Súlyos károk Ferihegyen: két Ryanair-gép is megsérült a viharban

2023. augusztus 5. – 09:21

Másolás

Vágólapra másolva

Komoly fennakadásokat és károkat okozott az éjszakai vihar a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, a Budapest Airport Telexnek adott tájékoztatása szerint. Mint írják, a repülőtér forgalmát éjjel 1:45 és reggel 6:00 óra között teljesen fel kellett függeszteni, mert a szélsőséges időjárás miatt nem lett volna biztonságos a repülőgépek fel- és leszállása.

A rendkívüli intézkedés miatt a Wizz Air Lisszabonból és Korfuról, a British Airways Londonból, az Air France Párizsból érkező járatát Debrecenbe, Bécsbe és Belgrádba irányították át. A kora reggel induló repülőgépek többsége késésekkel indult el Budapestről, ám jelenleg egyes Ryanair-járatok esetében többórás késés várható, mert a fapados légitársaság két, éjszaka Ferihegyen parkoló gépe megsérült.

A Budapest Airport közleménye azzal folytatódik, hogy a repülőtér reggel 6 óra óta biztonságosan üzemel, a délelőtti órákban viszont csak az egyes futópálya volt használható, mert a kettes pályáról a vihar által ráhordott szennyeződéseket, sarat takarították, és javításra szorultak a jelzőfények is.

A terminálépületek több helyen beáztak, ezeket szintén folyamatosan javítják a repülőtér munkatársai, de a munkálatok nem akadályozzák a forgalmat. A Budapest Airport a bud.hu oldalon ad friss tájékoztatást a repülőtéri helyzetről.

Olvasónk szerint víz alá került a repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton található aluljáró is, ezért hosszabb menetidőre érdemes számítani és célszerű alternatív útvonalat választani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!