Egy kormányrendelet szerint már a napelemparkok létesítésébe sem szólhatnak bele az önkormányzatok

2023. december 20. – 08:18

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kedden megjelent kormányrendelet szerint januártól a napelemparkok létesítésébe sem szólhatnak bele az önkormányzatok.

Úgy módosították „az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről” szóló 2017-es kormányrendeletet, hogy ezentúl nem kell bevonni szakhatóságot a helyi településrendezés tervekkel való összhang megállapításánál, ha a kérelem napelemes erőmű létesítésének vagy bővítésének építési engedélyezésére, meglévő napelemes erőmű fennmaradási engedélyezésére irányul. Az első fokon eljáró szakhatóság eddig az önkormányzat jegyzője, a fővárosban pedig a főjegyző volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!