Hamarosan a postákon is költségmentesen vehetünk fel készpénzt
2024. április 4. – 17:13
Módosító indítványt nyújtott be szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium abból a célból, hogy lehessen díjmentesen készpénzt felvenni a postákon, havi 150 forintig. A szerdai minisztériumi közlemény kitér rá, hogy 2014 februárja óta a lakosság havi kétszer, összesen 150 ezer forintig költségmentesen vehet fel készpénzt a bankautomatákból.
Ha átmegy a pénzügyi rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló módosító, akkor hamarosan működhet a pénzfelvétel. A közlemény szerint „a szolgáltatás a Posta elszámoló központot működtető intézmény által üzemeltetett POS terminál útján válik elérhetővé”. Ez a tárca szerint javítaná „azon településeken élők helyzetét és életminőségét, ahol nem elérhető bankautomata, de posta működik” (bár az utóbbi években rengeteg kistelepülési postát is bezártak).
Tavaly július óta egyébként havi 40 ezer forint értékben a vásárlással egybekötött pénzfelvételre a boltokban is van lehetőség. Azonban ez az opció elég döcögősen indult, és a mai napig alig működik, szinte senki sem vezette be a boltbeli pénzfelvételt, erről korábbi cikkünkben írtunk.