt a nyugati befektetők nagyon csúnyán ki is használják.

Meglepő módon még az IFI-k is (ez nem a sportból ismert ifi és serdülő korcsoport leírása, hanem az International Financial Institutions, azaz nemzetközi pénzügyi intézmények rövidítése), vagyis az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vagy a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) is a befektetők között bukkannak fel, amelyeknek amúgy regionális fejlesztési feladataik lennének, de sokszor úgy „segítenek”, hogy jó sok pénzt is keresnek.

Lehúzzák Kelet-Európát

Valamennyire persze maguk a bankok is vehetnének ilyen eszközöket egymástól, hogy azon a rendszeren, amelyen buknak, keressenek is. De ez a fajta keresztezés sem a szabályozónak nem célja, mert teríti a kockázatokat (az esetleges mérgezést) sem a kölcsönös bizalom nincs meg a bankokban. Külön kellemetlenség, hogy olyanról is hallottunk, hogy a magyar eszközökkel szemben most van egy politikai alapú idegenkedés is.

Szomorú, de az is jellemző, hogy egy rosszabb minősítésű nyugati bank, akár a problémás spanyol, portugál, olasz piacról, jobb kamatot kap a befektetőktől, mint egy kelet-közép-európai.

Ráadásul a régiónk lehúzását az is jelzi, hogy a magas kamatok a másodpiacon azonnal lemennek. Vagyis a kelet-közép-európai bank eladja 8 százalékos kamattal a papírokat, a piac pedig azonnal beárazza a keletiek átverését, és másnap már 7 százalékon kereskednek vele. Vagyis a kibocsátásnál magasabb a kamatfelár, mint ami indokolt.

Az MREL ebben a formában tehát a régió közös fájdalma: a nemzetközi bankcsoportoknak kevésbé, akiknek itt van a központjuk, azoknak jobban. És a környéken Magyarország, de főleg Lengyelország még istenes helyzetben van, például Bulgáriával, Romániával vagy Szlovéniával szemben. Egy kisebb bolgár banknak meghódítani a nyugati piacot nagyjából lehetetlen küldetés.

Mindennek tükrében egyik forrásunk keserűen így fogalmazott: az MREL szétteríti a kockázatokat a bankszektorban, de valójában inkább csak a befektetési bankok és a jogi, illetve tranzakciós tanácsadók járnak jól vele.