Életszerűtlen, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet bemenni egy koncertre, mégis ez a helyzet

Napok óta tudni lehet, hogy a zenés-táncos rendezvényekre szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint például a focimeccsekre, sokan mégis most eszméltek rá, hogy hiába vannak beoltva, a gyerekük nem...

Több mint 700 millió forintot ad a kormány egy budai egyszülős központra

A volt kormányszóvivő Nagy Anna által létrehozott szervezetnek idén 203,6 millió forint jut.

Május 25. után lehet ballagásokat tartani, és szóbelizhet, aki nem tudott elmenni az írásbeli...

Egy másik rendelet pedig az érettségizőket érinti.

Tanteremfejlesztésekre néhány százmillió forintot, a Groupama Arénára újabb hárommilliárdot...

A 14,7 milliárd forintból felépült stadion fejlesztésére már tavaly decemberben is hárommilliárd forintot különítettek el.

Akár öt évet is kaphat, aki védettségi igazolványt hamisít

A Magyar Közlönyben jelent meg az erről szóló kormányrendelet.

Éjszaka is horgászhatnak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők

A kormány a Magyar Országos Horgász Szövetség kérésére döntött így.

Több mint 11 milliárd forinttal drágulnak a férfi kézilabda-Európa-bajnokságra épülő...

A budapesti szupersportcsarnok felépítése több mint 5 milliárd forinttal kerül többe. A beruházásokra a Gazdaságvédelmi Alapból vesznek ki pénzt.

18 lélegeztetőgépet ad Magyarország egy kampalai kórháznak, 40 ezer PCR-tesztet...

Montenegrónak 10 ezer PCR-tesztet juttatnak a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre való tekintettel.

Hadházy szerint előre kiszivárogtak a korlátozások részletei, a kormány szerint hazudik

Egy autóalkatrész-bolt honlapján tűnt fel a dokumentum, ami néhány pontban eltért a később megjelent rendelettől.

Megjelent a kormányrendelet arról, hogy a kormány saját hatáskörben 15 napra meghosszabbította a...

Erre jön majd még plusz kilencven nap, amit a kétharmados kormánypárti többség pár napja megszavazott.

Kövess minket Facebookon is!