Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Vinné a magyar állam a ferihegyi repteret, eurómilliárdokba kerülhet
A magyar állam 51 százalékos részesedést szerezhet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapest Airport Zrt-ben.
Bloomberg: Hivatalos árajánlatot tett a kormány a budapesti reptérre
Állítólag a magyar állam egy befektetőtársaságán keresztül vinné a reptér 51 százalékát, míg a másik 49 százalékra egy (ma még ismeretlen) reptér-üzemeltetőnek fáj a foga.
Súlyos károk Ferihegyen: két Ryanair-gép is megsérült a viharban
Délelőtt csak az egyik futópálya volt használható, mert a másodikról takarítani kellett a sarat, és a terminál épülete is beázott.
Informatikai rendszerhiba lassította a határátkelést és a budapesti repülőteret
Az utazóknak megnövekedett várakozási idővel kellett számolniuk.
A Turkish Airlines gépe kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen, meghalt egy 11 éves gyerek
A gyerek az Isztambulból New Yorkba tartó gépen lett rosszul, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
Orbánék új barátja élőben mutatja meg, hogy kell nagyban Monopoly-t játszani
A háború után meglóduló energiaárak alaposan kitömték a katari államkasszát, és a pénzt nem restek részben a külpolitikai céljaik mentén befektetni.
A Wizz Air elismerte, hogy Madeirán elkövettek hibákat, de felkészültek a nyárra
Azt mondják, elrontották a kommunikációt, de sokat tanultak belőle. Ezen kívül megtudtuk, 100 millió euróból milyen fejlesztéseket vezettek be, hogy a nyár kihívásaival szembenézzenek.
Kés és Gyűjtő a Škodában Ferihegy előtt – így kapták el Schadlt, amikor Dubajba próbált szökni
2021 végén Schadl feleségével Dubajba repült volna, a rendőrök az utolsó pillanatban, a budapesti reptér parkolójában kapták el őket. A nyomozók akkor már jó ideje lehallgatták Schadlt és sofőrjét....
Most éri meg külföldinek lenni: ingyenpálinkát oszt a reptéren a magyar állam
A turisták egy hónapon át kóstolgathatják „Magyarország legtüzesebb italát”.









