Postai dolgozók tüntettek a gazdasági minisztérium előtt
Inflációkövető béremelést és több egyeztetést kértek.
A postai dolgozók szakszervezetei a médiával egyszerre tudták meg a csoportos leépítést
Semmilyen információja nincs a szakszervezeteknek, azt sem tudják, mely területen dolgozókat érinti leginkább a leépítés.
1200 embert kirúgnak a Postától
Azt ígérik, hogy a csoportos létszámcsökkentés a szolgáltatási színvonalat nem érinti.
Nem nyitja ki a Magyar Posta az ideiglenesen bezárt postáit
Ugyanakkor szerződéses üzemeltetéssel a Magyar Posta Zrt.-n kívül más is üzemeltethet postafiókot. A vállalat célja, hogy a posták működtetésében önkormányzatok, akár élelmiszerboltok,...
Három posta nyitott újra Pécsen, de ez 155 millió forinttal terheli a városi költségvetést
A pécsi önkormányzat az állami tulajdonban lévő Magyar Postától vásárol szolgáltatásokat.
Mégsem küld el több száz dolgozót a Magyar Posta
Tavaly októberben jelentették be, hogy 366 posta bezárása mellett elküldenek 300 dolgozót.
Gamás hatmilliót, Szolnok negyvenkétmilliót fizetett egy postafiók újranyitásáért
A Magyar Posta tavaly október végén zárt be több száz postafiókot, közülük több újranyithatott január elején – ha az önkormányzatok vállalták, hogy fizetnek.
A tervezettnél nagyobb béremelés jöhet idén a nagy állami cégeknél
Hamarosan jönnek a bértárgyalások, mindenki arra számít, hogy az infláció miatt felülírják a korábbi, 5 százalékos tervet.
Egyszerre adóztat, vásárol, de uralná a versenyt is a biztosítói szektorban az állam
Kisebb-nagyobb állami tulajdon van már az Aegonban, a Posta Biztosítóban és az Unionban, és kormányközeli tulajdonosa van a Waberer’snek és a CIG-nek is. De mit hoz a jövő; van-e szándék ezek...
45 posta újra kinyithatott hétfőn
Az energiaárak emelkedése miatt ősszel több mint háromszáz postát zártak be.
Kövess minket Facebookon is!