Ezernél is több vállalkozó adatai szivároghattak ki a Magyar Postánál a hétvégén

Legfontosabb

2024. március 18. – 14:35

Másolás

Vágólapra másolva

Komoly adatszivárgás történt a hétvégén a Magyar Postánál, amelynek honlapján tömegesen regisztráltak azok a webáruházakat üzemeltető egyéni vállalkozók, akiknek a kormány 2023 végén kiadott rendelete alapján idén március 28-tól kötelezően biztosítaniuk kell a Posta által nyújtott kézbesítési szolgáltatást is. A regisztráció március 15-én indult el, másnap azonban többen arról számoltak be, hogy a fiókjukban nemcsak a saját adataikat látják, hanem az összes többi regisztrált emailcímét, nevét és olykor telefonszámát is.

Az ügyről a Telex még szombaton értesült, egy olvasónk írta meg, hogy az egyik legnagyobb hazai webshopszolgáltató csoportjában többen arról számoltak be, hogy a Munkatársak fül alatt látja a többi regisztrált adatait is. A csoportban az ezt ábrázoló képek mellett az Ecommerce Hungary nevű, internetes kereskedőket tömörítő érdekvédelmi szervezet kisvállalati tagozata is megjelent, ők arra kérték a tagokat, hogy jelentkezzenek náluk, amennyiben érintettek az ügyben.

Az Index megkereste az Ecommerce Hungary alelnökét, Ormós Zoltánt, aki a lapnak azt nyilatkozta, hogy nagyon bonyolult az ügy. Ezek az adatok általában az egyéni vállalkozók honlapjain is elérhetők, így nem számítanak személyes adatnak, de vannak, akik privát emailcímükkel regisztráltak, ami viszont már személyes adatnak minősül, így felvet jogi problémákat. A szervezet alelnöke azt is elmondta, hogy az összegyűjtött adatokat hétfőn fogják kielemezni, hogy kiderítsék, mekkora jogsértés, és mekkora adatszivárgás is történt valójában.

Forrás: Olvasónk
Forrás: Olvasónk

A Magyar Posta a szombati megkeresésünkre nem válaszolt, de a honlapján még aznap reagált a történtekre. Eszerint a webáruházi regisztráció során egyes webáruházi ügyfelek adatai ideiglenesen hozzáférhetővé váltak más regisztráltaknak is. A közlemény szerint az incidens elhárítására az elsődleges intézkedéseket a Magyar Posta megtette, az incidens kivizsgálása és a szükséges helyesbítő intézkedések megtétele, valamint a kapcsolódó bejelentés az Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felé folyamatban van. A Magyar Posta az okozott kellemetlenségért az érintett ügyfelek elnézését kérte.

Arról, hogy a kormány miért és hogyan nyúlt bele a csomagküldésbe, korábban ebben a cikkben írtunk részletesen. Az viszont akkor még nem volt egyértelmű, hogy pontosan mi a szándékuk ezzel, és a gyakorlatban hogy fog kinézni ez az egész, és bár az Ecommerce Hungary éppen a múlt héten adott ki állásfoglalást ezzel kapcsolatban, ebben is látszik, hogy egyelőre még mindig vannak olyan pontok, ahol a szervezet kénytelen a saját jogértelmezésére támaszkodni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!